Beavatás

 

Az olvasás – gyermekkortól kezdve – azért fontos, mert mozgásba hozza jobb agyféltekénket, megtanít a képi gondolkodásra, megindítja a képzeletünket. A kép a magyarban ontológiai – létbeni – értelmű szó, mint Platónnál. A kép ezért képes bevinni bennünket a valóságba, a lelkünkbe. A költői kép, vagy a mesekönyvet kísérő jó rajz elindítja, serkenti képzeletünket, a többit az olvasóra bízza. Móra Bicebócáját, Lázár Ervin Dömdödömjét, Weöres Bóbitáját, a népmesék Tündér Ilonáját, táltos paripáját, boszorkányát minden gyerek a maga lelki útján járva képzeli el, akár okos, akár butuska, mindenképpen szabad lény lesz a mesétől.

Amit manapság „vizuális kultúrának” hazudnak, az egyrészt nem kultúra, hanem csak nyers, lelketlen civilizáció: technika. Dolog, mi több: zsarnokság. Semmivel sincs több kép körülöttünk, mint tízezer éve, csak a mostaniak milliószorta erőszakosabbak. A film, a tévé, a számítógépes gyilkolós és tsaik, nem megindítják a képzeletet, hanem bezárják. Az általuk sugárzott képpel azonnal behatárolják a lelket. Donald kacsa minden gyerek képzeletében csakis olyan, amilyennek a moziban mutatják.

Lenin igen okosan mutatott rá a film hatalmára, nem is sajnálta rá a pénzt. A Szocialista Ember nevű homonculus nem retortákban készült, hanem terrorral és a nagy lélekkeverőkben: a képzelet megragadása ugyanis a lélek nyakoncsípése. A gazdaságkori szórakoztatóiparosok által kitalált és gyártott vágyképzetek ugyanis leigázzák a lelkeket, és így sorozatgyártanak maguknak szellemi rabszolgákat, akiknek képzeletét, reményeit és álmait, s vele képességeiket ily módon megszerzik. Mindegy, hogy Übermenschet, Szocialista Embert, vagy Barbit gyúrnak. Nincs kecmec. A különbség annyi, hogy az ún. demokráciákban a fizikai és a lelki terror közti arány az utóbbi javára tolódott el.

Ha ezt megértettük, akkor elgondolkodhatunk azon, hogy létezhet-e egyáltalán jó mesefilm? Visszafordítva a kérdést leszögezhetjük, hogy rossz igen, nagyon is! Millió példát hozhatunk a Tom és Jerry típusú szadista gyilkolósdiktól a bárgyú okosmozdonyosokig, melyekben a szellemi-erkölcsi erőket csodagépek helyettesítik. Mintegy filozófiailag is jelezve, hogy az Ég üres, az emberen a Dolgok uralkodnak. Csak őket gondolhatjuk el, birodalmuk határait még képzeletben sem törhetjük át.

Jó mesefilm csakis remekműből forgatható, melynek esztétikai, gondolati ereje megképlik a néző lelkében a látványon túl. Jellemző, hogy a föntebb említett remekművek és társaik gyermek és fölnőtt számára egyaránt megrendítő olvasmányok.

A szocialista és a liberális civilizáció egyaránt irtózik a szabad embertől, csak a szabadost kedveli, akinek a képzeletét=ízlését, álmait, szokásait pórázon tartja. Ezért kell számítógép már az óvodában.

Miután a kultúrát elnyelte a civilizáció, parasztosan: a pénz beszél, a kutya ugat, a gyermekirodalom is az üzlet rabja. Sok a gyönge mesekönyv, az igénytelen rajz, a helyesírási hiba? Természetes. A könyv árának kb. 55-60 százaléka eleve a piacon uralkodó kereskedőké. Késleltetett fizetésekkel s egyéb trükkökkel még több – az értéktelenségi törvény jegyében. A maradékon tengődik az író, a rajzoló, a szerkesztő, a korrektor, a nyomda, a papírgyár, a könyvkötő, a kiadó. Takarékoskodni kell: kivel-mivel lehet?

A remekművek mindazonáltal továbbra is megszületnek, s valahogy meg is jelengetnek. Keressük és olvassuk őket! Sőt, valamennyiünknek állandóan és mindenütt rendelkezésére állnak. Mi a remekmű? Amin Isten keze nyoma látszik. Itt van az orrunk előtt: az idő, a természet és mi. Mi magunk és a gyermekünk, unokánk. Mászkáljunk együtt minél többet a füvek, a csigák, a korhadó fatörzsek és a friss hajtások, családunk és népünk emlékei között, és meséljünk egymásnak, igen egymásnak. Ha Isten képmásai- és barátaiként mutatjuk meg egymásnak a világot, remekműként élvezhetjük mesénket.