Beavatás

 

A történelemről szóló Beavatásban[1] régebben körüljártuk, hogy a történelem a kereszténység gyermeke. Jézus, amikor a vele, az Istennel való egységre hívta meg az embert[2], akkor megteremtette a személyt, aki többé nem a vak sors áldozata, hanem cselekvő, felelős, szabad lény. Teremtőjének nem szolgája, hanem barátja – Jn 15.15. Ilyen Isten-ember viszony semmilyen más vallásban nincsen.

Annakelőtte mind jöttek-mentek istenek-királyok-népek, birodalmak alakultak, s estek szét, ám a helyzet nem változott. A keresztény kultúrkörben indult meg az a folyamat, amelyet fejlődésnek szokás nevezni, s amely vallási, társadalmi és műszaki forradalmakhoz vezetett, káprázatos anyagi-technikai gyarapodáshoz, s végül a keresztény önazonosság megtagadásához, a rá épült kultúra elvesztéséhez, az ateizmushoz. Ilyesmiről sem tudunk más kultúrákban.

A most csak sebtében vázolt folyamat együtt járt Nyugat-Európa, régiesen szólva a fehér ember fölemelkedésével, világhódításával, civilizációjának szétterjedésével – mondjuk ki, világuralmával – és mai helyzetével.

*

A XX. század elején a térképek angol, francia, holland, belga, spanyol, portugál színeket viseltek, ám a fehér ember világuralma a század közepére hanyatlani kezdett. Biológiailag, kulturálisan, gazdaságilag. Az európai lakosság mindenütt, a volt „fehér gyarmatokon” is fogy. Egyedül a muzulmán Albánia és Bosznia kivétel.[3] Ezzel szemben a „színes népfajok” – hogy a régies kifejezésnél maradjak – szaporodnak, így a földlakók közt az európai eredetűek aránya egyre csökken.

Az ENSZ által készített népességszám-előrejelzések szerint Olaszország jelenlegi 57 milliós népessége a számítások szerint 41 millióra fog csökkenni 2050-re. Oroszország lakossága várhatóan 147 millióról 121 millióra fog esni. Gyorsul az elöregedés: a 65 évesek és idősebbek népességen belüli aránya pedig 18 százalékról 35 százalékra fog nőni. Gazdasági számítások szerint ezért a nyugdíjbiztosítási hozzájárulást 60-80 százalékkal, az idősek nagyobb egészségügyi számlája miatt pedig az egészségbiztosítási hozzájárulást 40-50 százalékkal kellene emelni a jelenlegi szint fenntarthatósága érdekében, az OECD adatai alapján.

Weöres Sándor szeretett mások képében verselni. Ezt írta Dsebel Aethiop költő nevében a fehér emberekről.[4]

 

 

A népesedési válság fölvetését sokan bűnös nacionalizmusként elítélik. A politikusok egy része azzal utasítja el, hogy kezelése nem politikai, hanem magánügy. Ámde ha a veszély az egész európai kultúrkört fenyegeti, az bizony vezetőkre és megmondó-emberekre egyaránt kiható közügy.

A német parlament demográfiai változásokkal foglalkozó különbizottsága már csaknem tíz éve megállapította, hogy „a jelenlegi demográfiai tendenciák mellett a németek néhány évtized múlva kisebbségben lesznek Németországban. A német nép, amelyről azt állítja az alkotmány, hogy tőle ered minden hatalom, már nem is fog létezni.” A nagyvárosi németek fele él egyedül, hetven százaléka gyermektelen.

Patrick Buchanan amerikai politikus azt írja a Nyugat halála c. könyvében, hogy évente egy millió mexikói bevándorló lopózik be a zöld határon át az Államokba.[5] Ugyanakkor „százezer angolszász lakos hagyja el Kaliforniát. Az Ázsiából érkezettek tíz év alatt 42 %-kal gyarapodtak, és a 18 év alatti kaliforniaiak 43 %-latínó származású. A 2000. évi népszámlás szerint a fehérek kisebbségbe szorultak.” Hasonló a helyzet az európai nagyvárosokban is.[6] Az adatok nem teljesen megbízhatóak: Például senki nem tudja pontosan, hogy hány kínai él Olaszországban, vagy minálunk, a kínaiak ugyanis furcsamód nemigen halnak meg…

*

Évente, világszerte kb. száz millió ember változtat hazát. Számos okból. Az első az üldöztetés. Roppant gyakoriak a háborúk bolygón, még Európában is. A múlt században egy milliónál több magyar menekült el szülőhelyéről. Legutóbb százezernél többen az összeomlott trianoni mű-államból, Jugoszláviából. A másik ok a megélhetés nehézsége, a jobb életszínvonal reménye, amit fölerősít az ún. „letelepedési országok” népességfogyásának szivattyúhatása. Az OECD fölmérése szerint 2002-ben Ausztráliában, Kanadában, Új-Zélandon és az Egyesült Államokban, a külföldiek és a bevándorlók a munkaerő 15–20%-át tették ki. Ideát, például Luxemburgban a munkaerő 43,2%-a külföldi, Svájcban 21,8%, Ausztriában 9,9%, Németországban 8,9%, Belgiumban 8,2% és Franciaországban 6,2%.

