Nyelvédesanyánk

Hajdanában danában, az akkoriban szabirnak vagy szabarnak nevezett őseink nem tudjuk, milyen okból, sőt, az sem biztos, hogy Dél-Ázsiából-e vagy máshonnan, valószínűleg a Kr. e. III. évezred végén megérkeztek a majdani Szabíriába avagy Szibériába, azon belül is az újabb négyezer év múlva andronovóinak keresztelendő magaskultúra vidékére, a Dél-Ural térségébe.
Mindannyian homo sapiensek voltak, de mégis erősen különböztek a környéken csatangoló finnugor csoportoktól, melyek maradékai sokáig, még a XIX. sz. végén is fölsőbbrendű lényekként, félistenekként emlékeztek rájuk Szerhij Patkanov orosz néprajztudós helyszíni kutatásai szerint. (Ethnographia (1900 október-november) Nem csoda, hiszen a hantik, manysik meg a többiek gyalog jártak, nehéz, késő-kőkori élet nyűtte őket, miközben a jövevények földvárakat, mai szemmel is kényelmes lakóházakat építettek, fém-fegyvereket és szerszámokat használtak, amikkel csudálatos dolgokat műveltek. Ráadásul, ha éppen nem fürge lovakon nyargaltak, akkor a kocsi nevű, küllős kerekű csodán szállítottak gyögyörű és titokzatos holmikat. Ezért is kizárható, hogy kézműipari szókincsünk a finnugoroktól eredt.
Közülük rajzott ki – körülbelül a IX. század első felében – Álmos és Árpád népe, s vonult délnyugatra, a Kárpát-medencébe. Az ottmaradottakat Juliánusz barát látogatta meg a XIII. században. Nem sokkal később az északi tatárjárás végzett a maradék szabirokkal. Mi a muhi vereség – 1241 – után talpra álltunk.
A XX. században, szovjet korszak idején Andronovó területét a Vörös Hadsereg kebelezte be, s ezzel az minden kivülálló számára tiltott térség lett. A Szovjetúnió fölbomlásáig ásatás, vagy más kutatás nem folyhatott a vidéken.
Patkanov szerint a finnugorok a szabirokat illetve településeiket ilyen nevekkel illették: Šabar, Saber, Šoper, Sabir, Tapar, Sibir, Sivir, Sever, Saper, Soper, szamojéd Sürtje, Sabrei-pai, Savri pai (pai osztjákul: domb, magaslat). Saprai a neve egy fenyőkkel borított dombnak a temljacsevi volosztban (tobolszki kerület), ahová a tartomány hajdani lakosai halottaikat temették. A vogulok számára kerülendő hely.
Seber, Tabar, Tbar – föltehetően a szabiroktól kölcsönzött vogul fejedelem nevek. A nevek a finnugor szájakban alakultak így s úgy, saját beszédük változása szerint.
*
Bíborbanszületett Konstantin tiszta forrásból, Bulcsú és Tormás herceg követségétől tanulta ősi szabar nevünket. Művében – De Administrando Imperio (DAI) – írja: a madzsarok, avagy magyarok neve tourkoi, illetve régebben, szabartoi aszfaloi.
*
A Bach-korszakban hivatalossá tett finnugor származásunk igazolása előbb Ornella Semino és tsai, 2000, biológiai/genetikai, majd nyelvi értelemben sem sikerült. Ennek ellenére a nyelvrokonság dogmáját a mai napig tartják, noha nincs a világtörténelemben példa arra, hogy egy magas kultúrájú nép bármikor átvette volna egy nálánál lényegesen kevésbé művelt szomszédjának az övénél értelemszerűen szegényebb, tehát saját életére, dolgaira nemigen használható nyelvét.
Vas szavunk első fönnmaradt írott említése VIII. századi. A Szarvasi tűtartó varázsszövegének első mondata: „Üngür démon ellen ím a vas.” A vas szót a hivatalos nyelvészet „ősi, uráli korinak”, tehát kb. 6000 évesnek mondja, ami azért is mosolyogtató, mert az uráli kornak nincsenek nyelvemlékei: akkor, ott még kőkor dívott. A szabirok viszont bronzkorukban érkeztek északra, ezért valószínűtlen, hogy kőkori kultúráktól kölcsönöztek volna munkájukhoz nélkülözhetetlen fémipari fogalmakat. A Kalevalában a kovács, Ilmarinen, még varázslónak számított. A varázsló persze nem ő volt, hanem Élias Lönnrot...
Itt érdemes beiktatni Kodály Zoltán fölfedezését: „zenénk egyidős nyelvünkkel,” ami kultúránk szerves egységét és óriási időtávlatát jelenti.
*
Tanulságos összevetni a magyar-finnugor nyelvi és földrajzi távolságokat: minél messzebb élt egy ún. fgr. nép Andronovó térségétől, annál gyöngébb magyar hatás érte, annál „távolabbi nyelvrokon" lett. Nyilván nem csupán a szomszédok, hanem a kereskedelmi útvonalak mellett élők is az átlagnál több „magyarórát” kaptak. No persze a rokonnyelvi ökörnyálak szanaszét eregeltek a Baltikumtól Szibériáig, s miként az angol ma, úgy ragadtak bele a helybéliek beszédébe.
A szabir hatás befogadása összefüggött az érintett népcsoport műveltségével, kész-ségeivel. Nyilván senki sem jegyzi meg előtte ismeretlen, tehát számára nem létező cselekvések, dolgok nevét. Érdemes figyelni a szabir, vagy ha úgy tetszik, a magyar mesék, mondák sorsát a finnugoroknál. Rögtön szembeötlik, hogy ami nálunk egész estét betölt, az a kinevezett atyafiságnál pár perc alatt elmondható töredék, ugyanis a számukra bonyolult részeket kihagyják.
Mélyebb nyelvi hatás érhette a Volga-Káma és az Ob közt forgolódó finnségieket, akik sűrűn találkozhattak, sőt üzletelhettek a leginkább Bizáncba igyekvő (Jordanes) meg a Borostyán útra kanyarodó szabir kereskedőkkel, akik a róluk elnevezett Sabaria-i, mai nevén szombathelyi vásárba igyekeztek...
Mindent egybevetve a magyar-finnugor nyelvsógorságnak a tények sokaságával kell megküzdenie.