Nyelvédesanyánk
Eperjes Károly anekdotája szerint boldogult Hegedűs Géza író mondogatta hajdan a Színművészeti Főiskolán tanítványainak, hogy a miénk a világ leggazdagabb nyelve. Magyarra ugyanis a világirodalom bármely műve lefordítható hibátlanul, olykor az eredetit fölülmúló szépséggel, legyen az rímes, időmértékes, alliteráló, képzettársítós szabad vers, vagy költői próza: Homérosz, Petrarca, James Joyce, Marcel Proust, Jerzy Andrzejewski, ashaninka, szuahéli és japán költemény, stb. Ámde a mi irodalmunk más nyelvekre alig ültethető át, mivel a mi képi gazdagságunk, játékosságunk, szavaink zenéje és a jelentésárnyalatok sokasága elvész ott, ahol az ilyesminek szűkebb a tere.
Emlegetett példája szerint a magyar a helyváltoztatásra kb. 36 igét tud, az utána következő leggazdagabb európai, az olasz, csak 26-ot. E számok meglehetősen kicsinyek az olasz esetében is; egy anekdotán nem lehet pontos adatokat számon kérni, legföljebb az általuk jelzett arányokat. Hanem közben a számoknak utána lehet járni. Annyi bizonyos, hogy a magyarban sokkal több az említett csoport igéinek száma, s természetesen állandóan gyarapszik, gondoljunk pl. az újkeletű kolbászol>tekereg>csavarog szavunkra. Tökéletes képisége azonnal érthetővé teszi!
Erről cseréltünk eszmét barátok közt, mire Varga Csaba megküldte nekem az alábbi versezetet, amelyben hetvenkilenc ilyen igét számoltam össze.
|
Gyimóthy Gábor: Egyik olaszóra sodrán, Elmeséltem, ahogy tudtam, És a szókincsben mi rejlik, Elmondtam, hogy mikor járunk, Miért mondom, hogy botorkál A vaddisznó, hogy ha rohan, Mondtam volna még azt is hát, |
Aki tipeg, miért nem libeg, Mit tesz a ló, ha poroszkál, Lábát szedi, aki kitér, Jó lett volna szemléltetni, Aki "slattyog", miért nem "lófrál"? Bandukló miért nem baktat? Nem csak árnyék, aki suhan,
|
Aki cselleng, nem csatangol, Hogy a kutya lopakodik, Másik, erre settenkedik, Egy csavargó itt kóborol, Ám egy másik itt tekereg, S hogy a tömeg miért özönlik, Aki surran, miért nem oson, Firenze 1984. X. 12. MAGYARSÁGTUDOMÁNYI |
Nosza, elkezdtem gyűjteni a helyváltoztatást jelentő igéket. Azért nem csak a haladással kapcsolatosakat, mert nem sikerült pontos határvonalat húzni. Munka közben azonnal jelentkeztek kifejezések is, pl.: ebrúdra kerül, útilaput köt a talpára, útnak ered, stb. melyek ugyancsak helyváltoztatást jelentenek, a távozik értelme nem azonos az angolosan távozikkal.
A helyváltoztatást jelentő szavaink a mozgást jelentőknek szűkebb köre, hiszen kimaradnak azok, amelyeket helyben maradva végez a cselekvő: rezeg, hajlik, inog, stb. Természetesen mint mindig, mindenütt, akadnak határesetek. Pl.: omlik, ledől - a jelenség inkább helyben történik, ám a részek, a törmelékek helyet változtatnak. Aki lefekszik, leseggel, annak is elmozdul a talpa. Hosszas töprengés után bevettem őket. Bekerültek olyanok is, amelyek másmilyen célú cselekvést jelentenek, ámde föltétlenül helyváltoztatással járnak: terel, csatába száll, fedezéket keres, stb.
