Nyelvédesanyánk

A pozsonyi csata – 907 – nem egyszerűen briliáns hadvezéri teljesítménynek tekinthető, nem is a színlelt megfutamodások európai nagybemutatójának. Bizony, a honfoglalást befejező időszak legjelentősebb magyar hadi eseménye volt. Ugyanis a leghatalmasabb ellenfelet győztük le, tehát több, mint egy és egy negyed századra tisztázta a térség erőviszonyait. Tehát lezárta az országalapítás folyamatát. 1030-ig a németek nem is kísérleteztek hazánk elleni támadással.
*
A kommunista rendszer tiltotta, hogy a magyarok bármilyen okból fölemeljék a fejüket. Ezért történelmi sikereinket vagy kisebbítették, vagy egyszerűen elhallgatták, netán betiltották! Ez utóbbi történt a Pozsonyi csatával is. Ámde ez a tilalom még a „rendszerváltás” – 1990 – után is hatályban maradt! Lényegében még 16 évig, 2006-ig. A talány megválaszolása külön tanulmányt érdemelne. Itt csak annyit, hogy a jelek szerint a honi magyarságtudomány, és ezen belül nyelv- és történettudományunk együttes gúzsbakötöttsége még a rendszerváltással sem szűnt meg, hiszen mindazok, akik ennek az országrontó tiltásnak a kitalálói és elrendelői voltak, a helyükön maradtak – tilalmukkal együtt!
Egyetlen kivételként említhető a Benda Kálmán szerkesztette Magyarország történeti kronológiájának I. kötete (Akadémiai Kiadó, Bp., 1983.) amiben a szerző kijátszotta a pártközponti ébereket és megemlítette a Pozsonyi csatát.
Nyelvtudományunk továbbra sem találja helyét és föladatát...
*
A kutatók szerint seregünket Árpád fejedelem személyesen vezényelte Pozsonynál. Azt is mondják, hogy fölnőtt fiai is kísérték, ráadásul hozzáteszik, hogy Árpád a csata idején halt meg. Hogy harc közben esett-e el, vagy más körülmények közt lelte halálát, erről nincs adat,
Árpád úr hadvezetése a jelek szerint lényegében megegyezett a szkíta taktikával.
Hérodotosz szerint Kr. e. 513-ban Dáriusz (Dārayavauš) seregével a szkíták nem álltak csatát, hanem visszavonultak. Fölégették földjeiket, betömték kútjaikat. Az éhező-szomjazó perzsa seregnek, 80 000 fős veszteség után, vissza kellett vonulnia. Az avarok is sikerrel alkalmazták ezt a „fogást” a bizánciak ellen az Aldunánál, 598-ban. (Theophilaktos Simokattés: Világtörténelem)
A szkíta taktika kicsiben a heves nyilazás majd rövid roham után színlelt megfutamodás. Nagyban és stratégiailag az ország ellenség felé eső részének látszólagos föladása. Az előbbi valamely támadó csapat, utóbbi az egész ellenséges hadsereg szétzilálását célozza. A pozsonyi csata előtt Árpád vezér az Ennstől Pozsonyig legalább 200 kilométert meneteltette, fárasztotta a támadó hadat a kiürített gyepün át.
A hadjárat eredménye, a megsemmisítő vereség, nagy tanítást hordozott a német uralkodók és vezéreik számára. Igyekeztek békében élni velünk. Mi pedig megszilárdíthattuk államunkat.
*
II. Konrád német-római császár a pozsonyi csata után egy és egynegyed évszázaddal 1030 júniusában támadta meg Magyarországot. Hadát személyesen vezette. Esztergomig jutott... Szent István ott körülzárta, kiéheztette, majd Bécsben elfogta a fölbomlott német sereg maradékát.
Nyilvánvaló, hogy István úr és elődje, Árpád úr egyaránt a szkíta taktikával élt a német had ellen – erről szó sem esik a magyar történelmi szakmunkákban! Márpedig a szkíta hadászat kicsiben és nagyban a magyar harcművészet elődje és szerves része volt. A csatákban alkalmazott színlelt megfutamodásoktól, váratlan visszafordulásoktól az egész hadsereg eltűnéséig...
A kínos hallgatás oka leginkább az lehet, hogy szkíta hadtudományunkat lehetetlen összeegyeztetni finnugorságunkkal. Többek közt azért nem, mert Árpád úr és nemzedéke még valahol a Dél-Urál tájékán, Szabáriában cseperedett, tagjai tehát ifjabb éveikben a még kőkorukat élő hantik, manysik és más finnugor gyalognépek közelében laktak, akiktől aligha lehett jól idomított lovakra és gyakorlott lovasíjászokra épülő szkíta hadvezetést meg stratégiát tanulni. Egyáltalán nem mellékes, hogy a szkíta-szabir hadművészet magas színvonalú állattenyésztést, lóidomítást, íjkészítést, évekeig tartó gyakorlást kívánt: elengedett kantárral való vágtatást, hátrafelé nyilazást, fémipart s általában fegyvergyártást igényelt, továbbá a harcosok meg a parancsnokok elsőrangú kiképzését, fegyelmet, valamint a föladatok megértését a sereg valamennyi tagjától, stb.
Finnugor lovascsatákról nincsen történelmi adat.
Árpád úr az ősi, szkíta hadvezetés tanítását követve végzett a támadó hadakkal! A harcra készülő bajor hadsereget átengedte a gyepű-határon, be, egészen Pozsonyig, ami a gyepü szélétől, Linztől mérve légvonalban kb. 200 kilométer, tehát a valóságban jóval több talpalást, nyeregben való zötykölődést jelentett. Mint tudjuk, légvonal valóságos utakon nem létezik. A bajor-német had tehát elszakadt saját hazájától, természetes erőforrásaitól, a hosszú menetelésben alaposan eltikkadt, mire a Pozsonyi csapdáig ért, ahol minden oldalról a mieink csaptak le rá.
Úgy járt, mint Dáriusz serege Szkítiában.