Nyelvédesanyánk

 

 

Különböző lapokban olvashatjuk, hogy az angol nyelv szókincse elérheti az egymillió szót – elsősorban az ázsiai közvetítő szerepe folytán: az ottani nyelvek szavai belészivárogtak. Persze ennyi angol szót senki sem használ: az átlagos szóforgalmat 12-14 ezerre becsülik. A tanulatlan britek szókincse azonban alig éri el pár ezret. Honnan is tudhatnák pl. a NASA-jelentését magyarázat nélkül? A világon létező 18 angol nyelv beszélői egyre kevésbé értik egymást.

Magyarul is tökéletesen értelmetlen például a zagyva, anglomán, MR1 Kossuth rádió szókapcsolat. Nem véletlen, hogy nálunk is romlik a szóértés.

*

Hány szava lehet egy nyelvnek? Valószínűleg nem lehet megszámolni, kellő türelemmel sem. Legföljebb becsléssel élhetünk.

Néhány kedves olvasóm segítségével megolvastam 107 evést jelentő igénket, 677 beszélést jelentőt. Csak magyarokat! A helyváltoztatásra bő negyvenszer annyi szót tudunk, mint a hatalmas kultúrájú olasz: 1376-ig jutottunk. Ezek a számok sokat elárulnak nyelvünk hatalmas jelentésárnyalat-gazdagságáról. Ebből ered irodalmunk páratlan formai és gondolatgazdagsága, hiszen a gondolat és szóárnyalatok együtt járnak.

Szótáraink újabban a „merjünk kicsik lenni” szellemében készülnek. Egyik népszerű etimológiai szótárunk 13.000 szócikkéből csak 5000 a magyar. A Czuczor-Fogarasi-féle, A magyar nyelv szótára közel 113 000 szócikkel bír. A Görkössy Alajos szerkesztette Magyar-latin szótár előszava írja: „A szótár több, mint 45 000 címszava és kb. kétannyit kitevő magyar szókapcsolat készlete a mai magyar nyelv legfontosabb és leggyakoribb szavait tartalmazza.” E két adat összege 135 000. Igen érdekes, hogy a szótár Latin-magyar kötete lényegesen vékonyabb : csak „25 000 címszót és 55 000 szótári adatot tartalmaz.” Mindkét kötet adataiból levonandók a nevek, de a magyar szókincs így is jóval terjedelmesebb.

Szókincsünket általában 60-100 ezerre teszik, de az összes, önálló jelentéssel bíró szóalak – lexéma – száma kitehet egy milliót a Wikipédia szerint. Mi a helyzet a jövevényekkel, a használatból kiment, vagy éppen feledésbe merülő szavainkkal? Például az inas helyett ma már az ipari tanuló használatos. Magyar-e? A Czuczor-Fogarasi szerint igen. Gyöke az ín, az ebből eredt inaló a futkosó értelmet hordozza, hiszen ezt tette a kereskedő- és szabóinas, de a háziszolga is. Hunfalvysta szótáraink szerint az inas a fiatalt jelentő szláv junos-ból való.

*

Hogy kérdésünket megválaszolhassuk, tudnunk kell, miként működik a nyelv. Hogyan termi a szót? A XVIII-XIX. század nyelvészete ősnyelvnek, más szóval eredeti nyelvnek tekintette azt a nyelvet, amelyet önmagából lehet és kell megérteni, s amely „fejlődésében saját belső tulajdonságaira” támaszkodik. Az angol ebben az értelemben nem eredeti nyelv: kelta, szász, normann, francia, latin nyelvek összlete, mely újabban a volt gyarmatok szavaival gazdagítja magát. A szláv nyelvekben nem számítanak idegennek a testvérnyelvekből, sőt, az indogermán unokatestvér-nyelvekből átvett – eleinte nem mindenki számára érthető – szavak. Megesik persze, hogy a politikai fordulatokat olykor nyelvi tisztogatás is követi – lásd a legutóbbi Balkán-háború utáni horvát „nyelvújítást”.

Ha egy nyelvnek már nem mutatható ki a jellegzetes alapszerkezete és a belőle eredő saját szóképzési rendje, akkor nagyon nehéz a szószámolás. Ha van, akkor is.

Első igazán komoly szótárunk készítője, Kresznerics Ferenc sági plébános és akadémikus 1831-32-ben megjelent Magyar Szótárában összegyűjtötte ragasztékokat, az ő szavával a ragokat, a szavakat pedig gyökeik szerint csoportosította. „Íme az egész Magyar nyelvnek tudománya ezen gyökér-, és rag-szóknak ismeretében fekszik, és azon igen rövid, és egyszerű Törvényekben, mellyeket a 'Nyelv' Geniussa a' szó-ragasztásban követ, és mellyeket már a' véle való élés, és szokás meg állapított, föl szentöltt.” Ez így igaz. Lényegében elég ismernünk a gyököket, a ragadmányokat, továbbá pl. a hangzóilleszkedés, a hangzótorlódás elkerülésének szabályait stb., és máris miénk a magyar szókincs.

