Nyelvédesanyánk

A világosi fegyverletétel utáni megtorlás nem ért véget az aradi, pesti és a többi hóhérmunkával. A győztes hatalom végleges, a rebellis nemzet velejéig hatoló eredményt akart elérni. Ugyanez történt 56 után is.
A beígért engedmények, szabadságok visszavonódtak, s tovább folytak az üldözések. Mára sem lankadtak.
Mit üldöznek ma a liberálbalosok? Ugyanazt, amit Kádárék, Rákosiék, vagy Ferenc Jóskáék, Hunfalvyék. A jót. Részletezve: a magyarságot, a nemzet tulajdonságait, nyelvünk, kultúránk benső ismeretét. Hiába van 2010 óta nemzeti kormányunk, a megszállás nem ért véget, hiszen elnyomóink politikai hatalom nélkül is nyeregben vannak. Jól tudják, hogy az ország elfoglalása a nyelv elfoglalása. A nyelvét vesztett nép élén elnökölhet akárki…
Persze, a bátrak éppen akkor bátrak, amikor tilos. Kapnak is az orrukra. Lükő Gábor hiába volt őszinte finnugrista, a finnugor és magyar népművészeti motívumok elemzője, még ezekkel a munkáival se jutott ki a tiltott alkotók ketrecéből, mert másokat is vizsgált. Kodály lehetett világhírű tudós és zeneszerző, ráadásul akadémiai elnök, csak annyit ért el, hogy írathatott nyelvtankönyvet, mely visszaadta volna pici ë hangunknak, ha nem is becsületét, de mindennapi munkáját: megkülönböztetvén számos szavunkat. Sőt értelmüket is visszaadta volna. Pl. a most négy értelmű mentek, mëntëk, mentëk, mëntek, szavainkét. Sőt, a mëgy-gyël hangban egyező mëgy gyök a mëgyerben, népünk nevében nem váltódik a mögy-gyel. Szomorú tény, hogy nyelvi gazdagságunk lerombolása eldöntetett. Vele az ë halálos ítélete is. Hogy ki hozta, az Akadémia-e vagy más hatóság, nem fontos: a kinyomtatott könyv ment a zúzdába. A Czuczor-Fogarasi Szótár 7. záró kötete e sorsot elkerülte: ki sem nyomtatták…
Finnugrista létére Karácsony Sándor is a tiltott szerzők közé került, mert vastag könyvben bizonyította, hogy nyelvünk a sajátos magyar észjárás alapja. A néprajzos és mesegyűjtő Berze Nagy János is hasonló sorsra jutott. Számos elődjét követte, például Ipolyi Arnoldot.
1948-ban a Népi Demokrácia a népi irodalmat és kultúrát indexre tette, vagy jobb esetben tűrte, ám csupán jelképes példányszámban jelenhetett meg. Az iparos egyletek, felekezeti iskolák, olvasókörök gyűjteményeit a MÉH-be hordták, köztük számos lexikont, a Czuczor-Fogarasi szótárt, a Hóman-Szekfű-féle Magyar történetet. Szerzői közül Szekfű Gyula moszkvai követ lett, Hóman Bálint a váci fegyház rabja. Holtáig. Legnagyobb régészünk, László Gyula sosem lett MTA-tag a kettős honfoglalás – avar-magyar egység – bizonyítékainak fölfedezése miatt.Tévedett? Akkor tán beveszik. Igazát azóta „avarkori” iratok is tanusítják.Na és?
Tiltó listára került hosszabb-rövidebb időre Hamvas Béla, Bíbó István, Pilinszky János, Várkonyi Nándor, Sinka István, Weöres Sándor, Latinovits Zoltán és sokan mások…Kodolányi Zárt tárgyalás c. alapműve (1943) csak hatvan év múlva jelenhetett meg újra, mert az író rájött, hogy a kommunizmus, a fasizmus meg a liberalizmus egykutya. Beszély alakú dráma: elő kéne adni a most tomboló liberális tüntetéseken.
Két évtizedes ebzárlat tiltotta a magyarságot legnagyobb festői, Csontváry, Egry, Vaszary és mások világra szóló munkásságától.
Az észak-kaukázusi régi magyarság fölfedezőjét és kutatóját, Bendefy Lászlót, kizárták a tudományosságból, holott igazát eredeti XIII-XIV. századi vatikáni okmányok támasztották alá. Talán éppen ezért… Emigrációba kényszerült művészeink, tudósaink számlálhatatlanok.
Az Erdélyt és más elcsatolt országrészeket járó, népművészetünket tanulmányozó-gyűjtő, rovásíró fiatalok örülhettek, ha csupán rendőri megfigyelés alá helyezték őket. A táncházakat besúgók hada leste, a közreműködőkről vaskos jelentéskötegek készültek. Csakúgy, mint a hívő emberek, különösen a fiatalok templomba, hittanra, egyházi táborokba járásáról. Kikértem a rólam szóló papírokat a Történeti Hivataltól, de az első köteg után eluntam olvasni. Minek? Megéltem, most egyem is meg? Az ember azzá válik, amit magához vesz…
A politikai ellenzék, a hivatalos állami nyelv- és őstörténet elutasítói meg a nemzeti elkötelezettségtől fűtött emberek egy halmazba kerültek a hatalom szemében. Nagyjából 1849 óta. A helyzet érintetlen. A rendszerváltozás, az újabb tudományos – genetikai, őshaza-kutatási, nyelvészeti, zenetudományi stb. – eredmények hiába cáfoltak halomnyi hamis tételt. Iskolapéldája ennek a finnugor magyar nyelvrokonság tanfölfújtja. A nyelvészeti, őstörténeti elméletek kiötlőinek továbbra sem kell igazodniok a logika és az adatoltság szabályaihoz. Pl. simán visszakövetkeztetnek 5-6000 év előtti finn ősszavakra, holott Vejnemöjnen ivadékainak egy XVI. sz.-i Bibliánál öregebb nyelvemlékük nincs. S ha valami csoda folytán ősmagyar szövegek bukkannak elő – pl. környei és szarvasi fölirat, bodrogbűi fúvóka, nagymácsédi kereszt – meg se rezdül a bombabiztos elmélet pillája. Az egyik főszabály szerint ugyanis a magyar soha, semmilyen hatást sem gyakorolt a finnugorokra. Miért? Csak!
Az idő fáradhatatlanul szalad. A Föld kering a Nap körül, a Nap a Galaxis középpontja körül, a pártok és kormányok meg a tudományos sarkigazságok váltogatják egymást. Ám hiába derült ki például, hogy a sem ugort, sem finnt nem látott avarok a mi nyelvünkön beszéltek, a magyarságtudományi hatóságnál minden maradt a régiben.Csoda-e, hogy anyanyelvünk tana a legutáltabb tárgyként vergődik a közoktatásban?