Nyelvédesanyánk

Hálás vagyok Büky Lászlónak és a Szerkesztőségnek, hogy lehetőséget teremtettek erre az eszmecserére.* Anyanyelv ügyben ez ma nem természetes. Tavaly ősszel meghívtak az Akadémia Hunfalvy-emlékülésére. A főelőadás fele engem gyalázott a Czuczor–Fogarasi-konferencia szervezése és a „hunfalvyzmus” kifejezés miatt. Válaszolnom nem lehetett. Íme a hunfalvyzmus, a párbeszédképtelen hatalomtudomány.

Lássuk Büky László gondolatait: „Furcsa: van a magyar nyelv, és belőle fakad az észjárás. Mintha fordítva lenne a dolog, amennyire tudom, az egész emberiség a formális logika szerint gondolkodik (…) Bizonnyal Arisztotelész is ezért volt képes ezt logikai rendszerként összefoglalni.”

Nos, a valóságban számos logika létezik. Helyhiány miatt elég, ha az időben Püthagorasz koráig – kb. Kr. e. VI. sz. –, térben Egyiptomtól Kínáig uralkodott analógiás logikát említjük, mely a természetvallásokból ered. Ezek lényege a lét körforgása, az ellentétek egysége. Minden mindennel összefügg: minden Egy. A dolgok megfeleltethetők egymással. Így gondolkodik számos ázsiai nagy vallás több milliárd híve, továbbá az alkimisták, a gyermekek, a szerelmesek, a művészek: „hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem. én” (Radnóti); „Lét és nemlét szüli egymást” (Tao te king).

Az analógiás logika elsősorban agyunk jobb, a formális, a bal féltekéjét dolgoztatja. A mértan, a zene jobbféltekés, de a mértékét a bal számolja. Az erősen szemléletes nyelvek inkább „jobbosak”, a fogalmibbak inkább „balosak”. A magyar észjárás két-féltekés1, kettős logikájú. Használunk fogalmakat, miközben szógyökeink képek, melyeknek láttató ereje végigvonul összes származékukon, pl. a kör, ker, kor, kar, gur, gör stb. család valamennyi tagjában megképlik a kerekség, a körmozgás, görbülés, hajlás. Még az ún. alvó, önmagukban jelentés nélküli gyökök, pl. a ker hajtásaiban is fölvillan ugyan e közös kép: kerül, kerge, kerek, kerék stb. A hunfalvysta nyelvészet tudományosan sosem cáfolta a gyökrendet, csak szétdúlta, mert pl. más FU nyelvekben találta meg a kör, másokban a ker rokonait, a kört pedig a körül származékának nyilvánította. Ilyenformán a magyar ragozóból hovatovább elvonó nyelvvé alakult. Hogy tréfa helyett, „tudományról” van szó, arról a TESz. alapján készült Magyar Etimológiai Szótár2 vall. Szerinte 41 szavunk keletkezett valamely „tő” toldalékolásával és 245 – hatszor annyi! – „szóelvonással”, vagy picit értelmesebben: „elvonással”!3

E nem-arisztoteleszi logika szerint előbb állt össze a fogat, s belőle fejlődött ki – elvonással – a ló.4 A holland Stephen Lewinson és az ausztrál Nicholas Evans szerint „a nyelv alakítja az agyunkat. Eszerint az ember sokfélébb, mint gondoltuk, az agyunk is különböző, attól függően, hogy milyen nyelvi környezetben növünk föl.”5 A magyar anyanyelv agyformáló élménye Budenznek és Hunfalvynak nem adatott meg, ezért nemigen értették Czuczorékat és a „magyar Nyelv Géniussát”. Ki is dobták a Szótárral együtt.

Kodály Zoltánt idézi Büky László: „sem a magyarságnak, sem semmiféle népnek, amellyel a magyarság érintkezett, nem maradt fönn egyetlen hangnyi írott zenei emléke”. Kodály ebbe nem nyugodott bele, hanem kezdeményezte a népzenék számítógépes összevetését. Sajnos, a korabeli technikán a kutatás megfeneklett. Beljebb a magyar észjárásba című közös könyvünkben Juhász Zoltán megvalósította Kodály tervét! Számítógéppel megvizsgálta a magyar népzene 2500 dalát, és arra az eredményre jutott, hogy népzenénk beszédünkhöz hasonlóan gyökökre épül. Majd népzenénket összevetette 24 másikkal, és matematikai adatokkal, hangzó példákkal bizonyította, hogy legközelebbi zenei rokonunk a hanti: mind a kb. 250 vizsgált dala nálunk is élő zenei gyökökre épül. Kiderült, hogy népzenénk legszűkebb rokoni körébe tartozik még a kaukázusi karacsáj (1100 dallam) –Szentkatolnai Bálint Gábor ezért írta meg szótárukat, nyelvtanukat! Továbbá a Volga-vidéki – csuvas, mari, tatár és votják (2400), az anatóliai (2200), valamint a dakota (1000) népzene!

