Kezdőlap

Bolondnak tartjuk azt, aki a sokat odaadja a kevésért.

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: "Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem, (mert az Atyához megyek.)" Ha valaki kételkedne Jézus Istenfiúságában, elég bárhol beleolvasnia az evangéliumba, s megkeresni akármelyik kijelentését. Például az iméntit. Mert nézzük a helyzetét csupán nyelvi és azon belül kifejezési szempontból. Úgy kellett szólnia, hogy értse minden 2000 év előtti filozófus, hittudós, meg tanulatlan ember, meg minden mai hitetlen, aki a világtörténelem eddigi legalacsonyabb szellemi szintjén él: tulajdon cuccainak bámulója és szolgája.

„Tanítványai erre így tanakodtak: "Mit akar mondani ezzel: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem.” Mi volna a „kis idő?” az a pár tucat óra, ami elválasztotta őket a Mester halálától? A másik pár tucat, ami az Ő Föltámadásától? Vagy az elmúlt kétezer év, aminek lényegéről Balás Béla püspök, azaz Beton atya Kis idő címen írt egyháztörténetet? Meg az eljövendő nem tudjuk mennyi, ami a végítéletig és a mennyi Jeruzsálem megépüléséig vissza van?

Talán érezzük a fogalmazási föladat roppant nagyságát. Isten, itt az Istenfiú, szempontjából minden idő kicsi, sőt, szorosan véve egyáltalán nincsen idő, mert ahogy a Zsoltáros szájába adja az Úr: „Mert ezer év előtted annyi, mint a tegnapi nap, amely elmúlt.” (Zsolt 90,5) Értjük, ugye? Nem a relativitásról van szó, miszerint az egymáshoz képest különböző sebességgel mozgó rendszerekben élők más-más időmennyiséget mérnek. Ami elmúlt, az nyilván nincsen, ha úgy tetszik, mérhetetlenül semmi az Úr szemében akkor is, ha mi ezer esztendőnek számláltuk. Ha mégis ragaszkodunk a fizikai példához, akkor a világtörténelem hagyományosan rögzült rendszerében telik-múlik az idő, a mi testi időnk, Isten idejében sehogy. Vagy talán. Valahogy úgy, ahogy Ő gondolja, minden esetre Ő nem része, tehát nem kiszolgáltatottja az általunk érzékelt, mért, tanulmányozott világ történeti tér-idejének.

Ő más rendszerben él, kívül a miénken, de mi nem kívül az Övén…
Az apostolok így tanakodtak: „Az Atyához megyek? Mit jelent az, hogy: Még egy kis idő? Nem értjük, mit beszél." Ha őszintén belegondolunk, értjük, hogy megállt a tanítványok esze. A miénk is. „Jézus észrevette, hogy kérdezni akarják, így szólt tehát hozzájuk: "Azon tanakodtok, hogy azt mondtam: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem?” Talán itt már nem az Ö Föltámadása húsvéti örömére gondolt, hanem A Végítéletre: „Bizony, bizony, mondom nektek: Sírni fogtok és jajgatni, a világ pedig örül.” Miként a Jelenések könyvében olvassuk – az anyagi időben élő apostolok még nem ismerhették! – a Világ a Sátán: a hamis próféták, a nagy Parázna és a Gonosz számtalan megnyilvánulásának – hatalmába kerített világ el fog bukni. És ha igazak is lesztek, eleinte „Szomorkodni fogtok, de szomorúságtok örömre fordul." (Jn 16,16-20)

Mert a kis idő! A „még egy kis idő!” átlép az örök életbe, az egész világ belép Húsvét örömébe, a Föltámadásba, amikor viszontlátjuk Krisztust az Atyánál.

*

„Taníts meg számba venni napjainkat, hogy eljussunk a szív bölcsességére!” (Zsolt 90.12)

                                                                                                                                  (2015)