Beavatás lehetne

A Szentírás Isten beszéde. Akkor is, ha aláírás éppen nincs is alatta, vagy nem az Úr, hanem „csak” valamelyik megbízottja: prófétája szájából hangzott el.
János apostol Evangéliumának V. fejezetének 19-20 versében olvashatjuk Jézus e szavait: „Bizony, bizony, mondom nektek: A Fiú magától nem tehet semmit, csak azt teheti, amit az Atyától lát. Amit ő tesz, azt teszi a Fiú is. Az Atya ugyanis szereti a Fiút, s mindent megmutat neki, amit tesz. De még nagyobb dolgokat is mutat neki, hogy csodálkozzatok rajta. Mert amint az Atya föltámasztja a halottakat és életre kelti őket, a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar.
Az Atya nem ítél el senkit, hanem egészen a Fiúra bízta az ítéletet, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút is, ahogy az Atyát tiszteli. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hallja szavamat és hisz annak, aki küldött, az örökké él, nem esik ítélet alá, hanem már át is ment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek: Elérkezik az óra, s már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fia szavát. S akik meghallják, azok élni fognak.”
Miként? Úgy, hogy azok nem merülnek el az örök halálban. Erről egy többszörösen, – meg is számolhatjuk, hogy hányszorosan – összetett mondat szól: „Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában, és hatalmat adott neki, hogy ítéletet tartson, mert hiszen ő az Emberfia.”
Véletlenül se csodálkozzatok rajta! Élete van önmagában: ez a tökéletes kifejezés rávilágít Jézus Krisztus édesanyjának, Máriának szeplőtelen fogantatására is! Vélhetjük, hogy talán azért van ez így, mert a Fiú nem földi lény: nem sárból való, mint Ádám, és nem is férfi meg nő egyesüléséből született, miként az Atya és a Lélek sem. Ugyan a Szentírás ezt sem fejtegeti szájbarágósan, csak annyit mond ki, amennyit egyaránt megért egy mai s mindenkori, konzumidiotizmusra kapatott fogyasztó-ember is, hogy – a világszerte munkáló Szentlélekkel együtt – mindhárom isteni személynek önmagában való élete van. Elmélkedjünk az önmagában való életről! Ha rászakadna, mit kezdene vele valamely szegény, szerencsétlen, dúsgazdag fogyasztóember?
És mi?
És én?
„Mert elérkezik az óra, amikor a sírokban mindnyájan meghallják az Isten Fia szavát, és előjönnek. Akik jót tettek, azért, hogy feltámadjanak az életre, akik gonoszat tettek, azért, hogy feltámadjanak a kárhozatra.”
Jót tenni vagy gonoszt? Ez a létválasztó, az öröklétválasztó.