Kezdőlap

Bátyám és én nagyon szerettük egymás. Fiúgyerekként persze össze-összekaptunk olykor, eleinte folyton én húztam a rövidebbet. Naná, bátyám négy évvel volt idősebb nálam. Rendre megsínylettem hörcsögségemet. Ilyenkor néhány pillanatig bizony gyűlöltem őt. Rettenetes érzés ugyanis a tehetetlenség: ha birokra keltünk, meg sem tudtam mozdulni a szorításában, ha ütni akartam, egyszerűen eltartott magától, mint egy macskát.

A gyűlölet ilyenformán a megoldhatatlan válság lelki megnyilvánulása.

Hasonló helyzetben van a mostani ellenzék, amely önmagát demokratikusnak nevezi ugyan, de ez csak „szó, szó, szó”. Szokás fölemlegetni, hogy gyökerei a kommunista terrorból erednek, ám a mai helyzetre tekintve ennél lényegesebb, hogy 2010 óta minden választáson megrendítő vereséget szenvedett. A demokrácia aprólékos gonddal betartott szabályai szerint a polgárok az országgyűlési- EU- és a helyhatósági választásokon sorra „leküldték kutyába.” Talán éppen azért, mert vezére, Őszödi Böszme, lebukása után folyamatos gyűlöletkampányt folytatott akkori ellenzéke ellen.

A tehetetlenség érzését, s ezzel a gyűlöletet sok minden fokozza.

Az első a miniszterelnök stratégiája: amióta hivatalát viseli, soha nem gyalázta ellenfeleit. Mint amikor bátyám eltartott magától. Nem vert, hanem kívül helyezett a harctéren. Semlegesített. E szó gyöke, a sem, elárulja, hogy szavunk a semmi fogalmi körébe tartozik. Márpedig semminek lenni, különösen a politikában, ahol „tényezők”, „személyiségek”, „elnökök-vezérek” csapkolódnak, a legszörnyűbb. Kegyetlenebb a halálnál…

A második a társadalom, ha úgy tetszik a nemzet csőcselékesedése. Gazdaságkor elemészti a társadalom finomszerkezetét: vallási, erkölcsi, kulturális rendjét és vele erejét. Ez a benső azonosságvesztés egyenesen arányos az ún. fejlődéssel, azaz a műszaki, szórakoztatóipari, jogi- és pénzügytechnikai stb. eszközök tökéletesedésével. Az említettek közül elsősorban a szórakoztatás gondoskodik az emberi értékek lebontásáról, a lelkek, gondolatok szétszórásáról… Ezért nem tudja beolvasztani Európa a bevándorlókat.

Minél aljasabb egy műsor, annál nagyobb közönséget, s annál több pénzt vonz. Ide vág a téli bunkofon-tüntetés. A fidesz-hivatalnokok úgy találtak ki egy amúgy Európában szokásos adót, hogy 2/3-ados dölyfükben körül sem néztek. Nem látták, hogy a célzott adófizetők jelentős része függő. Csüggő. Egy percre sem bír elszakadni telefonjától. Ha vele ezt meg mernék tenni! Az addig pár tucat zúgolódó azonnal megezerszereződött.

A harmadik a Bach huszárok esete Deák Ferenccel. Ősrégi, ám folyvást ismétlődő ellentét-párhuzama ez a magyar történelemnek. A nevek változnak, a fölállás marad: az idegen érdekek szolgái, meg a hazafiak viszonyát igen jól mutatják az utóbbi negyedszázad eseményei. A nemzet fölemelte Antall Józsefet, ellenfelei azonnal átmentek kommunistából kapitalistába, kozákból cowboyba, természetesen befurakodtak az új kormányt támogatók közé is. Antall választott utóda, Orbán Viktor kitartott a Deák-i mérték és hűség mellett, ami nem jelenti, hogy az ő párthívei közt nincsenek „új undokok” – a Bach-huszárok is álcájukról kapták nevüket. Ellenforradalmár-ellenzéke ugyanúgy rágalmazza, fasisztázza, miként Nagy Imréékkel tette meg Antallal, és szintén külérdekeket szolgál. Mert valóban micsoda gaztett volt Orbán részéről fölszabadítani milliónyi adósrabszolgát a cunci nyugati bankok igájából? A közmunkával megmutatni több tízezer, egész életében dologtalan embernek, hogy mit jelent serénykedni? Nem csak kapát fogni, hanem megtanulni együttműködni, örülni a munka eredményének? A csőcselék-okoskodó nem akarja tudni, hogy ez milyen óriási lépés sok cigányembernek, aki eddig segélye fogytán lopni kényszerült.

A negyedik a világhelyzet. Gazdaságkorban nincsenek se emberek, se eszmék. Se béke, se környezetvédelem, se vallás, se költészet, se demokrácia. Az ember helyén a konzumidióta szaladgál bolttól-boltig. Pénzizmus van: az egész bolygó tengerestül, emberestül, kultúrástul puszta nyersanyag a számlahízlaláshoz. Mert amelyik cég nem növekszik, azt elnyelik a többiek.

A lélek azonban nem a pénz lényegéből készült, a Semmiből, hanem attól kaptuk, Aki Van. Ezért örökkévaló. Ugyan ezért – minden látszat ellenére – az ember-pénz azonosság nem létezhet, mert hazugság: sem a test, sem a Semmi nem lépheti át a mulandóság határát: nem juthat át a Létbe. Aki összetéveszti magát a pénzzel, eszével, szépségével, vagy akármely mulandó érdekével, föloldhatatlan összeütközésbe kerül – bármilyen furának tűnik: önmagával. Bűvös körbe záródik: örökös csatározásba mindenkivel, aminek során az alkalmi sikerek és vereségek egyaránt gyűlöletet szítanak a lelkében. A gyűlölet a lelket rontja meg. Innen csak szívbéli bűnbánattal törhetne ki: újjászületéssel.

Ha egy nép nem akar „elhajózni a semmibe”, mert élni vágyik, mégpedig szabadon, lelki békében, az a Bach-huszárok szemében nyílt lázadás. Menten varanggyá változtatják. Régen reakciósnak nyilvánították, azelőtt eretneknek, manapság lefasisztázzák, mielőtt példája tovaterjedne a „szegények és megszomorítottak”, elbutítottak és „téves csatatérre” tereltek között. Mindenek fölött tilos fölismerni és kimondani, hogy civilizációnk a Semmi rabszolgája.

Márpedig ez a megszabadulás, az újjászületés első lépése.

                                                                                                                      (2015)