*

A Czuczor-Fogarasi százezernyi szavát 2200 gyökre vezeti vissza. Mellettük 185 toldalékot sorol föl, Kresznerics 190-ről tud, a legújabb Etimológiai szótár 275-ről. Maradjunk a 200-nál. Ha átlagban nem pl. kilencszeres tol-d/al/ék/ol/t/ság/ú/ak/kal számolunk, hanem csak háromszorossal, pl.: háb-or/ú/ban, akkor 2200x200x3 eredménye 1 320 000. Az újabb századokban az igekötők, Kresznericsnél igehatározók, Bálint Gábor helyesebb szavával, az igeirányítók, vagy igemódosítók is egybeíródnak a szavakkal. Kresznerics még külön írta őket. Nos, a szavak, mondom, mert nálunk a névmások, tagadó, mutató és határozószók kivételével szinte minden szavunk ölthet igei alakot – olykor többszörösen is. Így lesz például hab főnevünkből habog, habzik, habozik, habar, habarcsol.

Talán az igemódosító a legjobb meghatározás az igekötőre, hiszen nem köti, hanem ellenkezőleg, módosítja az értelmét. Lásd: kiáll, beáll, föláll, eláll, rááll, megáll, összeáll, átáll stb.Az igemódosítók száma Kiefer Ferenc szerint 32, Jakab István 62-tgyűjtött, Komlósy András 90-et[1]. Ha csak 20-at veszünk, mert nem minden ige kapcsolódik az összes igemódosítóhoz, akkor az újabb szorzás eredménye 26.400 000. Lefelé kerekítve és elméletileg, toldalékolással 25 millió saját, egyszerű szót gerjeszthetünk.

Mindezt megkettőzik az összetett szavaink, melyekhez jöhetnek a rég meghonosodott és magyarként viselkedő jövevények – font, gáz, pénz, stb. – ismét toldalékolva, igeirányítózva, hogy immár meghonosodva a magyar nyelv „Geniussa” szerint termeljenek szavakat. És még nem beszéltünk a gyermekbeszéd, a szójátékok, a szóhasadás és -vegyülés meg többi szóképző módszerünk gyümölcseiről…

*

Huszonöt, ötven, vagy ki tudja hány millió szavunk nincs, szükségünk sincs ennyire. Annyit érdemes megjegyezni, hogy szóképzésünk rendjének megértése nyelvünk megismerésének kulcsa. Ha birtokoljuk, akkor látjuk, hogy nyelvünk szerkezete roppant világos, nyitott, ezért lehetőségei beláthatatlanok. H. Varga Márta írja: „Meghökkenve tapasztaljuk, hogy a magyar, mint idegen nyelv tanításában használatos nyelvkönyvek nagy részében a szóképzésről alig vagy csak az ötletszerű tárgyalásmód szintjén esik említés.[2]” A belhasználatra készült többi nyelvtankönyv is meglehetősen szűkszavú e tekintetben.

Már a XIX. század költői, közülük különösen Arany, Czuczor Gergely, Petőfi, valamint a néprajzkutatók fölfigyeltek az egyszerű emberek bámulatosan árnyalt, szemléletes, választékos beszédére, arra, hogy nálunk a nyelvi szegénység nem az iskoláztatás függvénye. A magyar, ha úgy tetszik a legdemokratikusabb nyelv, mert az értelmes magyar emberek mind birtokosai a teljes szókincsnek. Így igaz, hiszen a gyökök és a szóképzők együttes száma alig haladja meg a 2500-at! Ennyit kell csak fejben tartani!

Még a 2200 gyököt sem kell megtanulnunk, hiszen nyilvánvaló, hogy a ker, kör, kar, gör, gur hangalaki és értelmi közösséget alkot, akár a ter, tér, tár, vagy a leb, lib, lob és a többi gyökcsalád. Bizonyára visszavezethetők alapgyökökre, származékaik világosan mutatják: kerek, körző, karika, gördül, gurul… A hang- és jelentésváltozások szabályosak, érthetők. Föltételezésem szerint a magyarban az alap-, ős-, vagy anyagyökök száma legföljebb 5-600, a többi az előbbiek alapján kikövetkeztethető. A toldalékok egy része is belőlük keletkezett: ban, kor, tól, stb.

Aki éberen fülel, az hamar rájön, hogy a magyarban a hangok jelentéshajlammal bírnak. Nyelvédesanyánk a Doppler-elvet is beépítette rendjébe: a közeledő hangzók magasak, a távolodók mélyek, miként az érkező, majd elzúgó nyílvesszőé, különösen a határozókban: itt, ott, erre, arra, így, úgy, stb.

A kemény, pattanó t toldalékként befejezettséget jelent a múlt idő jeleként és tárgyragként egyaránt, hiszen a tárggyal valami már megtörtént: láttam/vettem/behordtam a tüzelőt.

A Czuczor-Fogarasi sorra veszi a hangokat és egyszerű, de meggyőző adatsorokkal bizonyítja, hogy milyen értelemhajlammal bírnak

*

Anyanyelvünk – többek közt – egy emberileg kimeríthetetlen teljesítményű, mégis igen áttetsző, egyszerű, értelmes magyar által játszva működtethető szóteremtő gépezet.

---