Kezdőlap

A közhely szerint nincs buta kérdés, csak rossz válasz. Talán másként áll a helyzet, hiszen akadnak olyan kérdések, melyek se a kérdezőt, se a válaszadásra kiszemeltet nem érdeklik. Azért nem, mert nem érintik. Ilyen például ez: az író úr szerint ki volt a legnagyobb magyar költő? Petőfi? Arany? József Attila? Vagy Radnóti, Ady, esetleg Vörösmarty, Balassi, netán Weöres? A kérdés érdektelensége abból fakad, hogy tétje nincs. Bármi a válasz, a kérdező aligha fogja beszélgetés után – mondjuk – Radnóti, vagy Weöres Sándor összes költeményeire vetni magát. Ha fikarcnyit izgatta volna a költészet, akkor legalább belekóstolt volna az említett mesterek munkáiba, s megpróbálna maga dönteni. Lehet, hogy a szilvalekvár és a barackíz közt sem tud választani?

Úgy vagyunk ezzel, mint a legnagyobb gonddal – nem elvont jelenség: az nyomaszt leginkább, ami előttünk tornyosul, ami nem enged tovább lépni. Akárcsak az utunkat álló hegy, ellenséges sereg és gondolat, folyó, vagy szakadék, amin át kell valahogy vergődnünk, hogy a következőt elérhessük, és megküzdhessünk vele.

A legnagyobb gond erősen marasztal, akár a legnagyobb öröm. Ugyanakkora? Az egyik lehúzna, a másik fölröpítene, épp olyan mélyre, amilyen magasra a másik? De létezik-e, sőt, létezhet-e a világon két egyforma gond és öröm?

Mi lehetne az?

Nyilvánvalóan nem a jó és a rossz, mert az egyiknek a méz ízlik, a másiknak a paprika. Hiteles leírások rögzítették halálraítéltek végperceit, akik még Sztalin kivégzőosztaga előtt is a generalisszimuszt dicsőítették. Ugyanígy vagyunk a széppel és a rúttal: kinek a pap tetszik, kinek a papné. Balassi és Weöres közt sem könnyű dönteni, valamint a decsi halászlé és az őcsényi birkapörkölt közt sem. Talán nem is lehet. Esetleg nem is érdemes? Akár az irodalmi Nobel-díj és az egyetlen egy mondatnyi „halhatatlan” beköpés között, ami száz év múlva is keringeni fog a temerini kocsma törzsvendégei között, akik esetleg egyetlen Nobel díjas művet sem ismernek?

Hasonló a véleményünk a társadalmi eszmékről, pártokról és államberendezkedésekről, az iszlám rohamról, vagy éppen a tudományos csúcsteljesítményekről és világmagyarázatokról.

Egy bizonyos koron túl az ember már annyit csalódott. Világos előtte, hogy a nagy mű bizony sokszor pelyva, és a semminek látszó nélkül pedig nem érdemes élni…

Egy kérdés van, amit ma már nem szokás föltenni. Talán azért nem, mert magába foglalja az összes többit, amit eddig pedzegettünk. Sőt, azt is, amit nem. Az üdvösségről és a kárhozatról van szó. Nem elméletben, mert ez a kérdés nem elméleti, hanem gyakorlati. Sorstörekvés. Ráadásul örökkévalóságra szóló.

                                                                                                                           (2015)