Beavatás lehetne

Márk evangélista elbeszél egy történetet egy beteg, talán epilepsziás fiúról, aki habzó szájjal vergődik, s akit a gonosz lélek hol tűzbe taszít, hol vízbe lök.
Édesapja könyörög Jézusnak: „Ha van lehetőséged rá, szánj meg minket és segíts rajtunk." Mennyire tapintatos! Kér, esdekel, de nem követelőzik. Úgy tudja, tehát belátja, hogy az emberi lehetőségek nem határtalanok, ezért nem kíván lehetetlent a Mestertől. Még nem tudja pontosan, hogy ki ő, sőt, talán nem is a Megváltót keresi benne, csak csodadoktort, aki megszabadíthatja gyermekét súlyos bajától.
Jézus rögtön átemelte a beszélgetést egy magasabb létszintre, a hívő ember Isten-kapcsolatának emeletére. Ezért így felelt: "Ami a lehetőséget illeti, minden módjában áll annak, aki hisz." Ezzel azt is mondta, hogy az Isten ember viszony is kettőn áll…
Erre a fiú apja (könnyek között) fölkiáltott: "Hiszek (Uram), segíts hitetlenségemen!" (Mk 9, 22-24)
Milyen gyönyörűen emberi! Az édesapa zokog, folynak a könnyei, szíve túlcsordul a fia iránti szeretettől és aggodalomtól, segíteni akarástól, meg a Mester iránti tisztelettől. Ezért a kedvére akar szólni. Fölkiált: hiszek Uram! Hazudik, persze, naná! Ő is érzi, amitől rögtön elcsuklik a hangja, s máris alább adja, meggyónva az igazságot: Segíts hitetlenségemen!
Helyettem is, mások helyett, sokunk helyett könyörög.
Segíts hitetlenségemen!
Létezik-e ennél lélekhez illőbb fohász?
Ki nem ingott meg még soha?
Ki nem érezte, hogy ő biztos a hitében, gondosan elvégzi imáit, jár templomba rendesen, sőt, olykor a kötelezőnél is többször, aztán egyszer csak mintha valami savanyú pukkant volna szét a lelkében, amitől rothadó avar fanyar szaga kezdett párállani körülötte. Nem kívülről jött ez a bűz, hanem belülről. Mintha odabent valami megpunnyadt volna: az istenszerelem jámbor szokás lett, a jóság olyasféle gyakorlat, mint a reggeli torna, az ima szájmozgás…
A beteg gyermek édesapja a legjobb orvoshoz fordult, aki a tudományos megállapításokat időben és szellemben messze fölülmúlva tárta föl valamennyi személyes és társadalmi baj közös okát, a hitetlenséget. Mert nem más, ez idézte ránk a családok bomlását, a vallásosság látszata alatt rothadó éntudatok – identitások – kibicsaklását, Gazdaságkor tébolyát, a konzumidiotizmus benső vaksötétjét, a folyamatos környezeti válságot, az iszlám rohamát, a lelki betegségek járványát, ami ugyanúgy szedi áldozatait, mint hajdan a tüdővész.
Röviden összefoglalva a Semmi világelemésztő rémuralmát – Aki Van édes igája és könnyű terhe helyett.
A beteg gyermek édesapja megtalálta az utat a Világ Orvosához. Könyörögjünk vele: Uram, Jézus Krisztus, segíts hitetlenségemen!