Beavatás

Nyilván sokan tudják, hogy a haláltánc közismert francia nevén a "danse macabre" késő középkori eredetű allegorikus műfaj. A metszeteken, festményeken, faragásokon kaszás csontvázak vonszolnak a sírba pápákat, királyokat, szépasszonyokat, lovagokat, bankárokat, parasztokat. A halál szemében minden földi rang és siker nevetséges, előtte minden ember egyenlő.
A középkori ember megérezte a korszakváltás szelét. Az új világ jöttét, amelynek nem ismerte természetét, mégis megsejtette, hogy ezen eljövendő korszakban az ő világának értékei vajmi keveset fognak számítani. És tényleg. Mi már ebben élünk, a fényes Gazdaságkorban, mely minden idők legtökéletesebbikének, a töretlen fejlődés világának, betetőzésének tartja magát.

François Villon: Haláltánc ballada
Fordította: Faludy György
Ott ült a Császár. Dús hajában
hét csillag volt a diadém.
Rabszolganépek térden állva
imádták, barna köldökén
a Göncöl forgott, válla balján
lámpásnak állt a holdkorong:
de a bohóc sírt trónja alján:
"Mit sírsz" - rivallt reá - "bolond,
nincs szív, mit kardom át ne járna,
enyém a föld!"... S hogy este lett,
egy csontváz tántorgott eléje
s elfútta, mint egy porszemet.
- Kényúrként éltünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
A birodalmak és világkorszakok jöttek, virultak, elmúltak. A középkori ember még ismerte a történelmet, még kutatta a végső kérdéseket, köztük a halált. Erősen hitte, hogy Krisztus föltámadásával a halált legyőzte, és az örök életet megnyitotta. Gazdaságkor a túlvilágot tagadja, a hosszabbodó átlagos életkorban és a fantasztikus regényekben reménykedik: a hibernálásban, az űrhajózásban és egyebekben. Közben művészete, szórakoztatóipara, közélete egyre inkább erőszakról, gyilkosságról szól - különös haláltánc.
Gót ablakokban sírt az Orvos:
"Uram, nektárod merre nő,
amely ír minden kínra s melytől
meggyógyul minden szenvedő?"
S az nyílt: keszeg magiszter
táncolt végig a szobán,
kezében mély ólomkehelyből
kínálva színtelen borát:
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heged nem takar,
igyál, testvér; e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."
- Kontárok voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
II. János Pál szavával a halál civilizációja nyomul. Az édes anyaméh biztonságáról a költők sokat zengedeztek. Gazdaságkor, a létező leghumanistább világ nevet ezen. A tízmilliós Magyarországon az utóbb ötven évben a hat milliót meghaladja az előre megfontolt szándékkal, bűnszövetkezetben, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett magzatölések száma. Amelyek természetesen mind törvényesek.
A kútkávánál állt a Gyermek,
szakadt gyolcs ingecskében, s rőt
topánban, s nézte lenn a vízben
képét, mely játszani hívta őt:
..."Ha jössz: a holdleánytól este
a cukrot süvegszám kapod,
s minden pirosló reggelente
békákon ugráltunk bakot."
"Jövök már!" - szólt, s a víz lenn nyálas
siklót dagasztott zöld hasán,
míg a halál vihogva vitte
anyjához a vörös topánt.
- Balgán játszottunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
A halál civilizációjának erejét mutatja, hogy Magyarországon 2006. júliusától megszűnt az a rendelkezés, amely csak a 35 évnél idősebbeknek, vagy a már három saját gyermekkel rendelkező személyeknek engedte meg a gyermekáldás elutasítását. Azóta minden nagykorú személy kérheti a művi meddővé tételét, hogy a nemi örömöket minden felelősség nélkül élvezhesse.
Ha megyünk az utcán, egy percen belül szemünkbe ötlik egy plakát, egy újságborító, egy kirakat, melyben kívánatos ifjú test mintegy önmagával együtt kínál autót, borotvaszappant, üdülést, bontott csirkét.
Repedt tükrénél állt a Céda:
"Hajamnak árja még veres,
miért, hogy már a régi léha
seregből már senki sem keres?
Ölem még izzó csókra éhes,
mellem rózsája még kemény..."
S az ablakon röhögve lépett
be az utolsó vőlegény:
"Hopp, Sára, hopp gyerünk a táncra,
ma: holt szerelmeid torán
hadd üljön nászlakomát lárva
ágyékod hervadt bíborán!"
