Kezdőlap

Megkérdezte tőlem valaki a minap: milyen a keresztény ember önbecsülése? Rendelkezhet-e egyáltalán ilyesmivel, ha egyszer igazi útja benső, ahol csak úgy juthat előre, ha énjét, önzését leépíti, emberlelkét meghaladva megérti az Atya benne élő lelkét?  Ezért imádkozza, hogy legyen meg a te akaratod. Ha pusztán biológiai fejlemény volnánk, gazella vagy tigris, nem imádkoznánk. Önbecsülés helyett önbizalmunk volna, hogy tudunk ekkorát, vagy akkorát ugrani, harapni.

Nézzük, mi a különbség az önbecsülés és az önbizalom között.

Mindkettő azt jelenti, hogy van mire büszkék legyünk. Platón azt mondja, hogy „a javak kétfélék: emberiek és isteniek, s az isteniektől függnek az emberiek. Aki a nagyobbat befogadja, az a kisebbel is rendelkezni fog.” Ám ez fordítva nem áll. Az emberi értékek testiek: egészség, szépség, erő, vagyon. Zömmel a tigris és a gazella javai. Isteniek a belátás, a lelki józanság, a bátorság, az igazság. Ezekkel csak az az ember rendelkezhet, aki nem az árkot, hanem saját árnyékát képes átugrani.

*

Ha a becsülés, becsület szót magát nézzük, látjuk, hogy a gyöke a becs, értéket jelent. A benső becs belülről hatja át tulajdonosát, mint egy virágot vagy drágakövet a szépsége. Az ember legfőbb becse a becsülete. 

Mi a becsület? „Erkölcsi törvények iránti belső tisztelet, s azon belső érzelem, mely az erénynek, mint erkölcsi jónak rugója.” – írja A magyar Nyelv Szótárában Czuczor Gergely és Fogarasi János. Tehát a becsület egyrészt égi, mert az erkölcs a kinyilatkoztatásból ered, másrészt benső. Magamtól s nem kényszerből, hanem „érzelemmel,”örömmel tisztelem és követem az erényt, az erkölcsi jót, az igazság lelkének világosságát. Moralizálás nélkül, mert nyilvánvaló előttem, hogy az igazság világossága nélkül csak botladozunk a világban, és silány életre kényszerülünk. Az igazság a lét alapföltételeinek egyike. És ezt a lények közül egyedül én tudom fölfogni, sőt megvalósítani!

*

A ma hatalmaskodó individualizmus azt parancsolja, hogy legyünk tigrisek és gazellák, ne bízzunk se Istenben, se emberben, legyünk a saját szerencsénk kovácsai. Természetesen a korszerű vallások közt bőven akad ilyen. Például a Szcientológiai Egyház honlapján a „hittételek és kódexek” cím alatt olvashatjuk: „Soha ne becsüld le önmagad, és ne kisebbítsd az erőd és a képességeidet!” Azaz legyél kiváló és győzhetetlen tigris. „Ne adj és ne fogadj kommunikációt, ha nincs kedved hozzá!  Ez magyarra fordítva annyit jelent, hogy ne törődj senkivel, takarítsd meg a jó szót az édes anyádtól is, ha úgy tartja a kedved, mert „Légy saját magad tanácsadója, magad alkoss véleményt, s te hozd meg a döntéseidet!” Egyedül! Ebből következik, hogy szabad vadász vagy: „Soha ne félj megbántani valakit, ha azt jogosan teszed!” Például, ha üzletember vagy, céged javait titokban add el saját postafiók cégednek, és ne fizesd ki szállítóidat.

*

A nagyvilág joga és fölfogása erősen pártolja az ilyesféle eszmék szerinti gátlástalan és harcias életvitelt. Nyilván ezért jutott oda a bolygónk, ahova. Az önző egyed átugorhat rengeteg árkot, lehet sikere, önbizalma, igaza, de becse és igazsága nem. Az említett hittételek sorában különösen érdekes a 13. Így szól: „Ne vágyj arra, hogy szeressenek, vagy csodáljanak!” Aki gondolkodott már, az tudja, hogy a csodálat és a szeretet közt a különbség ég és föld. Petőfi is megírta a Kárpátokról: „Tán csodállak, ámde nem szeretlek, képzetem hegy-völgyedet nem járja.” Hagyjuk a szóvitát, inkább nézzük önző és az önbecsülésre törekvő közötti hajszálnyinak látszó  különbséget. Mindkét ember önmagára tekint. Ám ha a köztük lévő keskeny résbe bepillantunk, nem látjuk az alját, oly mélységes. Az önző csak annyi, amennyit mutat, azaz hazudik magáról a világnak, a tiszta önbecsülésben élő először is becsületes. A becsület pedig áttetsző és mély, mivel anyaga az igazság. Mi az igazság? Kérdi Pilátussal az önző. Én vagyok az igazság, feleli Jézus, vagyis az igazság maga a Fönnvaló. Hanem azt is mondja, hogy „Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek egyek ők is mibennünk.” Tehát lehetek én is, mi is az igazság? Igen, és ekkor a Szentlélek ügynökeivé válunk. Ez az önbecsülés csúcspontja.

*

Ahogy egyéni üdv nincs, úgy magányos önbecsülés sincsen. Egyszer egy ember megpróbálta. Sokat tanult, buzgón koptatta a templomtérdeplőjét, kegyes életet ét, majd meghalt. Kopogtatott a mennyország kapuján. Kiszólt egy hang: ki az? Én. Tűnj innen, itt nem férünk el ketten. Emberünk élt tovább, még buzgóbban böjtölt, elmélkedett, sanyargatta magát. Ismét meghalt, ismét kopogott a kapun. Ki vagy? – kérdezte a hang. Én vagyok, uram. Takarodj, itt nincs hely kettőnknek. Visszatért és föladatot keresett magának: a világot mérgező keserveseket próbálta földeríteni, közben a Tamás imát mondta szüntelen: Én uram én Istenem. Már a századik évét is elérte, amikor harmadjára is meghalt. Kopogott a kapun. Ki az? – kérdezte ugyanaz a hang. Te vagy Uram. Bejöhetsz.

                                                                                                                             (2009)