Nyelvédesanyánk

Új ismerősöm – tudós művészember – fölvetette, hogy betegség és egészség szópárunk hangalakja erősen különbözik, gyökük sem közös, még annyi sem, mint az él-halban a lélekre utaló lenge, illanó l. A betegség-egészség -ság, -ség képzője ezer más szónak is alkatrésze: gyűlölség, hegység, szomjúság stb. Mégis igen közelinek érezzük őket.
Miért?
A Czuczor-Fogarasi nagyszótár szerint beteg szavunk gyöke a bet. Úgynevezett elvont gyök, mivel önmagában nincs jelentése. Ám belőle ered a beteg szó és származékainak serege. „Oly testi gyöngeségben szenvedő, melynél fogva a sinlődő test rendes működésében gátoltatik, s rendszerint fájdalmakat kell kiállnia; ellentéte az egészségesnek.” (CzF.) Rokona a szintén elvont és szabályos t>d>gy átalakulás után keletkezett bád vagy bágy, mint a bádjad vagy bágyad gyöke. S valóban: a bágyadás, bágyadtság a betegségek egyik jellegzetes tünete.
A gyökváltozás elárulja, hogy a bet, bád-bágy gyöksor „saját fejlesztés.” Szógyökeink egyik alapképessége a szabályos változás, ami a szószaporodás legtermészetesebb belső eszköze és módja.
Az egészség szó titkát keresve a Czuczorék két eg gyököt találtak. Az egyik „ragozott állapotban az ég, mint ékvesztő főnév módosulata pl. eg-et, eg-ek, v. ég-en.”
Egész szavunk a másik eg gyökből származott: „eg-ész v. eg-össz am. egy-össz. Minek minden ízei, részei együtt, egy összességet tesznek, mi csonkítva nincs. (…) Elemezve eg-össz v. egy-össz, együttlevő össz.” Másként megközelítve: egy-íz, azaz együtt levő rész. Lám, lám, a látszat szeret csalni. Ha megkaparjuk a fölszínt, kiderül, hogy betegség-egészség csaknem ikerszavak, mint jön-megy, sülve-főve, ki-be, le-föl…
Tehát az egészség olyan „állapot, midőn valakinek teste és lelke is romlatlan természeti állapotban van, s minden részei alkalmasak, és képesek illő működéseiket teljesíteni.”
Nyelvtani szempontból: az egész gyöke eg helyett egy. Az eredeti gy az idők során g-vé keményedett. Az egy-össz tehát az egy-ben összesülő valamennyi részt jelenti – mostani érdeklődésünk szerint az egész-séget.
Mélyebben, alapvetőbben a mindeneket egyesítő Egy legnagyobb számként a Mindenség Urát jelenti, aki az egészet alkotta. Nincs más Isten kívüle. Az őskor számszemléletébe tovább nem bonyolódva is világos, hogy a világot csakis Egy Teremtő hozhatta létre. Több isten óhatatlanul zűrzavart kevert volna, no, közel sem akkorát, mintha létünk véletlenek hordaléka volna! Miként azt mostanában sulykolják a gonoszok a közoktatásnak és a tömegsajtónak kiszolgáltatott agyakba.
A számok szellemi minősége Püthagorasz (kb. Kr.e.580-495) révén eléggé ismert. A gondolat tömör összefoglalását Hamvas Béla Scientia Sacra és Tabula smaragdina c. műveiből vettem. A következők Hamvas Szótár(am)ból valók: „A számalapfogalom. Az emberi értelem és az abszolútum egyetlen érintkezési pontja az anyagi természetben, médium, mely összeköti a látható és láthatatlan világokat. A számnem értelmi alkotás, nem idea,hanem az idea jelentése. Nyelvnívó, sorskulcs, gyökér, az életképlet jelképe, mellyel a sors átvilágítható, mennyiségszerű minőség.” Ma divatozó ellentéte „a mennyiségi számértelmezés megfosztja a számot minőségétől, ami minőség nélküli gondolkodáshoz, tömegemberhez visz, logikája az azonosság-ellentét.”
A magyar nyelvbe foglalt számbölcseletről többször írtam már – pl. a Beavatás a magyar észjárásba című, több kiadást megért könyvemben. Most csak annyit, hogy eleink az Andronovói kultúracsalád keletkezésekor – Kr. e. 2100-1900 között, tehát vagy másfél évezreddel Püthagorasz születése előtt(!) – érkeztek a Dél-Urál térségébe. Ottlétük nyomait a régészek megtalálták. Maradékaikkal Juliánusz találkozott és beszélt 1236-ban.
E tényből három ellenvetés adódik:
1. ott tanulták a vázolt számszemléletet a kőkorukat élő finnugoroktól, majd a kellő időben eljuttatták Püthagoraszhoz;
2. korábbi, pillanatnyilag meghatározhatatlan déli őshazájukban szerezték a Kaukázus és a Perzsa öböl közti, mostantól számítva legalább 4-4500 év előtti magas kultúráktól;
3. akár ez történt, akár maguk jöttek rá, szám- és világszemléletükkel beoltották nyelvüket és gondolkodásukat. Ennek híre másfél évezred múlva eljutott Püthagoraszhoz, aki erre gyorsan megtanult magyarul, s oktatni kezdte a minőségi számfölfogást fizetőképes tanítványainak…