Kezdőlap

Láttam múltkor valami nagyon szépet a szentendrei HÉV-en, ami a Batthyányi tér felé tartott. Egy szerelmespárt, amely mosolyban járt: nyakig merült benne. A lány jobbján a fiú, a fiú balján a lány, éppen úgy, ahogy a HÉV-ről leszálltak. Nem fogták egymás kezét, szót sem szóltak, össze se néztek, csak ballagtak szépen, nyugodtan, előre tekintve, a jövőbe, ahová közös mosolyukat küldték. Nem volt szükségük arra sem, hogy tisztázzák, miről mosolyognak. Tényleg, van ennél világosabb?

Hogy meddig terjedt a mosolyuk?

No, ez az!

Mi a mosoly?

Igen sokban különbözik a nevetéstől. Utóbbi általában hangos és igen gyakran külső: például nevetünk állatok viaskodásán, egymáson, a társaság valamelyik tagjának mókázásán, hasra esésén, vagy akár színházi-, netán mozi jeleneten. Mondják, hogy a nevetés öntudatlan kedélyhullám következménye, éppen ezért ragadós, és ez bizony igaz: a tömeg beszippantja az egyént, és olykor haragra gerjeszti, máskor sírásra, nevetésre, röhögésre. A tömeglélektan első tudományos kutatója, Gustave Le Bon A tömegek lélektana c. könyvében (1895) bebizonyította, hogy „A mai kor egyik legfőbb jellemvonása, hogy a tömegek tudattalan tevékenysége lép az egyének tudatos tevékenységének helyére. (…) A tömegek uralma mindig a barbárság korát mutatja.” Ezt mindenki látja és tapasztalja, a társadalomtudomány pedig azóta számtalan könyvben színezte-csiszolta Le Bon megállapításait.

A röhögés visszavisz bennünket az állatvilágba. A Czuczor-Fogarasi Szótárban olvashatjuk, hogy nem csupán más népek nyelvéből vettünk át szavakat, hanem magától a természettől is, pl. „csör, dör, pú, dú, suh, zuh, sis, stb.” mert dörög az ég, csörrennek az egymásnak ütődő kövek, zuhog az eső, sistereg a nedves fa a tűzben. Tanultunk oktalan szerveinktől is, mert tudnak beszélni a beleink is: „keh, lih, leh, pih, korty, horty, roty, szorty, szusz, szisz, pisz, posz, nyif, tuty, mukk, stb. Igen jeles szómestereink az állatok is: „kedélyhangok, mennyiben ezek is az illető állatnak bizonyos érzését fejezik ki, pl. más érzésből nyerít, másból röhög, másból fortyog a ló; más-más ebi kedélyhangra mutatnak: ugat, vonyít, csahol, szükül; a tyúk jó kedvében kárál, káricál, ha szomorú, kotlik, midőn megijed, kotkodákol, ha ragadozó madarat lát, kirrog.”

Az állatok – tudtommal – nem hazudnak. A mi tyúkjaink sosem káricálnak, amikor ölyv téved a környékükre.

A tömegtársadalom éhezi és szomjazza a csalást, az átejtést, a szélhámosságot. Úgy néz ki, mintha imádná, ha átejtik, ha hülyének nézik. Korunk sajtója, filmgyártása, gigantikus szórakoztatóipara igazolja Le Bont: „Az a művészet, amely a tömegekhez szól, alantas.” Például a kacagásipari alkotások, melyeknek már a gyártása során beépítik a tapsoncok tömegét, mely adott jelre előröhög, előtapsol, előbömböl a tényleges közönségnek, és magával ragadja. Biztosra mennek ugyanis, biztos sikerre, semmit se bíznak az idióta közönségre, melyet minden termékükkel – alkotást mégsem írhatok! – fogyatékosságra nevelnek, leginkább konzumidiotizmusra. Mert aki buzgón vinnyog a tök bárgyú vicceken, az ugyanolyan lelkesen vásárolja a teljesen fölöslegest stb. A konzumidióta, szerényebben szólva a barbi, úgynevezett kívülről irányított ember, aki mindig arra megy, amerre a tömeg. Észre se veszi, hogy géphang sodorja ki tudja, hová, de oly távolra verték már ember-mivoltától, hogy nem mer lázadni, még az ipari hahota ellen sem. Az ipari hahota nem nevetés, hanem röhögés. Átejtés. A többi ember ellen irányul. Sőt, az egész emberiség ellen.

Hamvas Béla a francia tudós megállapításait a valószínűtlenségi mozzanat fogalmában összegezte, ami szerint „minél valószínűtlenebb valami, annál hihetőbb, minél valószínűbb, annál hihetetlenebb” (Karnevál).

A tömeggé bomlott társadalomban nem működik tagjainak, az egyes embereknek az értelme, a szíve, ezért éhezi és szomjazza a csalást, az átejtést, a szélhámosságot, mert sejti, hogy az oly sokat sóvárgott közösség ugyan most sem teremtődött meg, de íme, ott lobog a helyén az összes látszata!

Legalább röhögjünk!

A vigyorgás álmosoly.

A mosoly inkább belül gerjesztődik, ugyanis a derű megnyilvánulása. A derű pedig a szív egészsége. Szerelem. Benső, titokzatos állapot és mozgás. Néha megjelenik az ajkakon, máskor csak a szemekben, vagy valami megfoghatatlan, lenge, közös örömben. Céltalan. Illat. Eszme. Lélek. Vadgalamb érkezése a virágzó szilvafára.

                                                                                                                                  (2020)