Alighogy nekifogtam a számolásnak, az alapigék máris tömegesen sereglettek. Többségük a helyváltoztatás módját is megadta: száguld, baktat, biceg, siet, kacsázik, kúszik, továbbá a hangulatát: evickél, totyog, sompolyog, lófrál; célját: üldöz, tömegbe verődik, cipel, kivonul, elhurcol, kerget, vagy hangokat társított a mozgáshoz, besüvít, csoszog, csühög. Számos olyan is akad, amelyik rögtön minősítést is ad: betolja a pofáját, elbitangol, tilosban jár, elhúzza a belét, beszemtelenkedik. Számos igénknek több jelentése is van - pl.: kilép: siet, lépéssel mér, elhagyja a szobát. Az átvitt értelműeket mellőztem, pl.: belép a pártba, kergeti a boldogságot, hajszolja a pénzt, pórul jár, kitér a hitéből, stb.
Ráadásul egy-kettőre galléron ragadják őket az igekötők, Szentkatolnai Bálint Gábor pontosabb szavával, az igeirányítók, melyek vezetik őket, értelmet adván a bennük rejlő mozgásnak. Számos nyelv nem, v. alig ismeri őket. Hatásukra igéink új meg új jelentéseket öltenek: kirohan, berohan, elrohan, rárohan, stb. Az igeirányítók ráadásul a különféle egyéb értelmű igéket - tör, vág, lóg, lát, szel, stb. - képesek átvarázsolni helyváltoztatást jelentővé: kitör, elévág, meglóg, ellátogat, átszel. Még a kifejezetten röghöz kötő áll, ül, fekszik igéket is mozgásra kényszerítik: "Az áruló átáll az ellenséghez; kiáll a sorból, beáll közéjük." Az ülő képviselő sem marad a fenekén, ha átül a másik párt padsoraiba. A fekvő beteg is mozgásba lendül, ha befekszik a kórházba, vagy álltából lefekszik. Aki veszteg marad, az nem mocorog, ám aki lemarad, az szalad ugyan, de lassabban az elöl rohanónál. Ez fölveti a helyváltoztatás viszonylagosságát: mihez képes marad le, lassít, fékez, hajrázik, torpan meg, stb. Környezetéhez, vagy eddig mozgásához képest az ilyennek is megváltozik a helye, éppen e cselekvés következtében.
Az elé-elő az eléjön - előjön alakokban csak tájnyelvi módosulatnak látszik, ám egész más, ha versenytársának elévág - a futó, és elővág - a kardvívó. Nem ugyanaz az eléáll - valakinek, és az előáll - pl. a fogat.
A határozók is jeles mozgatók: állva hagyta a mezőnyt, odébb áll. A ragozás is hasonló hatású: más igékből vagy névszókból varázsol helyváltoztatókat, lásd pl.: a föl-ver-g-ő-dik, hát-rál, közel-edik,meg-egy-ezik, von-ul, stb. szavakat.
A ragozás - ragok, jelek, képzők ragasztgatása - csudálatos árnyalatok kikeverésének művésze: a vízben úszó süllyed, a sárban caplató süpped, és nem fordítva. Vagy: bújik és bujdosik és bujkál, továbbá: hajt, hajszol, hajkurászik, meg: hord és hordoz, továbbá: oldalaz és oldalog és ólálkodik - majdnem ugyanaz, de mégsem. Az is a toldalékolás varázslata, hogy helyben forog ugyan, ami pereg/pörög, de az érett búzaszem pereg/pörög, a táncos a szoba közepére penderül, s nem pöndörül, a labda meg a hálóba perdül.
Ver igénk mozgással jár, de helyváltoztatással nem, ám a verekszik, az el- és átvergődik viszont igen.
Nyelvünk különleges tündérnépsége, az ikerszavak hada itt is csapatostul tüsténkedik: térül-fordul, kerül-fordul, esik-kel, kúszik-mászik.
