Nyelvédesanyánk

Akadémiánk elődje, a Magyar Tudós Társaság – MTT – rögtön, alakulásanak, esztendejében, 1831-ben alakult, s rögtön meghívta a nemzetet közös gondolkodásra. Mégpedig legnagyobb kincsünk, anyanyelvünk természetének föltárása végett. E kettőnél nincs előbbre való egy Tudós Társaság számára.
Annyit az utcagyerek is tudott, hogy a magyar nyelv gyökeres, gyökerekre, szakmai szóval: gyökökre épül, mégpedig úgy, hogy ragasztékok, későbbi nevükön ragok és egyéb toldalékok kapcsolódnak a gyökerekhez. Ez az első és legfontosabb tudás a magyar nyelvről. Az első kérdés tehát így hangzik: mi lesz, miből? Ez annyira benne izzott a korabeli köztudatban, hogy Keresztesi József szalacsi prédikátor 1799 október 5-én már be is fejezte idevágó művét – Bárkai nyelv. Műve csak halála után 1844-ben jelent meg Pozsonyban.
Barátja és mondhatjuk, tanítványa, gr. széki Teleki József 1816-ban adta ki A magyar nyelvnek tökéletesítése új szavak és új szólásmódok által c. tanulmányát a magyar nyelv gyöktermészetéről.
Kresznerics Ferenc az eldugott, mára Celldömölkbe olvadt falucska, Ság plébánosa, 1831-32-ben tette közzé két vaskos kötetben 80.000 szavas művét: Magyar szótár gyökerészettel és deákozattal. A MTT azonnal tagjai közé fogadta, de Kresznerics atya még a II. kötet megjelenése előtt elhunyt.
Említhetnénk még sokak, köztük Bolyai János nyelvi vizsgálódásait is, de térjünk vissza az MTT pályázatához, emlékeztetve a kedves olvasót, hogy akkoriban nem létezett se telefon, se rádió, se internet, a levelek és más értesítések postakocsival döcögtek a világ egyik sarkából a másikba. Így a szalacsi, vagy a sági nyelvészkedésről legföljebb az arra járogató közeli barátok értesültek…
A MTT a leglényegesebb három kérdést tette föl a nemzetnek, mármint azoknak, akik ilyen hirdetményeket olvasnak, és idejük-erejük-tehetségük van a válaszolásra.
Nos tehát az első kérdés így hangzott: „Mellyek, hányfélék és melly eredetűek egyfelől a’ ragasztékok (suffixa), vagyis azon szók és szófajok, mellyek által a’ magyar nevek’ és igék’ értelme módosíttatik s’ meghatároztatik?” Mai szóval a nagyérdemű Társaság az ige és névmódosító toldalékok – jelek, képzők, ragok stb. után tudakozódott.
„Másfelől a’ szóképzők (formatíva) milly változásokat okoznak és szenvednek ragasztáskor ’s szóképzéskor.” Igen, a nyelvi élet sem úszható meg hatások és ellenhatások nélkül.
Zárókérdés: „s végül melly nemű gyökerekhez szövetkeznek az utóbbiak?” A MTT atyái nyilván tudták, hogy nálunk a nevek simán fölvesznek igeragokat: zöldell, nagyzol, siklik és viszont: ütleg, vereség, kap: kapa, kapar, kaparás, kapós, kikapós, sőt, a ragok is előléphetnek névvé, igévé: ba, be – belső, benső, belez, béles stb. De hogyan és miért van ez így?
Nyelvünk tudományos vizsgálatát megnyitó első akadémiai igényű kutatás mai szemmel nézve is igen szakszerű kérdéseket bocsátott ki. Szakítva a mindmáig divatos parttalan rokonkereséssel, aminek legjellegzetesebb móka példája a Hell-Sajnovics megállapítás, miszerint a magyar egyszerre lapp és hun eredetű. Ezt ünneplik manapság finnugor rokonságunk első igazolásaként. Jól illik a későbbi urak által kitűzött s elvárt célhoz…
Nos, a MTT tagjai ismerték jól népdalainkat, meséinket, a korabeli irodalmat, a Szentírás több, remek fordítását, de nyelvünket még nem látták rend- és módszeres tudományos kutatás górcsöve alatt. Éppen ezért a legegyszerűbb és legalapvetőbb kérdéseket feszegették: miből és miként épül föl a magyar nyelv?
Ha ezzel a mai nyelvtudmány és az iskolarendszer élni merne, megszűnne az anyanyelvi tudatlanság és anyanyelv útálat. De lehet, hogy manapság nem ez a cél?