Az ötven-száz év előtti vándorok föloldódtak a Ruhr-vidéki, tengerentúli tégelyekben, mert mindenütt erős helyi kultúra fogadta őket. A ma érkezők zöme már nemigen akar beolvadni. Németországban egész török városrészek alakultak ki iskolákkal, mecsetekkel, kereskedőkkel, kádikkal. Sokan már meg sem tanulnak németül. Erre a kis időre minek? Izmos nemzeti, vallási azonosságtudattal érkeznek, amíg a befogadó fehérek hitehagyottak, templomaik múzeumok, művészetük, öntudatuk a divatok széljárásához igazodik. A 82,5 milliós Németország hajdani keresztényeinek egy harmada mondta, hogy semmilyen valláshoz nem kötődik, a bevándorolt 3 millió muzulmán közt nincsenek hitetlenek.

 

ott egy az Úr: az örök változás.

 

Buchanan idézi Ricky Sierrát, a Chicano Nemzeti Gárda tagját: „Visszagyarmatosítjuk Amerikát.” Egy westwoodi tüntetés vezetője nyilatkozta: „Azért vagyunk itt, hogy megmutassuk a fehér, protestáns Los Angelesnek, hogy mi vagyunk a többség, és magunknak követeljük ezt a földet. Mindig is a miénk volt. Ha valakit deportálni fognak, azok ti lesztek és nem mi.” Már neve is van a jövendő országnak: Aztlan. Az Aztlan Chicano Diákszövetség célja „atyái földjének visszaszerzése. Bőrünk bronz és kultúránk színe is bronz, a bronz földrész szabad népeinek szövetsége vagyunk. Mi vagyunk az Aztlan.”

A latinók közt egyre többen nem tanulnak meg angolul.

Mit válaszol a fehér ember?Végtére is ő hozta létre Gazdaságkort szédületes technikai fejlődésével együtt. Óriási előnyre tett szert a többi ország és nép előtt. Az ő műve a globalizmus, a gyarmati kizsákmányolás folytatása új, rejtett eszközökkel.

 

 

Mitől fél a fehér ember? Immár nem kizárólagos irányítója és haszonélvezője a globalizmusnak. Erősödnek az ázsiai hatalmak: Japán és a kistigrisek után föléledt a két óriás, Kína és India, az indiánok is ébredeznek: Bolíviában, Venezuelában, Peruban lassan visszaszerzik uralmukat országuk fölött. Az iszlám népek kezében a kőolaj zöme, vele tömérdek pénz. A szívükben pedig erős kultúra és hit. Hiába hullanak rájuk a demokratikus bombák.

A fehér félelem belső oka röviden a kultúravesztés. Nem a müezzinek és nem a négerek vették el tőlünk a gyermekeinket és a hitünket. A kettő ugyanis egy. A magyar tökéletes képet fest a helyzetről a gyermekáldás szóval. Azóta nincsenek gyermekeink, amióta nem tekintjük áldásnak őket, hanem tehernek, s áldott asszony helyett terhesről beszélünk. Azért szólunk így, mert az áldást magát utasítjuk el, az Áldóval együtt.[7]

*

Amikor a múlt század marxista ideológusai csalódtak a Szovjetunióban, stratégiát váltottak. A politikai hatalom helyett a kultúrát vették célba, mert rájöttek, hogy ellenségük szíve a kereszténység. Antonio Gramsci megjárta a Szovjetuniót. Buchanan szerint onnan visszatérve arra a meggyőződésre jutott, hogy „civilizált világot 2000 éve mélyen áthatja a kereszténység. A keresztény hiten és értékeken alapuló uralmi rendszereket semmi sem válthatja fel addig, amíg ezeket az értékeket gyökerestül ki nem írtjuk.” Adorno a patriarchális családot, a kereszténység legfőbb társadalmi megnyilvánulását, a fasizmus bölcsőjének tartotta. „Az egyetlen lehetséges megoldásnak a társadalom forradalmi elpusztítását látom” – írta Lukács György. A munkásosztály azonban betagozódott a fogyasztói társadalomba. Ezért Marcuse a szexet és a drogot a kultúrharc legfontosabb eszközeinek nyilvánította, és az általa elképzelt „új proletariátusba” bevonta az ifjúságot, a különféle kisebbségeket, sőt némely bűnözői csoportokat is. Jellemző módon azokat, akik életkoruknál és helyzetüknél fogva hajlamosat az értékváltásra, sőt, vesztésre. „Utasítsátok el az egész kulturális rendet, és megteremthetjük a sokszínű perverzitás világát.”

