Kezdőlap

Talán tévedünk, de mi, magyarok úgy tudjuk, hogy Európa védőbástyája voltunk századokon át, amiért Európa rút hálátlansággal fizetett.

Nézzünk két eseményt. A középkorban a törökök leigázták az ezer esztendeje keresztény Közel-keletet, a balkáni fejedelemségeket, 1453-ban Bizánc is elesett. Európa látta a veszélyt, III. Callixtus pápa szervezte az ellenállást. Ezt írja a lexikon: „A török elleni küzdelem érdekében látszólag megmozdult minden európai állam, azonban a keresztes eszmét ismét érvénytelenítette az államérdek. A birodalmi gyűléseken megszavazott pénzt nem tudták összeszedni, a keresztes hadak szervezése lassan haladt, nagy részük csak az ostrom után érkezett meg, VII. Károly francia király még a keresztes bulla kihirdetését is megtagadta, és végül a befolyt török tizedet is az Anglia elleni háborúra fordította.” Az ima segített meg a hetven esztendős, mártíromságot kereső Kapisztrán Szent János, aki önkéntesekből keresztes hadat szervezett az országban.

A korabeli hadviselésben roppant szerepet játszottak a várak, amelyeknek katonasága ellenőrizte a fontos útvonalakat. Ilyen pedig nem sok volt a középkorban. Az akkori közlekedési és vízgazdálkodási viszonyok között a helyi mozgások folyókon, csatornákon, illetve ösvényeken, időszakosan járható utakon bonyolódtak. Nagyobb kereskedő karavánok, vagy tüzérséggel, nehézlovassággal bíró hadsereg dél felől csak a rómaiak által kiépített Singudunum/Nándorfehérvár – Cusum/Pétervárad-Újvidék – Mursa/Eszék – Alisca/Szekszárd – Aquincum/Buda útvonalon hatolhatott be az országba. Értelemszerű, hogy a Magyar Királyság igyekezett jól kiépíteni és megerősíteni Nándorfehérvárt, a határerődöt, hogy az ellenséggel ne saját területen kelleje megütköznie, másrészt kihasználja a várfalak adta biztonságot. A védők kapitányi Szilágyi Mihály volt, Hunyadi János barátja és sógora, kiváló katona. A védekezést könnyítette, hogy a vár a Száva és a Duna összefolyásánál fekszik. A Száva így az ostromlók ellen fedezte a bal partján fölvonuló segélyhadakat, a Duna pedig lehetővé tette a magyar folyamőrség, akkori nevén a sajkások támadását. Ez akkoriban igen erős fegyvernemnek számított.

Hódító, avagy II. Mehmed gondolt rájuk. A Fekete tengeren és a Dunán egész flottát vonultatott föl. 1456. július 4-én, a nándorfehérvári csata első szakaszában 200 két- és háromsor-evezős, ágyúkkal fölszerelt gályája lezárta a sajkások támadása elől a folyamot, a Nyugat-Európából szerződtetett tüzérsége pedig lőni kezdte a várat. Kritobulosz, a szultán életrajzírója szerint, „… a szultán […] a falat ágyúkkal részint egészen le is dönté. S a sereget részekre felosztván, betölteté velök a sáncárkot, hogy könnyű legyen a nehéz gyalogoknak a falra följutni.”

Hunyadi Jánosnak 14-ére sikerült összevonnia vízi hadát és a kor legnagyobb folyami csatájában öt óra alatt szétzúzta az oszmán hajóhadat, amely összeláncolva várta a támadást. A haditerv nem vált be: a gályák elvesztették mozgékonyságukat. A török Szeád-ed Din leírása szerint „A Száva és a Duna vérfolyammá vált, a zöld mező tulipánszínt öltött. Hunyadi a várba vonult, Kapisztrán a keresztesekkel a Száva bal partjára.

21-én a törökök elfoglalták a várost, majd a várba is behatoltak. II. Mehmed pasaságot kínált

annak, aki kitűzi a vár falára a zászlót. Ekkor rántotta magával a mélybe Dugovits Titusz a zászlós törököt. Rettenetes közelharcban Hunyadi csak másnap tudta kiverni a törököt a várból.

