Kezdőlap

Kezdetben Isten az eget és a földet teremtette. A létezés két határát: a mennyet és a matériát, a könnyűt és a súlyosat, az élőt és a tehetetlent. Elválasztotta őket, és ugyanakkor összefonta. Az egész teremtés folyamán szakadatlanul áldotta az anyagot – talán éppen a természeti törvényekkel, melyeknek nem tökéletes, hanem egyenesen hibátlan beállítása teszi lehetővé az életet. Ha pl. a gravitációs állandó egy milliomod százalékkal más lenne, akkor nemhogy élet, de nehezebb elemek, sőt talán csillagok sem létesülhettek volna.

Végezetül a hatodik napon, saját képét tette e kapcsolatra pecsétül, amikor megalkotta az embert: földből és mennyből. Ahogy a Genezisben olvashatjuk: a Föld sárelemeiből és az Ő tulajdon lelkéből – a szeretetből, a legmagasabb törvényből. Ezt írja Martin Heidegger: „A föld a művelve hordozó, a virulva termő, kősziklába és vizekbe táguló, növényeket és állatokat sarjasztó. Mondván a földet, a másik hármat is vele gondoljuk a négy egyszerűségből.

Az ég a naplemente íve, az alakváltoztató hold útja, a csillagok vándorló csillogása, az évnek idői és fordulói, a napok kelte és alkonya, az éj világosodása és sötétedése, az időjárás barátságossága és barátságtalansága, a levegő felhővonulása és kéklő mélysége. Mondván az eget, a másik hármat is vele gondoljuk a négy egyszerűségből.

Az isteniek az istenség integető hírnökei. Szent tevékenységükből megjelenik az Isten az ő jelenében, vagy elvonul rejtőzködésébe. Mondván az istenieket, a másik hármat is vele gondoljuk a négy egyszerűségből.

A halandók az emberek. Halandóknak hívjuk őket, mert meg tudnak halni. Meghalni annyit jelent: a halálra, mint halálra képesnek lenni. Csak az ember hal meg, éspedig szakadatlan, ameddig ő a földön, az ég alatt, az isteniek előtt marad. Mondván a halandókat, a másik hármat is vele gondoljuk a négy egyszerűségből."

Egyedül csak az ember hal meg, mert az Isten örökkévaló, a növények és az állatok pedig elpusztulnak, vagy éppen megdöglenek. Kizárólag az ember képes élettervébe a halált beépíteni – életét és halálát magasabb célnak szentelve. A refrén erre utal: az ember az Ég, a Föld és az isteni találkozási pontja. Heidegger így fejezi be a négy egyszerűségről szóló gondolatmenetét: „A Halandók e négyességben vannak, abban ők laknak. A lakás alapvonása a kímélés. A halandók olyan módon lakoznak, hogy e négyességet kímélik.”

Amit Heidegger lakozásnak, kímélésnek mond, azt a hagyomány művelésnek nevezi; a művelés az anyag fölemelése, a Föld és az Ég összekapcsolásának misztériuma. A magyar nyelvnek van erre egy gyönyörű szava: élni. Benne élek, élem, élek vele, életem, élelmem s ugyanez fenyegető árnyalatban: fölélem.

*

Életünk a kezdetektől a földhöz kapcsolódik. A földhöz, mint a megélhetés forrásához, amely a gabonát, a gyümölcsöket termi, a vad-és háziállatokat nevel, forrásokat bocsát ki magából, követ, fát és fémeket ad. Eleink a világban való működés alapjának a földet tekintették, még a városokban is, fejedelmek, az iparosok és kereskedők világában, hiszen a Föld illata átjárta a selymeket, a gyertyákat, a kardokat, a cserzőműhelyeket. Trónusán, arany koronája alatt a bölcs király tudta, hogy a földön ül, és az arany és az ezüst, a Nap és a Hold, vagyis az Ég két féme is a földből való. „Áldozunk a bőséges Földnek, amely az egészséget és a boldogságot uralja, és hatalmasabb, mint minden teremtménye.” Énekli Zarathusztra. Akik elégették halottaikat, azért tették, hogy ami szellemi az elhunytból, az az égbe szálljon, de ami megmaradt belőle a máglya hamujában, az a Földé legyen – térjen vissza mindegyik rész oda, ahonnan vétetett. Ha kinyitjuk a kezünket, látjuk a két betűt: M és M – tenyerünkben a két betű jelentése Memento mori, emlékezzél a halálra. Hamvazószerdán a pap fejünket meghinti hamuval, hogy ne feledjük, porból vétettünk, porrá leszünk. A rákövetkező hetekben a Nagyböjt a földi lét korlátaira figyelmeztet, a Húsvét a halálra és a Föltámadásra, ismét csak a Föld és a Menny kapcsolatára. Ember voltunkra, mert nem csupán meghalni tudunk, föltámadni is.

*

Ősidők óta létezik egy másik gondolat is, ami szerint a Menny és a Föld közötti viszony nem egymásrautaltság, hanem örökös ellentét. Ha már Zarathusztrát említettük, ő azt tanította, hogy két istenség küzd a világban, a jó Ahura-Mazda és a gonosz Ahriman. Ebből az eszméből táplálkoztak a középkor kathar, albigens, bogumil mozgalmai. Doru Cosma így foglalja össze nézeteiket: „Isten a láthatatlan, szellemi világ teremtője, a Sátán az érzékelhető, anyagi világ teremtője, s közöttük örökös harc dúl. A test az ördög uralma alatt áll, ezért Krisztus csak látszólag öltött testet, nem szenvedett a kereszten, nem halt meg és nem is támadt fel. Tagadták az oltáriszentséget is, mert a kenyér és bor nem válhat Krisztus testévé és vérévé. Arra bíztatták híveiket, hogy aszkéta életet éljenek, ne legyenek gyermekeik.”

