Nyelvédesanyánk

Aki számít, az van

Nemzeti kultúránk emlékezete az „őskorba,” szó szoros értelmében a beláthatatlan messzeségbe nyúlik. Hogyan és miért?
1. A mai napig használjuk különböző régi népek mitológiájában, vallásában megőrződött világszemléletet, a képiségen nyugvó analógiás-rokonító látás-logikát, az őskori bölcseletet és az ó-hitélet számos elemét.
Hogy csak egy példát vegyünk, a krotóni mester, Püthagorasz (Kr. e. 570 körül – Kr. e. 495) bejárta a korabeli műveltnek gondolt világot Egyiptomtól Perzsiáig , és a tanultak nyomán alkotta meg a pitagoreusnak is nevezett minőségi számtudományt, miszerint a szám fogalmának lényege: ’létezik’: van, számít, stb. Továbbá a szám a látható és a láthatatlan világ közti határjelenség, az anyagi világ és a dolgok alapzata. Másra nem vezethető vissza. A szám az, ami létünk alakját és minőségét kimondja. Átvezet a tiszta értékek érzékfölöttiségébe. Kulcs, aminek segítségével a szellem és az anyag kölcsönösen megértik egymást. A szám minden létező ősképe. Ha valaki elveszti helyét a társadalomban, akkor száműzik, számkivetett lesz, nem tartják többé számon, tehát lenulláztatik, stb. Magyarán nem létezik többé – bárki megölheti, mert a számosok közül kivetve lényegében már úgyis megsemmisült, semmivé lett. (Hamvas Béla összefoglalója nyomán)
Nyelvünk és Püthagorasz szerint tehát az egy a mindeneket egyesítő, egybefogó legnagyobb szám, a kettő, a meghasadt egy, a kétely, kétség, a meghasonlás szenvedése, a három a tökéletesség nyugalma, négy a teljességé, a többi szám az ezekkel végzett műveletek eredménye. Ez a fölfogás gyökeréig áthatja nyelvünket. Tessék utána gondolni!
Nincs adat arról, hogy a világjáró nagy görög kitől tanulta a vázolt számszemléletet és bölcseletet, még kevésbé a belőle származtatott jóstudást, jellemrajz-készítést és hasonlókat.
*
2. Az említett négy alapjelentésre percek alatt összegyűjthetünk több tucatnyi, vagy ha ráérünk, sok száz példát!
Nyelvünk egyik fő rejtélye, hogy nyilvánvalóan jóval korábbi Püthagorasznál és az ő elméleténél, mégis ismeri és őrzi azt. Ráadásul az ellentétek egységének ős-eszméjét is, miszerint egy tőről fakadnak. Pl.: szab-szab/ály-szab/ad. A bán-bán/t – a gyök egyszerre hordozza mindkét jelentést, akár az ér/ték-ér/dek, értelem és az érzelem a közös ér gyökből stb. Hogy ki tanulta kitől az ellentétek összecsendítésének művészetét, arra nézve nincs adat.
*
Mi valószínűbb: egy egész nép tanul valamit egy mestertől, vagy a mester tanul egy nyelvtől?
*
3. Nyelvünk alapja a gyökrendszer. Léte már a XIX. sz. eleji magyar értelmiség számára magától értetődő volt. Különösen Kresznerics Ferenc Magyar szótár gyökerészettel és deákozattal c. műve (1831-32) után.
Országos nyelvi gyűjtés alapján a Czuczor-Fogarasi szótár csapata ún. teljes analízissel, a magyar nyelv akkori egészének országos átvizsgálásával, tehát tudományos módszerrel igazolta, hogy 2305 szemléletes, azaz képszerű 1-3, ritkán 4 hangból álló, a szó alapjelentését hordozó gyökünk és a rájuk épülő toldalékok beláthatatlan számú és minden magyar számára rögtön érthető szót alkotnak. Pl. helyváltoztatásra legalább 15.000 saját szót képeztünk mostanáig!
A legnagyobb magyar tudós, Bolyai János a gyökrendszer elveit követve igyekezett a „tökéletes nyelvre” bukkanni. (Oláh Anna fizikusnak, a Bolyai-hagyaték kutatójának szíves közlése.)
Hunfalvy Pál és hívei más föladatot kaptak, ezért mindezt nem tudták se lenyelni, se cáfolni, lévén mindez az egész nemzet közös tapasztalata. Maradt is mindmáig, ezért kezdettől fitymálták és gúnyolták, mivel a finnugor nyelvek alapszerkezete más: egyik sem gyökrendű.
A gyökrendszer cáfolata máig nem került elő. Talán azért nem, amiért a Föld forgása és a Naprendszer-beli keringése sem tagadható.
*
