Beavatás lehetne

Lapunk egyik múlt számában idéztem Assisi Szent Ferencet, aki valaha ezt mondta: ,,Először belül kell felhevülnie a prédikátornak, különben csak hidegen csengő szavakat fog kimondani.'
Most meg egyik kedves ifjú rokonomat hozom közénk, aki állandóan ilyesmit hajtogat: Ki kell kapcsolódni! Persze, persze! Jaj, nem tudok kikapcsolódni! Mintha nem volna lelkének benső heve, ami mellett jó lenne melegedni!?
Ha már ennyire persze lett szegény, nem törtem rá az ajtót, de Szent Ferencre gondolva próbáltam azt tanácsolni neki, hogy inkább bekapcsolódásra kéne törekednie, benső fölhevülésre. Nem lett alkalmam a benső tűz mibenlétéről szólni, annyira bele volt akadva a kikapcsolódásba. Mondhatni teljesen rákattant. Beszippantotta a világ, hova is?
Nehéz meghatározni Frigyeske – nevezzük így – életműködésének helyét. Alszik, közlekedik, táplálkozik, középiskolába jár, még beszél is: bármilyen kérdésre szapora perszézéssel válaszol. Mindeközben hol tartózkodik? Tartózkodik-e bárhol? Az szemmel látható, hogy zsebtelefonját boszorkányos gyorsasággal nyunyorgató jobb- és bal hüvelykje végén keresendő őkelme, de hogy ki leledzik az említett ujjak folytatásában, és ki parancsol a leledzőnek, mit és miért, az homályban marad – leginkább tán önmaga számára… Ugyanis reggeltől estig egyfolytában pity-pittyel. Telefonja nyomogatását csak arra az időre hagyja abba, amikor alszik, öltözik, vagy más, mindkét kezét igénylő ténykedést végez.
Ki gondolkodik azon, hogy mibe is kéne bekapcsolódnia, amikor remek ajánlat érkezett: tied a világ! Ingyér! Megkapod az egészet! Benne bármit! Ami eszedbe jut, amire vágysz! Ami szemed-szád ingere, amit sokan el sem tudnak képzelni! Fantáziádat, izmaidat, eszedet, ravaszságodat sem kell erőltetned, mert ami van, aminek léteznie érdemes, azt mind betáplálták a gépedbe azok, akik náladnál jobban tudják, hogy mire van szükséged… Neked csak elő kell csalogatnod ügyes ujjaiddal a képernyő virágoskertjébe. Bőséget, nőt/férfit, hatalmat, űrháborút, kacagást. Az egész mindenséget megvásároltad a gépeddel együtt, és immár a tiéd. Zsebmindenséged lett. Zsebkozmoszod. Csak annyi a dolgod, hogy előhívd. Szorgoskodj tehát, és álmodj ügyesen, ravaszul, leginkább pedig gyorsan és mohón! Tanuld meg, hogy az álmokat ma már lehet irányítani, s ha bátor vagy megnyergelni őket, oda röpítenek, ahová akarod! Lényeg, hogy azt álmodd, amit pittyegsz!
Egyre vigyázz! Ne heveskedj! Pittyegjél mindenkinél gyorsabban,de ne engedj gőzt a fejedbe, mert ezen a világon minden elavult. Érted ugye? Legkivált az, amiről némely öregek papolni szoktak.
Ülve rohanj: feneked, lábad, agyad, szíved nyugton, csak a hüvelykek pöcögtessenek lankadatlan!
Légy otthon e kozmikus eszmezavarban, amit apáid urai, a kommunisták, még így fogalmaztak: „holnapra megforgatjuk az egész világot.” A világ lám, fölfordult, és maga alá temetett népeket, kultúrákat. Őket is.
Rég volt, tán igaz se volt! Ha oktatni próbálnak, mondd, hogy persze, és pöcögtess tovább!
Persze maradt valaki – állítólag. Egy régi, mókás regényben Netuddki néven emlegették, de már akkor sem létezett. Még könyvben sem. És ha mégis, ma már nincsen, hiszen a könyvek szépen kiavultak a könyvtárakból is. Szóval fütyülj a csacska mesére, miszerint az ősgonosz kígyója kúszik-mászik a lelkek romjai között, s naponta más dallammal sziszegi a fülekbe a maga régi nótáját. Állítólag támadtak új jelentkezők, akik készek megint fölfordítani a világot. Te őrizd szilárdan a markodban meg a szapora hüvelykjeid között! A Föld foroghat, akár a nyársra húzott csirke a hetesboltban, itt senki nem lesz heveslelkű prédikátor…
Netuddki meg vegyen zsebtelefont és pötyögtessen magának másik világot!