Az indiai hagyomány szerint valójában nincsen se kenyér, se bor, se óceán, se Himalája, se Ancika, se paradicsomleves. Csak az atman, a világlélek létezik, minden más Maya fátyla, puszta illúzió. Irántuk való sóvárgásunk tévedés. Más szavakkal fogalmaznak, de hasonlót vallanak a szolipszizmus filozófusai: szerintük a világ csak érzékeinkben, képzeletünkben létezik.

*

A gazdaságkori fordulat a feszültséget a másik pólus kioltásával akarta megszüntetni. Uralkodó ideológiája, a materializmus megszakította a kapcsolatot a Mennyel. Sőt, azt állítja, hogy nincsen ég. Amit égnek vélünk, az valójában hidrogén, hélium, erők kölcsönhatása. Gagarin nem találkozott angyalokkal, az „istenség integető hírnökeivel.” Nem a matéria a káprázat, hanem ellenkezőleg, a Szellem. Tévedtek a szentek, a hősök, a művészek. Heidegger is. Nincsen „négy egyszerűség,” melynek bármelyikéről szólva „a másik hármat is vele gondoljuk.”

Csakis a Földbe kell vetni reményünket: az anyagba, a termelésbe, a gyarapodásba, a természet leigázásába és a társadalom átformálásába. Az eredmények káprázatosak. Árnyékukban elavult a világtörténet során kikristályosodott összes érték és szellemi tapasztalás, leginkább az, hogy az életnek és vele a halálnak magasztos értelme lehetne. Ilyen helyzet napjainkig már sokszor kialakult, de mindig törvénytelennek számított. Alapelv most lett belőle először. Ahogy Nietzsche állapította meg könyörtelen keserűséggel:  „Az ideálok gyávaságok, a ragadozó a legmagasabb rendű formája a szabad életnek. A világ zsákmány, ebből a tényből nőtt ki tulajdonképpen a kultúra.”

*

Hogyan is mondta Heidegger: „A Halandók e négyességben vannak, abban ők laknak. A lakás alapvonása a kímélés. A halandók olyan módon lakoznak, hogy e négyességet kímélik.” A halandók manapság tagadják a négyességet, nem lakoznak benne, hanem ragadoznak: Nietzsche álláspontját vallják: a világ zsákmány. Hanem aki nem gazdája a földnek, rablója annak, figyelmeztet Zarathusztra. Még egy gondolat Zend Avesztájából: „Megszerezni az anyagi világ kincseit  – Ó, Zarathusztra! –, annyi, mint lemondani az Asha szent világától. Mert az, aki – Ó Zarathusztra! – megszerzi kincseit az anyagi világnak, elpusztítja az Asha szent világát.” Korunk lényege vajon nem ez: megszerezni a Föld kincseit az Asha, a bennünk lévő Paradicsom, vagyis Isten országa – kiinduló szóhasználatunk szerint az Ég elpusztítása árán is? Hanem gyűlik egy keserű tapasztalás: az Ég nélkül bajos a Földdel tisztességes viszonyt fönntartani, mert az egyensúly megbomlik. Aki nem gazdája a dolgoknak, gyilkosa azoknak. Az anyag, ha kiűzik belőle a szellemet, hadszíntérré lesz, zsákmánnyá, végül trágyává bomlik. A civilizációs fejlődés nem egyéb, mint a Föld elleni imperializmus története, hogy miként lehet kizsákmányolni a talajt, a vizet, a levegőt, a többi élőlényt és magát az embert.

*

A négy egyszerűség egysége azt jelenti, hogyha bármelyik elvész, oda a többi. Az Éggel való kapcsolat elvetése elszakította civilizációnkat a Földtől is. Egyre több virtuális réteg választ el bennünket tőle. A régi Beavatás-néző az Értéktelenség-törvényből már tudja –, hogy ha valaki a négy egyszerűségben él, más szóval minél közelebb a földhöz, annál kevesebb jut neki a civilizáció javaiból. Aki cipőt-ruhát készít, gyógyít, tanít vagy élőlényeket nevel, az pária. A rang, a hatalom, a jövedelmek a szerint növekszenek, minél Nullább, földtelenebb és égtelenebb dologgal foglalkozunk. Másképpen: istentelenebbel, hogy a négy egyszerűség negyedik tagját se feledjük. Pillanatnyilag a spekuláns a császár, a virtuális világháló pókja, aki a megtermelt javak, a föld tényleges kincseinek hatvanszorosáról rendelkezik tőzsdei trükkjeivel, s ennek megfelelő hasznot zsebel be.

A Nulla bőkezűen fizet.

*

A Nulla természetesen a maga valutájával fizet, a Nullával.

A Vízöntő gyerekeket leginkább a Nulla tiszteletére nevelik. Virtuális szigeten légből kapott mesékkel tömik őket, és azt tanulják, miként lehet a lehető legnagyobbat harapni a Nullából. Az igazság azonban előbb-utóbb eljut hozzájuk, hogy lényünk az Égbe tart, ahová a Földön át vezet az út. Nem, nem a Nullán, hanem a Földön keresztül.

110. Beavatás

                                                                                                                              (2003)