A dakoták legkésőbb az utolsó jégkorszak végén, 10–12 ezer éve keltek át Amerikába, tehát a közös zenei ősnyelv csakis ennél előbbi lehet. Amikor az említett hat nép elődei még kulturális kapcsolatban álltak Eurázsiában. A hantik korábbi kiválásának közvetlen bizonyítéka, hogy bár zenéjük jobbára csak gyökökből áll, mégis akadnak közös, strófikus dallamaink. Logikailag kizárható, hogy a távolra került népek ugyanazokat a dalokat építsék föl. Tehát a közös dalokat a hantik vették mitőlünk. Juhász kották helyett megtalálta a sok ezer éves közös dallamokat!

Erős bizonyítékot kapott az ugor–magyar zenei rokonság. Mi a baj? Megint odébb kell tenni az „őshazát”? Ha jól számolom, nyelvészetünk eddig kilenc FU őshazát rajzolt a térképre, és egyszer se mondta, hogy bocs, az előbb tévedtünk.

Büky László idéz és beszél: „a »nyel, nyelv, nyal, nyál gyökcsalád hangalaki és jelentési egysége kétségtelen«, viszont a rokon nyelvekben ez család nincs sehol. (...) Ha tudnám, mitől kétségtelen ez az egység, talán még magyarnyelv-történésszé is válhatnék...” Olyan messzire nem kell menni. A Müncheni kódexig sem, melyben a nyelv még nyelőnek íratott. Utána elég egy csokit elnyalogatni, ellenpróbaként kiszáradt torokkal háromnapos zsömlét eszegetni.

Büky László tévesen állítja, hogy Czuczor és Fogarasi A magyar nyelv szótárában, „voltaképpen az indoeurópai nyelvekkel való rokonságot igyekeznek bizonyítani”. Czuczorék a hangsúlyt a külhasonlítás helyett a „belhasonlításra” tették. Miként nagy elődeik, és a mostanság társalgó nyelvtársaink, a magyart önmagából, saját rendjéből értelmezték, s nem a FU rokonságnak alárendelt abajdocként. Vitatársam jól látja, hogy a szavakat gyökeikből származtatják, hiszen mi a túrót ragasztgatnánk gyök híján? Hová tennénk a szóhangsúlyt? Mi kapcsolná össze a szócsaládok – l.: kör-ker, nyel-nyelv, stb. – különféle korokban keletkezett szavait? „Mintegy százötven szanszkrit szógyököt vetettek egybe »alaphangra és értelemre hasonló magyar gyökökkel«, hogy bizonyítsák azt, hogy a magyar szavak részint egy ősibb, közös nyelv maradványai, részint az emberi természet közös természetén alapszanak.” Vajon a FU összehasonlító nyelvészet nem egy „ősibb, közös nyelvet” próbál kikövetkeztetni? Továbbá Czuczorék a következő szakaszban „altáji”, azaz finn szavak összehasonlítását adják. A Szótárban pedig végig emlegetik az adott szó lehetséges egyéb, összesen vagy ötven más nyelvvel való lehetséges kapcsolatát.

Finn-észt régészek állítják, hogy ők 9000 éve élnek mai hazájukban. Népeink között „fajrokonság” nincs – tehát se őshaza, se közös ősnyelv. Eredhetett-e a magyar – finn, szamojéd, hanti stb. – nyelv a sosem létezett közös ősnyelvből? A kérdések sokasodnak: ki cserélt nyelvet kivel? Mikor, milyen hatások érvényesültek? Honnan a nyelvrokonság meg a zenei? És a tömérdek „ismeretlen eredetű” szavunk? Miért utálja gyermekeink-tanáraink zöme a magyar nyelvtant?

Ideje volna végre nyugodtan, indulatok nélkül társalogni anyanyelvünkről – a dolgot magát nézve.

Czakó Gábor

 

* L. előző számunkban: Büky László: Mi van a nemzettudat ernyője alatt? ÉA 2011/3: 12. (A szerk.)

1 Bővebben: Cz. G.: Beavatás a magyar észjárásba, Bp. 2009. CzSimon Könyvek.

2 Tótfalusi István, Arcanum DVD Könyvtár VI., 2004

3 A számolást géppel végeztettem, ám mindkét csoportból kihagytam a nyilvánvalóan idegen szavakat. A határesetek okozhatnak némi pontatlanságot, de nem érintik az arányokat.

4 Nyelvújítóink ezerszám készítettek szavakat gyökrebontással: élő szavak gyökeit megtisztították, majd újra toldalékolták: huzal, vonat stb.

5 Az vagy, ahogyan beszélsz, Temészet Világa, 141/10. 479. oldal – a NewScientist nyomán.