Beavatás

 

Van Lukács Evangéliumának (16, 1-15) egy különleges, nehezen értelmezhető példabeszéde. Kérdezhetjük: ugyan melyik nem az? Melyiket nem gondoltuk egyszer így megfejteni, pár év múlva, úgy, hogy később halljunk egy ihletett szentbeszédet, amely harmadik magyarázattal ragadott el. Az Úr Jézus tanításának különlegessége, hogy e különféle észrevételek nem föltétlenül zárják ki egymást, ahogy az almában is megfér alakjának szépsége, színe, illata, íze, ropogóssága, a dús lé…

A hűtlen intézőről van szó, aki rosszul sáfárkodott ura vagyonával. A számonkérés előtt az adósokkal meghamisíttatta az adósleveleiket, hogy még kevesebbel tarozzanak, s neki hálásak legyenek. Különös fordulatok következnek.

„8. Az úr megdicsérte a hűtlen intézőt, mert okosan cselekedett”.  Most, hogy még többel károsította meg, kirúgás helyett vállon veregeti? Talán azért, mert az úr szintén görbe úton jutott javaihoz, és intézőjében önmagát, utódját látja, aki a rosszat képviseli a világban? Lám, máris összehozott egy csinos kis bandát, melyet a közös bűnnel összekötözött. Jézus megjegyzi: „Bizony a világ fiai okosabbak a maguk nemében a világosság fiainál.” Kik a „világ fiai.” Talán a „világ fejedelmének” a lelki gyermekei, akik a bűn logikáját követik? A „világ fejedelmét” Jézus háromszor is említi (János: 12,31, 14,30, 16,11) – és mindig a gonoszt nevezi így. Az ő fiai a Világtalan világ okosai, akik dörzsöltebbek, ravaszabbak, agyafúrtabbak, élesebb eszűek lopásban, csalásban, hazugságban a Bárány tanítványainál, akik „nem e világból valók” (Jn 17,14 és 16).

A Világ Világosságának országába igyekvők nem olajat és búzát gyűjtenek, nem is bűnszövetkezetet szerveznek, hanem romolhatatlan kincsekre törekszenek. Tudjuk, hogy sem Ő, sem az Ő Országa „nem e világból való.” (Jn 18,36)

Ámde itt jön egy különös mondat a Mester szájából: „9. Én is mondom nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékba.” A ’mammon’ szó szerint biztosat jelent, átvitt értelemben ’vagyon’, ’pénz’. A görög eredetiben a hamis helyén álló szó értelme: gonosz, igazságtalan. Tehát így a ’hamis mammon’ értelme: ’hamis biztos’, vagy ’gonosz pénz/vagyon’. (Tarjányi Béla) Azt tanítja-e vajon a Messiás, hogy az üzleti, vagy, ha úgy tetszik, a mindennapi életben okoskodjunk és ravaszkodjunk, hazudjunk és lopjunk, mint a „világ – fejedelmének – fiai”, hogy az ő segítségükkel bejussunk az örök hajlékba? A „mammon” négyszer szerepel az Újszövetségben, mindannyiszor Isten, az Ország átelleneseként. Mi lehet ez? Szövegromlás? Megalkuvás? Érdemes fölidéznünk, hogy az intéző eredetileg nem ide törekedett, hanem tettestársai házában vásárolt menedéket!

Talán megfontolandó, hogy a világi okosságot Jézus dicséri is: „Legyetek okosak, mint a kígyók” (Mt 10,16), meg nem is: „aki Isten országát nem fogadja úgy, mint a gyermek, nem megy be oda." – éppen Lukácsnál: 18,17. Tehát az Országban a gyermeki észjárás érvényes. Ott a Szegény asszony krajcárja többet ér a gazdagok aranyánál. Lukács könyvét nevezik a Szegények Evangéliumának is, mert nála a legélesebb Jézus szegénypártisága és vagyonellenessége.

A megoldás a szövegromlás? Szent Lukács a szavakat híven följegyezte, de a dallamukat nem. Azt, hogy az Úr e mondatot esetleg szelíd iróniával ejtette, mint Máténál: „az Emberfia, eszik-iszik, és azt mondják rá: lám, a falánk, borissza ember, a vámosok és bűnösök barátja!” (11,19). Vagy amikor arról beszélt, hogy könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni a mennyországba, vagy amikor Kánában visszaszólt Máriának: Még nem jött el az én időm – Ő, az Idő alkotója és ura. Midőn nem a világ fiainak okossága szerint kezdi működését Izraelben, nem tiszteleg Heródesnél, a főpapoknál Messiás Királyként, hanem csavargóként, tudatlan tanítványokkal rúgja a port az utakon az aljanéppel. Amikor a világ legcsodálatosabb szatíráját mondja el a Hegyen a Nyolc Boldogságról. Szívszorítóan mulatságosan szembesít bennünket, boldogulni akarókat a boldogokkal. Balról számítunk a boldogság-vonatra, megszokásaink, érdekeink, okosságunk felől, az pedig nem is jobbról, hanem belülről érkezik. Lelkünk alapjából, ahová eped, mégis félve pillog az ember. „Boldogok lélekben szegények: övék a mennyek országa.”Boldogok a szomorkodók, a szelídek, az igazságszomjazók, az irgalmasok, a tiszta szívűek, a békességesek, az igazságért üldözöttek. Boldogok vagyunk? Ez a szellemi helyzetkomikum: a magabízó lélek esik orra.

Bizony meglehet, hogy az Úr – miként annyiszor – elővette tündöklő, fehér humorát és szelíd iróniával megpendítette, hogy a gonosz mammon útján igyekezzünk az „örök hajlékba”.

Hogy kétséget ne hagyjon, még a tréfa kedvéért sem, így folytatja: „Aki kicsiben hű, az hű a nagyban is; 10. aki pedig hűtlen a kicsiben, a nagyban is hűtlen. 11. Ha tehát a hamis mammont nem kezeltétek hűen, ki bízza rátok az igazit? 12. S ha a máséban hűek nem voltatok, ki fogja odaadni nektek a tiéteket?” A mulandó életében hazug és csaló nem juthat az örökkévaló értékekhez.

„13. Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, s a másikat szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, s a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” Nincs középút a jó és a rossz között.

A 14-15. vers teljesen egyértelművé teszi a 9. vers iróniáját: „Hallották mindezt a kapzsi farizeusok és kicsúfolták.” Miért csúfolták ki? Amiért mindig, hogy nem az ő világfi észjárásuk szerint tanít, amelybe belefért, hogy Istennek és a mammonnak is szolgáljanak. Az ószövetségi hitfölfogás általában evilági jutalomban reménykedik. „Ő azonban kijelentette: "Ti igaznak mondjátok magatokat az emberek előtt, de Isten ismeri szíveteket. Ami az emberek előtt kiváló, Isten előtt utálatos.”

Néhány verssel később a tanítás koronája a dúsgazdag és a szegény Lázár példatörténete a vagyon kárhozatosságáról…