Nyelvédesanyánk

Ha beütjük a Google-ba a „hun szavak szövegek” szavakat, akkor előjön egy egészen különös izé számos példányban.
Hun-magyar szótár és nyelvtan.
Létezik-e valami, amire a sokat megalázott, anyanyelvismeretétől, történelmétől hol így, hol úgy megfosztott magyar ennél sóvárabban vágyhat? Részletes nyelvtan és rengeteg szó, melyek alig térnek el a Halotti Beszéd és Könyörgés nyelvétől, legalábbis attól az eltorzult magyar nyelvtől, amit az akkoriban legalább 45-50 hangot használó anyanyelvünk elszenvedett, midőn egy derék magyar pap a maga 22 betűs latin ábécéjével – 21, mert az X nálunk nem is szerepel – hősiesen papírra kényszerített. Haló porában is áldja meg érte az Úristen!
„A hun szavak szövegek” címen terjedő hamisítvány mesterkézre vall: alkotója ismeri az ún. ómagyar szövegeket: ezekből dolgozott. Magam is bedőltem neki. Többedmagammal évekig dolgoztam az ügyön dr. Nem-Írom-Le-A-Nevét-tel – legyen dr. Nilan –, aki elmondása szerint saját kezűleg másolta az Iszfahán közelében fekvő Szurb Khács nevű örmény kolostorban őrzött Iszfaháni kódexből, ami az örmények és a perzsák közös nemzeti kincse. Állítása szerint munkáját Schütz Ödön híres armenológus professzor, az Örmény Akadémia külső tagja irányította. Dr. Nilan rendszeresen ígérgette, hogy megmutatja följegyzéseit, és azt is, hogy egy-két év múlva az örmények kiadják a teljes szöveget. Mindez történt 2002-ben. Sem ez, sem az nem történt meg. Schütz Ödön hagyatékát az ELTE a néhai jeles professzor emlékszobájában őrzi, de ott semmi nyoma a dolognak. Márpedig lehetetlen, hogy Schütz professzor az általa irányított kutatás szenzációs eredményéről egy cédulányi följegyzést sem készített! Sőt, soha nem beszélt róla! Holott a ma ismert örmény kódexek példányai mind századokkal ifjabbak az állítólagos Iszfaháninál!
A jó hazugság akkor eredményes, ha legalább egy sugárnyit tud lopni az igazság fényéből. Dr. Tempfli Imre teológus-tanár (Königstein) írja Mit adott a kereszténység a magyarságnak c. tanulmányában (https://church.lutheran.hu/utitars/gyulekez/mitad1.htm), hogy „523-ban az egyik örmény püspök, Quardusat (Theoklétosz) és papjai hét évig hirdették az evangéliumot itt, a hunok földjén – a Kaukázustól északra, Cz. G. – lakó népek (onogurok, ogurok, szabirok, bolgárok, kuturgurok, fehér-ogurok és fehér-hunok) között. Sőt még a Szentírást is lefordították hun nyelvre. Munkájukat egy másik örmény püspök, Maq (Makariosz) folytatta, és olyan sikerrel, hogy egy korabeli görög utazó, Koszmasz Indikopleusztész, aki bejárta ezt a vidéket, ezt írta 547-ben kiadott művében, a Keresztény Topográfiában: a hunok földjén nagyon sok templom, keresztény hívő és szerzetes, valamint több püspök van. Őt igazolja az a tény, hogy I. Jusztinianosz bizánci császár (527-565) idejében a kazárok uralma alá került hunoknak és onoguroknak szervezett missziós püspökségeik voltak, és a püspökeik a magyar törzseknek is hirdették az evangéliumot.” Eszerint a VI. században az örmények valóban térítették a „hunokat”, s nyilván a nyelvüket is jól megtanulták, ha lefordították rá a Bibliát.
Mit ad Isten, egy magyarországi örmény hírét vette a dolognak, és Iránban járván úgy intézte ügyeit, hogy eljusson Iszfahánba, ahol megtudhatta, hogy arra felé nem létezik Szurb Khács nevű örmény kolostor, sőt, egész Iránban sincs. „Iszfaháni kódexet” az iráni történészek nem ismernek, ezért becsben sem tartják.
Erre a hun forrás áttevődött Kirkukba, majd Libanonba dr. Nilan Vahan atya nevű rokonához, aki azonban meghalt. Vahan állítólag már kiadta, de erről sem párizsi kiadója, sem a Tyr-i Egyetem, néhai Vahan professzor állítólagos munkáltatója nem tud.
A magyarság fáját kétfelől vágják…