Beavatás lehetne

Lukács Evangéliumának 24. fejezetében olvashatjuk – ha szeretünk elmerülni a Szentírás csodájában –, hogy a Jézus sírba tétele utáni hajnalon ezt kérdezték az angyalok a végtisztességet megadni igyekvő asszonyoktól: „Miért keresitek az élőt a holtak közt?”
Micsoda kérdés! Hiszen Jézus maga az Élő Isten, hiszen az Atyával egylényegű, s minden általa lett, ami lett! Az angyalok ezt megteremtetésük óta tudják. Ezért mondják oly nyugodtan, magabiztosan.
„6. Nincs itt, föltámadt. Jusson eszetekbe, mit mondott nektek, amikor még Galileában volt: 7. Az Emberfiának, mondta, bűnös emberek kezére kell kerülnie, hogy megfeszítsék, de harmadnapra föltámad. 8. Akkor eszükbe jutottak ezek a szavak.”
Az angyalok lám, szívükbe vésték az Úr szavait, hiszen szinte állandóan hallják a mennyben az idő kezdete óta, ráadásul számukra nem hullik darabokra az idő.
És mi? Mi hol tartjuk az Ő tanítását? Elménk, lelkünk, tárcánk, könyvespolcunk, pincénk melyik rekeszében?
Mi is keressük az élőt a holtak között!? Miért nem az elevenek nyüzsgő sokadalmában kutatjuk, a tiszta szívűek és a hozzánk hasonló, rongyolt sorsú szegények között? Tán azért nem, mert lelkünket sunyiságunk csócsálja, vagy hazudozásunk tépi, cibálja, sóvárságunk pedig versenyt emészt lelki restségünkkel?
Talán azért, mert hajlamosak vagyunk összekeverni az életet a halállal? Képesek volnánk úgy kilopódzni ebből a világból, hogy se más, de tán mi magunk sem vennénk észre? Élet helyett tengünk-lengünk, nincs bátorságunk fölmérni, hogy a körülöttünk áramló veszedelmes események és a náluknál sokkalta cudarabb mulasztások közül melyik mennyit ad és mit vesz el. Mit az élet, és mit a halál…
Ma úgy áll a helyzet, mint szinte mindenkor: tele van a világ, a bolt, a gyár, a tévé tetszhalott emberrel, akik ugyan járnak-kelnek, esznek-isznak, pénzt kergetnek, hogy utolérve újra ehessenek-ihassanak, akkor is, ha már rég nem éhesek, nem is szomjasak, de ez a mostani világ rendje.
Legjobb tetszhalottnak lenni?
Ez az igazi kérdés: korunké is, ami bizony és sajnos, nem istenes, de még csak nem is élet párti, hanem közönséges siker-hajhász. A sikert szándékosan összekeveri a pénzzel, a hazudozással, a senkik magasztalásával, holott megélhetett már néhány inflációt, amikor a sokezer, sőt milliós, milliárd forintos, pengős, márkás, dináros bankókat sodort a szél az utcai szeméttel összevegyítve. Minél nagyobb szám pöffeszkedett a bankókon, annál kevesebbet értek.
Az Evangélium mondatai fényesek, ráadásul a közös fényből egyes szavai föl- és kiragyognak – valahogy úgy, ahogy az éjszakai felhőrongyok közül kikandikál a csillag.
Ha nyugodtan, tiszta szívvel és lélekkel hallgatjuk-olvassuk az Írást, szavait bensőkbe bocsátva, akkor nyílt, egyenes beszédként hangzik. Mert az.
Mintha idősebb, atyai barátunk szólna hozzánk. Mintha az Élőt látnánk asztalunknál, amint kenyeret tör családunknak…