Nyelvédesanyánk

Nyelvében él a nemzet, tudjuk Széchenyitől, s aztán annyi. Futunk mindenféle napi hír után: egyik fontos, a másik érdekes, a többség harmadnapra visszamerül a kósza ötletek iszapjába. Egy hónap múlva lehet írni róla újra – vagy nem…
*
Aki akarja, több, mint százötven éve tudja, hogy nyelvünk időtállóságának egyik alapköve hangjaink jelentéshajlama. Aki nem akarja tudni, nem tudja. Vajon mondhatnánk-e másként, hogy dobban, robban, döbben, csobban? Némi hangváltással: lobban, loppad, lebben, libben, majd csöppen és így tovább? A csere ára egyúttal haszon: az elcsúszott jelentés. Rém, rimánkodik: remegés járja át testünket-lelkünket. Ez a benső nyelvszemlélet a beszélőt és a hallgatót tekinti a társalgás lényegének, vagyis értelmének és céljának, s nem foglalkozik külső, elvont, nyelvelméleti izékkel.
Bárki el tudná mesélni egy kívülállónak, hogy mi történt, s miért?
*
Legfontosabb támaszunk és segítőnk, népzenénk, akár a kőszikla. Nyelvünk és zenénk ölelkező szilárdsága tán a történelem előtti időkbe nyúlik vissza. Ezt igazolja rendkívül gazdag népdalkincsünk is, melyet immár kb. kétszázezernél több felvétel, kotta őriz! Ezek a magyar nyelvterület különböző részein keletkeztek a történelem hosszú korszakaiban, mégis érthetőek valamennyiünk számára! A bácskai Temerinben született Roza nénémmel gyakran játszottuk, hogy én mondtam egy szót: pl. virág, ló, trágya, s ő pedig e szóra rögtön énekelt egy népdalt.
A népzenéhez szervesen hozzátartozik a vers és a tánc is, tehát e három művészet őre egymásnak: beszédnek, zenének, táncnak. Kapcsolatuk hasonlítható a sosem billegő háromlábú székhez. A rokon darabok egymástól távol eső vidékeken is fölbukkannak! Még a hantik és a manysik is megtartottak belőlük egy-két sorokat.
Az utóbbi években derült ki, hogy Juliánusz eredeti célpontjai, a mostanára anyanyelvüket feledett, törökül beszélő kaukázusi madjarok máig szakasztott olyan népdalokat énekelnek, mint mi, még a mifelénk újstílusúaknak nevezettekhez hasonlókat is! Lásd Agócs Gergely helyszíni, Juhász Zoltán számítógépes kutatásait! Zenetudósaink most vakarják a fejüket, mert az eddigi, és máig hatályos elmélet szerint ezek minálunk a XIX. század utolsó harmadában keletkeztek!
*
Ki gondolkodott már azon, hogy a dallamokkal szárnyaló szavak mennyi segítséget kapnak a megmaradáshoz? Miért és hogyan?
Kece szavunk magára hagyva rég elveszett volna, hisz kiment a divatból. Önállóan kecs, kecse, kecses testvéreit használjuk.
Elsősorban azért őrződött meg, mert a dalolt szöveg hamarabb és mélyebben bevésődik az emlékezetbe. Sok dal, sok bevésődés. Nemzedékem még énekelve magolta az egyszeregyet. A gondolati és hangzás-ritmus meg a rím a mű zenei eleme: az egyik hullámzásra, mintegy dallam-mozgásra, a másik összecsendülésre, válasz-zengésre készteti a hangokat. Az ének és a szöveg ritmusa természetesen összeüt, egységet alkot. Végső fokon a kece is vigyáz az őt megéneklő dalocskára.
*
A beszédnek is van sajátos ritmusa, a muzsikának is. Nálunk a beszéd alapritmusa a gyökrendből ered: általában a szó elejét hangsúlyozzuk, mert ott a lényeg, a gyök. Ennek nyomán a mondat élére is a legfontosabb szót helyezzük. Még a férfitánc is erőteljes dobbantással, mintegy fölütéssel kezdődik. A magán- és mássalhangzók arányos eloszlása folytán szavaink jól kapcsolhatók dallamokhoz, és viszont.
Mióta éneklünk? Mindétig ezt tettük! Ezért van ennyi népdalunk! A régi nótázásokról fölvétel nem maradt, de ezer évvel ezelőtt szent Gellért püspök elámult a kézimalmot hajtó cselédlány énekének szépségén; gazdagon meg is ajándékozta.
Ami tárgyunkat illeti, a prozódia, a szöveg és a zene illeszkedésének tana; a zene ritmusának és hangsúlyainak helyes alkalmazkodása a szöveg megfelelő részeihez és viszont. A szó képe és hangja, a ritmus meg a dallam összekapaszkodása mind óv a gyors változástól. Ugyanis, ha a szó módosulna, akkor kiesne a dalból, ha a zenei elemek alakulnának át, akkor sem férnének össze többé iménti helyükön. Nem túlzás kijelenteni, hogy a teljes szókincs négyszeres védelmet kap a romboló hatások ellen! Óvja a hang-értemény, a szócsalád alaki és jelentésbeli egysége, a gyökrend, a versritmusban is kifejeződő zeneiség.
*
Egyik-másik német tájszólás ma már alig érthető a többiek számára. A kb. 100 millió németajkú ember népdalkincsét nagyjából 6.000 lejegyzett darab őrzi.