Hol a határ? A gyökök érzékletesek, mivel „képük” is van. Nézzük, hallgassuk: kör-ker/ek, kar/ol, gör-ög, gur-ul, per/eg, pör/ög, pör-ge p>f után for/og, fúr, vagy sur-ran, suty-tyan. Az éhes csecsemő tátja a száját: e! Em/ne, várja édesanyja em/lőjét, hogy em/tesse már, hogy em/észthesen!! Beszédünk tömör. Locsi-fecsi korunkban a csűrdöngölő, vagy a kiteszik a szűrét, kerek néprajzi előadás.
4. A gyök+kép egység szócsaládokat képez l.: vil/ág, vir/ág, vir/ít; tör, túr, dar/ab, dar/a, dér stb. E hármasság fékezi a nyelvjárási tagolódást, ami világszerte, szinte szemünk láttára szakít szét nyelveket. Juliánusz és a volgai magyarok kiválóan értették egymást, noha őseik 300 éve, vagy ki tudja, hogy pontosan mikor, kiváltak a közös életből, tehát a két nyelv-ág itt és ott külön-külön fejlődött. Összeadva: legalább 600 évig! Ráadásul náluk csak hírből ismert fogalmakról: kereszténység, királyság faggatták a barátot!
Ugor „nyelvrokonaink” rég nem értik egymást, persze mi sem őket.
5. Észjárásunk élettani alapja: két agyféltekés, képi és fogalmi, így a dolgok mélyére látva a lényegből tekint a mellékesre: mindig a fontos, a meghatározó felől halad a részlet felé. Innen tudjuk, hogy miért hangsúlyozzuk a szó elejét: ott a gyök, az alapjelentés, a lényeg. Ez az I. Fogarasi törvény. Az utóbbi száz évben odatapadó igeirányító a hangsúlyt csak megerősíti. Mondathangsúly: mindig az állítmány elé helyezzük a legfontosabb szót – II. Fogarasi törvény. Fogarasi János (1801. április 17. - 1878. június 10.) nyelv- és néprajztudós, bíró, zeneszerző, , a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Czuczor Gergely társa a Magyar nyelv szótára készítésében.
*
Magyarul úgyszólván bármilyen versforma előállítható az ógörögtől a japániig.
6. Közel 240 ezer népdalt éneklünk a változatokkal együtt.
Táncaink száma sem három-négy, csak a fő dialektusok vannak hárman, melyek újabb nyolc aldialektust szültek… És így tovább, a táncosok száma és a műfajok szerint! Sőt! A híres decsi Fülöp Feri bácsit a néprajzosok megkérdezték, hogy miért nem ugyanúgy járja a legényest, mint tegnap este, így felelt: mert tegnap fehér bort ittam, ma meg pirosat!
A magyar kultúra tehát szabaddá tesz, miközben észjárásunk egésze egységes értelmi elv szerint rendeződik. Nyelvünkkel egy rugóra jár népzenénk, táncunk, mesénk, számolásunk, tárgyi népművészetünk... Ugyanebben a szellemben alakult ki az újabb keletű névadás, keltezés, címzés stb.
7. Közszereplőink és különféle mikrofonokba beszélőink zöme dölyfösen töri a magyart, tán’ mert szellemi kincseink tanítása, hogy, hogy nem, kiszorult az iskolákból. Ezért történhetett, hogy az áruk keltezését magyarellenes politikusaink pár éve az EU szabvány értelmetlenségéhez igazították.
*
Nyelvédesanyánk tudása kimeríthetetlen. Az Ő súgásaiból élünk. Ilyenformán minden magyar „filozófus” – lám, a kocsmák tele vannak világmagyarázó pékekkel és postásokkal. Innen ered számos bajunk is: a magyarra nem illő nyelvtan közutálata, fellengzősségünk, viszálykodásunk, nagyjaink elvetése.
8. A teljesség igénye nélkül: Árpád, Szent István, a Hunyadiak, a két Bolyai, Arany, Csontváry, Medgyessy, Krúdy, Weöres, Hamvas, Teller, Szentgyörgyi, Puskás, Kodály és a többiek műve mind a magyar észjárásban gyökerezik. Menekültjeink sikere és elkallódása is. Föl kell emelni szemétre vetett kultúránkat, hogy örökölt tudásunkat használhassuk!
*
9. A hivatásos kishitűek vigasztalódjanak tovább az idegenmajmolással, amíg meg nem érinti őket a tények ereje, a magyar igazság.

Irodalom a 2. ponthoz: Kresznerics Ferenc: Magyar szótár gyökerészettel és deákozattal (1831-32), Czuczor Gergely-Fogarasi János: Magyar nyelv szótára (1862-74), Karácsony Sándor: Magyar észjárás, Magvető, Bp. 1985., Beljebb a magyar észjárásba – Cz. G. Juhász Zoltánnal, 2010., Cz. G.: Eredeti magyar nyelvtan, 2019. 2. kiadás, Szabir titok, 2013., Juliánusz ajándéka, 2014. Utóbbi négy Cz. Simon Könyvek, Bp.