Alig telt el pár évtized a 68-as diákmozgalmak óta, a népiskolákban erkölcs, tények és készségek helyett kompetenciát kezdtek tanítani, hozzáállást. A kereszténységet kitiltották, az alapismereteket a tantervből kihagyták, a történelmet átírták, a hősöket deheroizálták és szórakoztatóiparosokra cserélték.

Roppant érdekes, hogy a vázolt liberális-baloldali irányzattal összefogva a velük állítólag ellenséges „szélsőjobboldali” mozgalmak a nácizmustól kezdve a különféle „őspogány” csoportokig szintén a kereszténység leigázására, kifosztására, ha éppen nem egyenest megsemmisítésére törekszenek. Nem véletlenül, hiszen Gazdaságkor szellemtelen, antikrisztusi szüleményei.

 

 

Gazdaságkor egész története a civilizáció, az „árnyék” növekedése a „Nap”, a kultúra rovására. A folyamat ráadásul folyamatosan gyorsul. Fontos tudni, hogy nem az idő gyorsul, hanem technika haladása, az absztraktumok, különösen az ellenőrizetlen hatalmak, leginkább a pénz terjeszkedése, s átellenben a közösség, vagy ami ugyanaz, a vallás és a kultúra bomlása. Gramsci szerint „a szocializmus legfontosabb küldetése a kultúra magához ragadása”. Megtörtént: a szórakoztatóipartól az iskolán át a színházig és a festészetig. A közéletet vallás helyett ideológia hatja át. Az ideológiai divatok a globalizáció jóvoltából rendszeres időközönként végigsöpörnek a bolygón, és meghatározzák a szoknyaviseletet, a haladás pillanatnyi fogalmát és irányát, az ecsetkezelést meg a korszerű versészetet, a róluk szóló „szakmai diskurzus” nyelvét, s kiosztják az engedelmeseknek a díjakat[8]. A politika zászlaján fennen lobog a liberalizmus, kereszténydemokrácia, szocializmus és hasonlók, de a zászlótartók az üzlet szolgálói, a multik cselédei. Nagy tisztelet a ritka kivételeknek!

„A liberális baloldal nem csupán a válaszokat, a feltett kérdéseket is megválaszolja.” – írja James Cooper az Amerikai Művészet szerkesztője.

A nép pedig, a hajdan hatalmas fehér ember pedig guárgumit nyeldekel a maga gerjesztette hideg villanyfényben, tökéletes politikai, kulturális, lelki elhagyatottságban, s nem talál sehol egy verset, amellyel szót érthetne. Teste püffedt a zabálástól, lelke félig éhhalott.

Az új rend két axiómája: „1. A világegyetemben nincsenek abszolút értékek.” Az értékek abszolút alapja Isten, ám ő nincs, ezért a belőle származó szépség, jóság, igazság, szeretet is viszonylagos. Ami pedig viszonylagos, az lényegében nincsen, mivel bármikor kidobható. „2. A baloldal, mint az emberi cselekedetek végső döntőbírája, erkölcsi fölénnyel bír.” Ám ez az erkölcsi és kulturális fölény hiába mindenható, nem teremt, hanem rombol. Susanne Sontag a világhírű újságírónő szerint: „A fehér faj az emberiség történelmének rákja… a fehér faj, és kizárólag ő, terjedése során elpusztítja az útjába kerülő autonóm civilizációkat.” Sontagék a saját fehér fajuknak a sírját a fehér emberek lelkében ásták meg. Világszerte egyre több értelmiségi szégyelli, hogy ő német, magyar vagy amerikai.

Tizenöt éve az újraindított Magyar Szemle szerkesztőjeként egy megyeszékhelyen találkoztam olvasóinkkal. Egy helyi újságírónő megdicsérte a lapot, hogy szép és igényes, aztán megkérdezte: nem túl merész-e Magyar Szemlének nevezni? Nem magyarkodó-e? Nem vet-e rossz fényt a szerkesztőkre?

*

A fehérek országaiba betóduló régi szolgáik ivadékai hozzák a hitüket, leginkább az iszlámot, ami soha, sehol nem akart beolvadni. A mai Nyugaton, ha akarna, sem tudna: nincs mibe.

Kiürítik, kiürítjük az országot, amit hazánknak hittünk régen. Se gyermekeink, se vallásunk, se művészetünk, csak világelfogyasztó civilizációnk. A bevándorlók majd megmutatják nekünk, hogy csakis erős és mély kultúrára lehet életképes civilizációt építeni.

A Vatikáni Szent Péter székesegyház főoltárának cibóriumának alakjai, és mögötte az apszis szentjei az idők során megsötétedtek. Arcuk színe olyan barna, mint a lent sétáló-imádkozó híveké, papoké, szerzeteseké.

246. Beavatás

 

---