Mindkét fél óriási veszteségeket szenvedett. Hunyadi pihenőt rendelt, de a keresztesek harcba keveredtek a törökökkel, vesztésre álltak. Erre Hunyadi a lovassággal kirohanni kényszerült, elfoglalta a török ütegeket, és szétlövette vele a szultáni hadat. Maga II. Mehmed is megsebesült. A török erők maradéka az éj leple alatt elmenekült. Hunyadi János győzelme világra szólónak mondható, hiszen első ízben szenvedett vereséget török szultáni sereg Európában. Az Oszmán Birodalom hetven évig nem támadta Európát Magyarország felől.

A világ zengett a győzelemtől, III. Callixtus pápa véglegesítette a déli harangszót.

Ma bizonyára egyetlen harangozó sincsen Európában, aki tudná, hogy miért kell neki délben dolgoznia.

*

Ötszáz év és három hónap múlva ismét a világtörténelem középpontjába léptünk. A békeharcos Szovjetunió a világ elfoglalására tört. Ezt nyíltan hirdette. Az iskolában azt tanultuk, hogy a szocializmus társadalomfejlődés csúcsa, amely az egész világra kiterjeszti a marxi Kánaánt a fejlődés vastörvénye révén. Biztos, ami biztos, Moszkva három sereget tartott készenlétben. A Vörös Hadsereget, a megszállt országok hadait – a mi dolgunk lett volna Észak-Olaszország lerohanása – és a legerősebbet, a nyugati értelmiség csapatait, amely az ottani kommunista pártokba szerveződött saját hazája ellen. Stephanie Courtois és szerzőtársai könyvében olvassuk, hogy már „a háború előtt csak a francia párttól több, mint ötezer személyi aktát terjesztettek föl Moszkvába.” Ott döntötték el, hogy ki léptethető elő, ki kerül feketelistára. A francia és az olasz kommunista párt a hatalomátvétel küszöbén állt, a francia az 56 januári választásokon legnagyobb pártként 30 %-ot ért el. A nyugati írók, művészek jelentős része – Malraux, Picasso, Brecht, Aragon, Joliot-Curie, Romain Roland, stb. – évtizedeken át dicshimnuszokat zengett a kommunizmusról némi viszont-dicséret fejében: a KGB-ben „hasznos idiótáknak” nevezték őket

*

Tudjuk, hogy mi történt 56 októberében. Az első félidőt megnyertük a szovjet tankok ellen, a másodikat elvesztettük, s vele a magyarság akkori s jövendő elitjét, ugyanakkor megalkottuk a magyar modellt, a munkástanácsot, a munkástulajdon eszméjét. A Szovjetunió lebukott. Az egész világ számára nyilvánvalóvá tettük, hogy „a népek reménye” helyett gyilkos és zsarnok. A költők ilyesféléket írtak rólunk, mint például az amerikai Neil Bradford Olson „…a szabadság azokat szereti,/ Akik vérüket áldozzák a szerelméért.” Jellemző a vers címe: Magyarországhoz – Ha Amerika megmagyarázhatná – igen Amerikának azt kellett volna megmagyarázni, hogy miért utánozza 1456-os európai elődeit, akik szóban legénykedtek, de a töröknek küldtek tüzéreket.

Kétségtelenül óriási lelkesedés lobbant föl irántunk világszerte. A menekülteket szeretettel fogadták, segítették, a kommunista pártok elvesztették hatalmi esélyeiket. A költők szabadságharcunkról zengtek. Paul Chaulot így írt Nagy idők című versében „Budapest vére, eleven húsplakát/ Párizs falain.” A plakátot azonban hamar átragasztották. Christian Pineau francia külügyminiszter a következő rádiónyilatkozatot tette: „Egész Franciaország, csakúgy, mint a francia kormány, fejet hajt annak a népnek a bátorsága és vértanúsága előtt, amely kész volt vállalni a halált függetlenségéért.” Hazánk és népünk nevét nem vette szájára, s a következőkben országa szuezi gyarmatosító kalandját dicsérte.

*

Emlékszünk, hogy 2006-ban milyen pazar ünnepségeket nem rendeztek az ország és  világszerte a nándorfehérvári diadal 500. és forradalmunk 50. évfordulójának megünneplésére?

292. Beavatás

 

                                                                                                                                 (2011)