Beavatás lehetne

„Közel jártak már az Olajfák hegyének lejtőjéhez, amikor a nagy sereg tanítvány örömében áldani kezdte Istent azért a sok csodatettért, amelynek tanúja volt.
Nagy szóval kiáltották:"Áldott legyen a király,/ Ki az Úr nevében jön!/ Békesség a mennyben,/Dicsőség a magasságban!" (Luk 19, 37-38 )Milyen csodálatosan mély értelmű vers! Az Úr nevében érkező királyra kérnek áldást, nem önmagukra. Érzik, hogy ennek a királynak az elindulása a világtörténelem legnagyobb fordulatának kezdete: a bűn megfékezését jelenti, megváltást a bűnből, mert békességet és dicsőséget teremt még a mennyben is! Itt földbe gyökerezik a lábunk! Az első két sor lényege a 118. zsoltár 26. versére támaszkodik: „Áldott, aki az Úr nevében jön, áldunk az Úr házából titeket!” A virágvasárnapi éneklők a betoldott király szóval megnevezik a városba vonuló Jézust, és világgá kiáltják az ő minőségét. Már nem az Úr házából, a jeruzsálemi Templomból szólnak, hanem – talán a Második Isteni Személy közelségétől áthatva nem holmi földi királyságot emlegetnek, hanem Krisztus királyságát és a Mindenség fölötti uralkodását! Ezért zeng a harmadik és a negyedik sor a mennyei békességről és a magasságbéli dicsőségről! Hiszen a Messiás égi király! Ám benne az ég és a föld nem elkülönültség, még kevésbé ellentét, hanem egység.
Talán mondanunk sem kell, hogy a két utolsó sor nem idézet, hisz nincsen benne a zsoltárban, hanem az ég és föld egységének újszövetségi megnevezése. A Megváltó hamarosan bekövetkező önáldozata békességet teremt a mennyben és dicsőséget a magasságban, ugyanakkor az Őt szeretőket is bevonja mindebbe.
Lenyűgöző a békesség és a dicsőség együttese. Az istentelen győzelmet is mondják dicsőségnek. Harctéren, versenypályán, mindenütt mások legyőzését, leverését jelenti. Ezért a pogány dicsőség fogcsikorgatástól hangos. Gondoljunk a két Világháborúra. A bukottak bosszúért lihegnek, és visszavágón törik a fejüket, a győzteseket rossz lelkiismeretük a leigázottak ellen hergeli. Ellenben az isteni dicsőség békességet teremt. Ez a lényege.
Lehet, hogy a király útja a megpróbáltatás, a szenvedés, kínok útja lesz, mégis, vagy éppen ezért az igazság és az örök élet Útja! Hiszen békességes, senkit sem sértő közös dicsőségébe vezet, mivel ettől kezdve meghívottak leszünk Isten Országába!
Üdvözülhetünk!
„A tömegből néhány farizeus így szólt hozzá: "Mester, tiltsd meg ezt tanítványaidnak.(39.)"Ők hetykén úgy tartották, hogy nekik joguk van beleszólni az égi ügyekbe is.Döbbenetes kívánság! Tessék még egyszer elolvasni a négy verssort, és nyitott szívvel végiggondolni! Benne van az ún. világtörténelem lényege: a dölyfös ember Isten helyett intézkedik, hogy mi legyen a mennyben, s mi ne! De benne van Nagycsütörtök éjszakája, Nagypéntek szenvedéstörténete és Húsvét Vasárnapja is, a Föltámadással.
Jézus elmagyarázta a farizeusoknak, hogy a világ története nem egyéni kívánságok szerint halad a maga útján. A Lét teljességében gyökerezik:
"Mondom nektek, felelte, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni. (40.)"
Ezúttal többet nem szólt a nagyokosokhoz, hanem Izraelnek az ország vezetői által fölidézett sorsára gondolt: „Jaj neked, Jeruzsálem! Mikor közelebb érve megpillantotta a várost, sírva fakadt. Aztán így szólt: "Bárcsak fölismernéd te is legalább ezen a napon, ami békességedre szolgál!” Figyeljünk ismét a békesség szóra, a Lét lényegére! „De sajnos, el van rejtve szemed elől! Jönnek majd napok, amikor sáncokkal vesz körül ellenséged, bekerít, és mindenfelől ostromol. Elpusztítanak téged és gyermekeidet, akik benned laknak. Nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted föl meglátogatásod idejét."
Ám ekkor sem adta föl a népért, az emberek megmentéséért való küzdelmét: „bement a templomba és kiűzte azokat, akik ott kereskedtek.” (Luk 41-46)
Ettől kezdve az Utolsó Vacsoráig a Templomban tanított, ahol békességben lefolytatta igazi pörét a tudós farizeusokkal és főpapokkal, és minden vita az Ő dicsőségét hozta.
Ellenfeleit nem büntette meg, de azok nem bírták elviselni Isten békéjét és dicsőségét…