Nyelvédesanyánk

Magyarságunk, politikánk, sőt, létünk alapzata anyanyelvünk. Hiszen nyelvében él a nemzet, mondák népünk nagyjai: Bessenyei, a két Kisfaludy, Kölcsey, Arany, Széchenyi és Kőváry László erdélyi történész, sorolja hetilap-cikkében Grétsy László. Ennél fontosabb politikai fölismerésünk nincs. Alapkérdése, hogy így van-e? Továbbá miénk-e vagy talált, netán lopott jószág? Előd-e, utód-e? Szájbarágósan: a magyar származott-e a finnugor nyelvekből, miként Hunfalvy Pál jogász (1810-1893) a honi finnugor álláspont atyja, működése óta a hivatalos álláspont, vagy föltéve, de a hunfalvysták által meg nem engedve, az előbbiek a miénkből? Vagy, s ez a harmadik lehetőség: egyik sem jött a másikból. Az is megeshetett, hogy az a nyelv, amelyik jelentős kulturális, politikai, méretbeli stb. fölényben volt, folyamatosan adott át nyelvi elemeket a vele érintkezőknek.
Már a szakirodalomra vetett futó pillantás is elárulja, hogy a finnugor nyelvek régmúltjáról egyszerűen nincsenek adatok. A legkorábbiak középkor végiek, pl. a komik-zürjének keresztény vallási szövegei, XIV. század vége – XV. század eleje. Permi Szent István és tanítványai fordították őket. A XVI. században jelentek meg terjedelmesebb iratok, melyek jobban föltárták a finnugor nyelvek természetét – pl. az első bibliafordítások.
A komi szövegeket kutatójuk, Vászolyi Erik (1933-2013) finnugor nyelvész magyarította. Vászolyi később menekülni kényszerült hazánkból, politikai okból. Ausztráliában az ottani bennszülött nyelvek világhírű tudósa lett. Halálos ágyán mondta feleségének: "Anyám, nagyon figyelj, mondani akarok neked valamit. A magyar nyelv olyan, mint a baszk. Teljesen egyedülálló. Nekünk nincsenek nyelvrokonaink. De ne mondd el senkinek." Féltette Máriáját, mert jól ismerte ellenfeleit.
*
Összehasonlításképpen emlékezetünkbe idézzük, hogy a Halotti Beszéd XI. századi. A Veszprémvölgyi apácakolostor birtokleltára rengeteg személy- és helynévvel, szintén. Az Ómagyar Mária siralom, a Königsbergi töredék alig ifjabb. Első két ránkmaradt bibliafordításunk, az ún. Huszita Biblia és a Bátori Biblia a XV. sz. első felében készült. A Szarvasi tűtartó rovásfölirata jóval előbb keletkezett a VII. században, az ún avar-korban, (VI-IX sz.), ami fölveti az avar-magyar nyelvi egység eshetőségét, mondhatni rémképét, mert az avarokat nehezen lehet összehozni Hunfalvy finnugrizmusával, hiszen ők sosem jártak az Urál meg a Balti tenger térségében.
A Nagyszentmiklósi kincs tárgyaira vajon mikor róttak magyar szavakat!? A hun- vagy az avar korban?
Igen, róttak, mert a rovásírás népi tudása nemzetünk igen régi szellemi kincse.
Tehát a magyar nyelv hajdani állapotairól számos írás tanúskodik, melyek hitelességéhez kétség sem férhet.
Ha kutatóink komolyan vennék szakmájuk szabályait, akkor nem az ideológiai és politikai alapon keletkezett finnugor-magyar nyelvi leszármazástanból indulnának ki, hanem elfogulatlan nézőpontból vizsgálnák a valós helyzetet.