A csak hangulati hangsúllyal bíró igeirányítósok - pl.: leereszkedik, aláereszkedik - közül az egyiket mellőztem. Kihagytam azokat az igéket is, amelyek a helyváltoztatást valamilyen gépezethez kapcsolják, pl.: autózik, bicajozik, kocsikázik, kerekezik, űrhajózik, odarog (szekér oldalazva halad) stb. Bevettem viszont azokat, amelyek gépmozgásból kerültek át emberibe: "a csapat nagyobb sebességre kapcsolt," "sebességet váltott", gázt adott, fékezett, stb. Nem mellőztem a lovaglást, és általában a természettel kapcsolatos helyváltoztatókat, hiszen ezek a gyalogos mozgásra is vonatkoznak: elpatázik, nyargal, kocog, üget stb. Pl.: "lovagolok szilaj nádparipán"(Petőfi). Továbbá: a szánkózás aligha, de a szánkázás történhet szánkó nélkül, mondjuk, hason, továbbá evezni kézzel is lehet. Fakutyázni azonban fakutya nélkül lehetetlen, tehát kimaradt a szógyűjteményből.
Lehetőleg kerültem az idegen szavakat, de bevettem a régen meggyökeresedetteket, s az olyanokat, melyeknek nincsen honi megfelelője, pl.: disszidál, randalíroz, korzózik.
A szószedetben akad néhány szólás és kifejezés is, valamint helyváltoztatásra nógató, mivel az ilyen fölszólítások rendszerint a mozgás velejárói: hegyibe! Huj, huj, hajrá! Iszkiri! Sipirc!
Ezekre dőlt betű hívja föl a figyelmet.
A csapat létszáma - 2007. szeptember 3-án - 1.125! Egyelőre - ha nem gyűjtjük őket tovább. De gyűjtjük, mert sokan küldenek szavakat, például Varga Csaba, Maleczki József itthonról, vagy éppen Kutas László Angliából és Ottó Péter Németországból. A gyűjtemény bárki által, bármikor, házilag is bővíthető.
|
Alábújik, |
Ficánkol, |
Meglóg, |
Miért van ilyen tömérdek szó a magyarban - például a helyváltoztatásra? Egyebekre is persze: a rosszkedvre vagy százhúsz, a bolondságra legalább kétszáz, a beszélésre majd ötszáz és így tovább. Jókai Mór szerint szinte valamennyi igénk összefüggésbe hozható a közösüléssel. Nos, honnan a sok szó? Küldenek egyet Moszkvából vagy Washingtonból és rögtön betelepedési engedélyt kap? Ilyesmiről is tudunk, de szószedetünkben kerültük őket a lehetőség szerint, mert nem összehasonlítást végzünk, hanem anyanyelvünk benső természetén töprengünk.
Nos, a miértre kézenfekvő a válasz: a képek miatt. Nyelvünk idea-természete a fő szószaporító. A jelenségek száma, ha nem is végtelen, de roppant sok. Mind kép: látjuk például, amint valaki megy, a másik inkább mendegél, a harmadik csak megyeget, a negyedik peckesen menetel - a mászkálók sorának vége az Óperencián túl kanyarog, mert minden látvány hangulatokkal telített, megjelenik benne a mozgás oka-célja, sőt viszonyokra mutat, mert - mondjuk - üldözik a menekül-őt, aki iszkol és pucol és olajra lép és bőszen igyekszik kámforrá válni.
Az idea-természet a képiség. Ahány jelenség, annyi kép, legtöbbje mozgó képsor, melyek mihelyt megkapnak bennünket, mentenmegképlenek tudatunkban, ahol a gyökök és toldalékok ügyes kapcsolgatásával szavakat képzünk belőlük, s beszédünkbe vetítjük őket. Egyik másik képsor el-elmaradozik, idővel elhomályosul, szava is kikopik a használatból, mert már nincsen szekerünk, amely a domboldalon oldalt lefelé sodródva odarogna, ám közben új képet villant a világ, s máris képződik hozzá az új szó.
Amíg látásunkat el nem veszítjük, addig nyelvünk is virulni fog.
2000-01-01