Beavatás

Máté evangéliuma 4. fejezetének elején Jézust a „Lélek kivitte a pusztába, hogy megkísértse az ördög.” Mi van pusztában? Semmi és senki? Vagy Aki Van, a mindenkor, mindenütt Jelenlévő. Ily módon léte előföltétele tér, erő, idő – bármi más megvalósulásának. Annak is, hogy Egyszülött Fia megmérkőzzék a Gonosszal. A Megváltó „negyven nap és negyven éjjel böjtölt”, amit emberileg lehetetlen lett volna kibírnia, ha nem táplálkozott volna az Atya közelségéből.
Hitéből.
Ez után kezdte meg működését. Hatalmas tanításokkal: a Hegyi beszéddel az élen. Egy bölcs barátom szerint, ha többé meg sem szólalt volna, egyedül a Hegyi beszéddel fölülmúlt volna minden emberi bölcsességet. De ő folytatta a Nyolc boldogság szellemében. Lelki szegénységben, vagyis a világi javak hajszolása helyett az Istenhez tartozással; belül, nem kívül. A következő tanításaiból tudjuk, hogy az istentagadás, a bűn, Isten parancsainak való ellenszegülés, például az ölés, vagy a házasságtörés is belül kezdődik: a hazudozással, az aljas kívánságok pátyolgatásával és hasonlókkal. A jó élet mintája egyszerű: „Beszédetek legyen: igen, igen; nem, nem. Ami ezt meghaladja, az a gonosztól van.” (Mt 5,37) Aki képes így élni, az könnyebben tud adni a rászorulónak, jobban tűri a gonosz hatalmaskodását, az képes elmondani a Miatyánkot álszentség és benső hazugság nélkül. Mert ez az ima az igaz élet fölülmúlhatatlan lelkigyakorlata. Életgyakorlat. Koronája az ég madaraihoz és a mezei liliomokhoz való hasonlatosság, melyben hatalmat szerzünk önmagunk fölött, s belépünk az Atyának való teljes és boldog engedelmességbe, az Ő országába. Nem -hez, még kevésbé felé, miképpen a mai nyelvrontók mondják, hanem -ba és be. Teremtőnkkel való egységbe.
Aki eddig eljut, annak nem kell aggódni a holnap miatt: „a holnapi nap majd gondoskodik magáról.” (Mt 6,34) A dolgok, a természeti és társadalmi erők engedelmeskedni fognak nekünk anélkül, hogy parancsolgatnánk nekik. Ne velük törődjünk, hanem az Atya közelségének örömével. Éppen ezért „Ne ítéljetek, hogy meg ne ítéljenek! Amilyen ítélettel ítéltek, olyannal fognak megítélni titeket, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” (Mt 7,1-2) Az ítélkezés nem a mi dolgunk, de súlyát és következményeit magunkra ránthatjuk. Milyen döbbenetes, hogy ítéletünket magunkban hordozzuk!
Ebben a fejezetben beszél Jézus a sziklára épített házról a 24-27. versekben: „Mindaz, aki hallgatja tanításomat és tettekre is váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és nekicsapott a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára alapozták.
Mindaz pedig, aki tanításomat hallgatja, de tettekre nem váltja, hasonlít a balga emberhez, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és nekicsapott a háznak. Az összedőlt és romhalmazzá vált."
Ki-ki a maga házát építi, mégpedig önmagából, vágyaiból, bűneiből, jótetteiből rakja otthonát, azaz életét: romhalmazzá, vagy öröklétté. A házhely is kétféle: tudomány, pénz, hatalom, korszellem, siker – két szóval: mulandó világ, azaz homok, vagy másik kettővel: örök Isten.
„A nép álmélkodott tanításán, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók (és farizeusok).” Ez a mondat szó szerint előfordul Márknál is:1,22.
A Megváltó eddig inkább csak tanított, természetfölötti erejét talán csak a betlehemi csillagnak nevezett, tudományosan megmagyarázhatatlan égi jelenségben mutatta meg. Újszülöttként. Igen, hiszen valódi csillagot még rakétával sem lehet követni, nemhogy ló és teveháton, ahogy a napkeleti Bölcsek tették. Ráadásul a csillagegyüttállások, szupernóvák nem állnak meg istállók, de még paloták vagy világvárosok fölött sem¬…
Hatalma az Atya iránti szerető hitéből eredt.