A 2000-ben nyilvánosságra hozott, Ornella Semino vezette genetikai kutatás kiderítette, hogy a finnugorok s köztünk nem lehetséges – régiesen szólva: biológiai értelemben vett fajrokonság. Nyelvtudósainknak el kellett volna gondolkodniuk azon, hogy mi a helyzet? Népi rokonság nélkül miként keletkezhetett a nyelvi rokonság? Ez elvileg nem lehetetlen, pl. számos volt gyarmaton ma is a hivatalos nyelvek egyike az angol. Angliában viszont nem terjedt el a zulu...
Hozzáértők írják, hogy a finn „irodalmi nyelvet tanuló külföldi számára a beszélt nyelv, vagy a nyelvjárások megértése nehézséget jelent, akár egyszerűbb mondatok is fejtörést okozhatnak.” Ezzel szemben a mi nyelvjárásaink, néhány egyszerű, apró, ám rendszeres, azaz szabályos változás megismerése után könnyen érthetők. Például: „ha gyüttök, lösztök, ha hosztok, ösztök.”
Röviden a mi nyelvünk változási sebessége jóval lassabb a finnugor nyelvekénél. Nálunk nincsenek önálló nyelvvé különült nyelvjárások, amit a többiek nem, vagy alig értenek. Innen ered, hogy a nyelv egésze, s benne minden szavunk, vagy a kb. kétszáznegyvenezer népdalunk, tömérdek regénk, mesénk, mondánk minden magyar számára azonnal érthető.
Itt meg kell kockáztatnunk egy megjegyzést: a magyar kétségtelenül a „legdemokratikusabb nyelvek” egyike. Az egyszerűnek nevezett magyar emberek is értik anyanyelvünk teljességét: sokszor ejtik ámulatba iskolázatlan, esetleg írástudatlan mesemondók, zenészek, énekesek, sőt, írók-költők (!) közönségüket! A csángó, a palóc, a muravidéki, a sárközi dalok, mesék, táncok minden magyar számára érthetők lévén természetes kapcsok a részek között.
*
A gyöknyelvek manapság aránylag ritkák. A legismertebb közülük a zsidó, a legnépesebb a tamil: India nyugati partvidékén és Észak-Ceylonban kb. 100 millióan beszélik. A legősibbnek tartottat a hajdani sumérok használták. Legkedvesebb – számunkra – a magyar.
Több hatalmas ó- és középkori nép, pl. az avar, a hun, számottevő nyelvemlék hátrahagyása nélkül lépett le a történelem színpadáról.
Nálunk a gyök fogalmát, elemi ismeretét politikai okból kiszorították az iskolákból, kutatását pedig a tudományból.
*
A XIX. század magyar nyelvészete, élén gr. Teleki Józseffel, Akadémiánk első elnökével, Kresznerics Ferenccel, Czuczor Gergellyel, Fogarasi Jánossal és számtalan szellemi segítőjükkel, hogy a legnagyobb tudósunkat is említsük: Bolyai Jánossal, tisztázta, hogy a magyar gyöknyelv. A gyökrend adja nyelvünk szilárd vázát: ezért aránylag könnyű elolvasni legrégebbi nyelvemlékeinket, s ugyanezért érti minden, szellemi erőfeszítésre képes magyar összes nyelvtársát. Ezért értette a XIII. században Juliánusz barát a fél évezrede elhagyott, tehát összesen ezer éven át (!) külön fejlődött magyarok beszédét. Nyelvünk szilárdságán ötszáz esztendeje csodálkoznak a hozzánk látogató külhoni utazók. Olaszok, németek és mások saját hazájukban máig tapasztalják egyes népcsoportjaik beszédének széttartó fejlődését.
Ebben hasonlítanak finnugor nyelvekre, melyek szintén nem gyökrendűek, tehát szerkezetük alapjában különbözik a mienkétől. Szét is bomlottak egymástól folymatosan távolodó nyelvjárásokra, alnyelvekre. E tény is ellentmond a velük való nyelvrokonságunknak.
A hunfalvysták körömszakadtáig küzdenek nyelvünk szerkezetének megismerése ellen, nehogy elnyűtt léggömbjük kipukkanjon.
Hagyjuk békén őket!