Beavatás

 

 Tisztelettel jelentem, hogy ismertem a magyar Don Quijotét. dr. Medve Andrásnak hívták. Mokány kis székely volt és orvos-alhadnagy a magyar hadseregben a világháború alatt. A román egyetemen latin és francia könyvekből tanult, majd Szászrégenben gyógyított. 1945. április 10-én szovjet fogságba esett: begyűjtötték rabszolgának a Gulágra sok millió más embertársával együtt. Az addig megismert öt nyelv birtokában hamar megtanult oroszul is.

Rabsága első ütközete azzal kezdődött, hogy kiküldték az erdőbe fát vágni. Azonnal megtagadta a parancsot, mondván, hogy ő tiszt. Tehát a hadifoglyokra vonatkozó 1929-es genfi egyezmény értelmében munkára nem kötelezhető, sőt, svájci frankban fizetendő zsold is jár neki. Erre ő nem tart igény, mi több, orvosként dolgozni is hajlandó.

Erre jól összeverték és kitették a hóra. Pár óra múlva újra megkérdezték, ő kitartott előbbi válasza mellett, mire ismét jött a verés, a hó. Elég jól bírta, mert állandóan imádkozott és is tornázott: izmait megfeszítette, elernyesztette.

Miután a lágerben az orvosnőt lényegében csak marxizmusból képezték ki, hamarosan mégis orvos lett. Híre messze földre eljutott: a tisztek és a környék előkelőségei mind hozzá fordultak panaszaikkal. Hamarosan „nagy magyar professzorként” emlegették.

*

Két év múlva a tábor KGB-s tisztje magához rendelte. Közölte vele, hogy „jó híre van,” Bandi bácsi hazamehet, ha odahaza kémkedni fog a Szovjetuniónak. Természetesen nemet mondott. Természetesen? Ki ne ismerne olyan embereket, akik konokul állítják, hogy az embert kizárólag a pénz és egyéb anyagi érdekei mozgatják. Bandi bácsit más fából faragták. Nos, bíróság elé állították a Szovjetunió elleni kémkedés vádjával. Halálra ítélték. Az ítélet indoklásában azt hozták föl legfőbb bizonyítékul ellene, hogy senki sem tanul meg ennyi nyelvet csak úgy.

Hatvankilenc napot töltött a siralomházban, ahol társai állandóan cserélődtek. Ő minden este meggyónt magában, elbúcsúzott szüleitől, feleségétől, három gyermekétől, testvéreitől, és eltemette magát katolikus szertartás szerint. Egyszer őt is kivitték, de csak fényképet készítettek róla. Végül ítéletét huszonöt évre változtatták. 1955-ben engedték haza, addig a sarkkörön túl, a Kolima folyó közelében raboskodott.

*

Budapesten telepedett le, egy év múlva családja is átjöhetett Erdélyből. Lett nagy boldogság, majd ijedelem, mert Bandi bácsi levelezni kezdett Bulganyin szovjet elnökkel rehabilitációja végett. Mindenki próbálta lebeszélni, de ő kitartott. Rugyenkó legfőbb ügyész válaszolgatott neki. Hét év elteltével jött a papír, rehabilitálták. No erre föllélegzett a család. Bandi bácsi viszont most új iratot készített: kártérítést követelt a szovjettől. Pár hét múlva behívatták valamilyen hivatalba, ahol két elvtárs át akart adni neki egy nagy halom százast. Visszautasította azzal, hogy ő a Szovjetunióval áll pörben, nem a magyar állammal. Különben sem csak az elmaradt orvosi fizetését igényli, hanem a jogtalanul elvett bőrtárcáját a fényképekkel, a karikagyűrűjét, a feleségétől kapott hat selyem zsebkendőjét. Rugyenkó megírta neki: a szovjet jog szerint nem jár kártérítés. Mire ő: a szovjet jog szerint az sem jár, hogy ártatlanokat halálra ítéljenek, tehát követelése megfelel a legalapvetőbb jogelveknek, ezért kitart mellette.

*

Ez az ügy is éppen a mesebeli hét évig húzódott, mikor szigorúan közölte Rugyenkóékkal, hogy elég a huzavonából. A világ közvéleményéhez fog fordulni, nemzetközi jogsegélyt fog kérni, emlékiratát eljuttatja az ENSZ-hez, a pápához. Az emlékirat el is készült, én igazgattam benne a fogalmazási hibákat. Nem sokat találtam.

Hanem Bandi bácsit hamarosan letartóztatták. Házkutatás következett, az emlékirat – körülbelül kétszáz oldalas színes leírása tíz rabságban töltött esztendőnek – egy példányát elkapták, a többi azonban szerencsésen kijutott Nyugatra.

Bandi bácsi ellen vádat emeltek a Szovjetunió elleni izgatás miatt.

A Markó utcában F. Ilona, volt évfolyamtársnőm tárgyalta az ügyet. Kérdésére, hogy Bandi bácsi panaszával miért nem fordult a magyar hatóságokhoz, Bandi bácsi kijelentette, hogy ügyéhez a magyar államnak semmi köze. A bírónő erősködött. Mire Bandi bácsi világosan kifejtette, hogy őt a hazája elleni kémkedés, vagyis a hazaárulás bűnének megtagadása miatt ítélték halálra, tehát neki ezért Magyarországtól kitüntetés járna, nem büntetés. Ő a kitüntetést nem kéri, csak azt, hogy hagyják küzdeni. A bírónő egyre zavartabban képviselte a vádat a szocialista törvényesség jegyében, mire Bandi bácsi ismét visszautasította a magyar bíróság illetékességét: ő egyedül vívja jogi élet-halál harcát a szovjettel.

*

Végül kitüntetés helyett egy év börtönt kapott, fölfüggesztve. Ettől elszontyolodott egy kicsit, ő letöltendőt szeretett volna. Zavarba hozott, mondtam valami butaságot a bírósági lépcsőn lefelé jövet, mire fölényesen legyintett: mit gondolsz, milyen börtönük van ezeknek a Kolimához képest!?

Pár nap múlva náluk jártam. A kis tömzsi öregember szeme a régi fényében csillogott.

A markomban vannak, érted? A markomban! Az idő nekem dolgozik!

*

Bandi bácsit azóta eltemettük, megsirattuk. Így már a mennyországból nézte végig a Szovjetunió összeomlását. Az örök idő neki dolgozott.

284. Beavatás