Kezdőlap

Létezik-e Gazdaságkorban templom? A latin ’templum’ olyan magaslati helyet jelentett eredetileg, ahonnan az augurok, a római madárjósok megfigyelték a madarak mozgását, s kiolvasták belőle az istenek üzenetét. Értelemszerűn nyugodt és csöndes volt e magaslat, hiszen a madarakat, az égi küldötteket, nem riogathatták. A templum - templom tehát szent hely, ahol ég és föld összeér, az ember lelke összekapcsolódik az istenségével.

Magaslati helyek bőven akadnak. Még a mai csonka hazában is számos hegyünk akkora, hogy fél napba telik fölmászni rá, sőt, toronyházak is találhatók az országban. A kommunizmusban majd’ minden városban épült ilyen, mert kellett a rendszer öntudatának, hogy ő nagyobbat tud csinálni, mint az Egyház. Aztán gond lett velük, tömérdek: a pécsi „felhőkarcoló” például alighogy használatba vétetett, máris omladozni kezdett, ámde nincs körülötte hely, ahová ledöntsék, s a városnak sincsen pénze rá.

Hol az a hely, ahol ég és föld összeér? Találhat ilyent ma, a gazdaságkori ember, akinek az ég legföljebb metafora? Van-e ma az életnek középpontja, ahol sok ember megélheti a többiekkel való egységet? Hogyne lenne! A diszkóban szinte egyneművé válik a tömeg a közös rázkódásban, vagy a meccsen, sőt a mozi csiklandós izgalmában, az áruházak, a közösségi oldalak csivitelésében. Mindössze az a különbség, hogy sehol nincs ég, nincs lélek, nincs istenség.

Nincs ég? Nincsen fizikai térként sem, mert az említett helyeket este és éjjel látogatják, vagy ha nappal, a világítás mesterséges: pl. a bevásárlóközpontban. Mindenütt ember, a rendezvény ura osztja a fényt – fontos hangsúlyozni: fényt és nem világosságot.  A fény a szemnek szolgál, a világosságtól a lélek lesz látóvá. Vajon jelentés nélküli, puszta véletlen-e a fordulat? Vele az, hogy korunk gyülekező helyei mind zajosak? A szórakozóhelyek – ahol a Szétszóró diadalmasan dúlja a lélek és az érzékek egységét – fölsiketítő lármája közismert, s az is, hogy zajuk – zene álnéven – egyre szemtelenebbül furakszik be a szent szertartásokba.

A ricsaj, a diszkófény, vagy az utcán meg a világhálón a kéretlen reklámok villogása-harsogása mind egymást erősítő káosz-üzenet.

Nincs lélek és nincs istenség? Vajon hányan élik életüket így, ebben a pokoli nélkülözésben? „Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek?” – kérdezi Szent Pál apostol. (1Kor 3,16) Hogy lényünk a Szentlélek temploma volna? Bennünk hajlik össze föld és ég? Mi magunk vagyunk az Isten-látó magaslat, a templum? Volnánk? Lehetnénk? „Aki viszont az Úrral egyesül, egy lélek vele.” – folytathatjuk az apostollal (1Kor 6,17), tehát egész pontosan a lelkünk a szentély!

Az Antikrisztus éppenséggel a szentélyt támadja. Van esze. A Czuczor-Fogarasi Szótár szerint a szentély annyi mint szent hely: „melyben valamely titokszerű, szent kegyeletben álló dolgot rejtve tartanak, melyhez mindenkinek férni nem szabad.” Aki nemtörődöm, vagy benső sötétségben szenved, és őrizetlenül hagyja lelke szentélyét, utat nyit a Gonosznak.

                                                                                                                          (2012)