- Buján fetrengtünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Gazdaságkor istene a pénz. Láthatatlan jelként villámlik ide-oda a világhálón, és söpri a népek munkájának gyümölcsét a Magánállamok szütyőjébe. Az otthonokban és a városokban a hang és fényzajok egyre durvábbak, túlharsogják a fegyverropogást és a sarki jéghegyek összeomlását. Hiányzik a mai danse macabrenak a végítélet reményéből eredő melankóliája, amitől a régi olyan szívszorítóan emberi és isteni volt.
Éjfél borult a háztetőkre,
s kuvikhang szólt a berken át,
midőn a Bankár útnak indult,
elásni véres aranyát.
Az útkereszten vasdoronggal
hét ördög várta s a Halál;
s mikor kardot rántott, a csontváz
fülébe súgta: "Mondd, szamár,
szamár, mit véded még a pénzed?
Meghalsz s a kincsed elviszem,
s a kincs helyett eláslak téged,
akit nem ás ki senki sem."
- Kufárok voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
A pénzen messze túl van a végső tudás. Egyik neve szépség. A szépség az égből való, oda is vonz mindeneket, hanem ha az én rátelepszik, akkor hiúság lesz belőle, mohóság, önzés, tudatlanság. A tudatlanság szorongást kelt bennünk, a szorongás pedig iránytalan félelem: nem is sejtjük, hogy honnan les ránk a veszély, hasztalan védjük magunkat kozmetikussal, bankbetéttel, narkóval, testőrrel, egyre butulunk, és lassan, de biztosan összetévesztjük mulandó javainkat életünk értelmével.
Aránypárnáin ült a Dáma,
s üvöltve sírt: "ne még, ne még",
de ő már átkarolta drága
csípői karcsú, gót ívét,
"engedj csak még egy lanyha csókot,
meg egy gyönggyel kivarrt ruhát,
engedj csak még egy buja bókot,
még egy szerelmes éjszakát" -
de ő, rút foltot festve mellén,
mely, mint rákseb, egyre nőtt,
fehér testét nyakába vette
és vitte, vitte, vitte őt.
- Tunyán helyéltünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
A tudás, korunk nagy ideálja, nem a végső kérdéseket kutatja, nem bölcsesség, csupán érdek és anyag. Hatalomtudás. Ez a mai haláltánc legmélyebb fájdalma: tudatlanságban lenni önmagunk és a Valóság felől.
Tüzénél állt az Alkimista,
s óráját nézte, mely lejárt.
"Isten vagy ördög: egy napot még,
amíg megoldom a talányt,
a végső, nagy talányt, amerre
görebjeimnek ezre vitt,
csak egy napot, mert megfejtem,
megfejtem holnap alkonyig."
"Nem fejted" - szólt a hang- "nem fejted"
s vállára vette jéghideg
kezét, míg felrobbant a lombik:
"Aludni mégy most, mint a többiek.
- A Titkot űztük mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
A szanaszét ugrabugráló sztároknak, boltosoknak és milliárdosoknak fogalmuk sincs arról, hogy miféle bálban vigadnak: táncukat eredménynek, diadalnak, sikernek gondolják. Oly kevélyek tévedésükben, hogy ha valaki fölvilágosítaná őket, kinevetnék.
Pestis-csengőkkel jött dögvész,
s a reimsi szentegyház előtt
húsvétvasárnapján derékon
kapta a hájas Püspököt:
"Néked szereztem ezt a nótát,
gyerünk nagyúr! Csengőm csörög -
légy pápa vagy próféta, rózsás
hajnalködökbe öltözött,
légy szent püspök, vagy rút eretnek
ki ég a máglya kormain,
misézhetsz lenn - én fenn nevetlek
a dómok csonka tornyain!"
- Álszentek voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!
Ha az ember látja, hogy mi a helyzet, attól még nem lesz szent. Sőt inkább álszent, ha életvitele nem egyezik tudásával. Pedig törekszik, izzad, ám a legőszintébbnek szánt kitárulkozásába is belejátszik valami hamisság. Pl.: egy korszerű eszme, miszerint nem elég igaznak lenni, igaznak is kell látszani, s a nagy látszódásban máris undorítóbb vagyok Villon hájas püspökénél.

A vén Paraszt már tudta s várta
alkonytájt kinn az udvaron:
"Görnyedt testünknek nincsen ára,
s úgy halunk meg, mint a barom.
Kaszás testvér! Sovány a földünk!
könyörgöm: egyet tégy nekem:
ha elviszel, szórd szét trágyának
testemet kinn a réteken!"
Ő rábólintott s vitte lassan,
s úgy szórta, szórta, szórta szét,
mint magvető keze a búzát,
vagy pipacsot az őszi szél.
- A földbe térünk mindahányan,
s az évek szállnak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

A végső tudás, a bölcsesség talán ilyen egyszerű, mint a paraszté: amit úgyis elvesztünk, azt szenteljük nemes célnak. Egyedül arra vigyázzunk, ami örök, ami átvihető.
234. Beavatás