Nyelvédesanyánk

Meséinkben az Égigérő fa gyökere az Alvilágban ered, ahol sárkányok uralkodnak. A Középső világ a miénk, embereké. Az Égigérő fa – a Tejút? – teteje maga a Fölső világ. Uralkodója – ha asszony – akkor királynő, olykor istennő: Tündér Ilona. Mivolta kitetszik abból is, hogy nem kell megkérni a kezét valakitől, tehát nincsen fölötte szülői hatalom. Férjének is ő parancsol.
A vázolt tényekből nem anyajogú rendszer, vagyis nem ún. matriarchátus következik, sokkal inkább a nemek egyenrangúsága: a trónon ülhet férfi is nő is, ha joga van rá, és a szükséges képességekkel rendelkezik. Erről őskori alkotmányok természetesen nem rendelkeznek, ámde ókori adatok akadnak bőven egyiptomi, babiloni stb. királynőkről.
Hogy a legislegelejére térjünk, paradicsomi ősszüleink közül először Ádám lépett a világba, de az ősbűn elkövetésében Éva megelőzte őt, ám a Teremtő nem rangsorolta őket a vádlottak padján.
*
Meséink mennytana szerint a madarak és apróbb állatok uralkodója rendszerint vénséges vén öregasszony. Természetesen istennő, ám mégsem mindentudó, mert alattvalói jelentése alapján igazítja útba a mesehőst, továbbá nem mindenható, mert hatalma csak a lények bizonyos körére terjed ki.
A gondok, kalandok, próbatételek megélése mindkét nem számára közös. Lehetetlen jólfésülten átsétálni az életen. A testi küzdelem, a harc, a nehéz munka elvégzése férfidolog, ám a titkok, az ellenség gyöngéinek, elrejtett tárgyak, hadicselek, jövő-menő hírek és a rejtélyes dolgok kifürkészése, a gyermeknevelés, a jövendő megérzése az asszony föladata.
Ezért a madarak úrnőjét a pletyka istennőjének is nevezhetnénk.
*
A gonosz legyőzése után ősidők óta sok mesében hangzik el a szeretők csudaszép és sírig tartó önátadása: „Édes szerelmem, én a tiéd, te az enyém vagy!” Másutt: „te az enyém, én a tiéd, ásó-kapa válasszon el bennünket!” Ekkor még tán ókori értelemben vett templom sem létezett, eskető pap még kevésbé, – csak a szerelem. Vagyis ezek a szerelmesek a kereszténységet, a világvallásokat megelőző, történelem előtti időben éltek ugyan, de ismerték a jó házasság örök titkát, a sírig tartó hűséget.
Ismerték a fél gyökszó értelmét is, amit feleség szavunk máig őriz: felek vagyunk. Legyünk bár férfiak vagy nők, önmagában egyik felünk sem adja ki az embert. Hajdanában néhol, például Csángóföldön, a férjet is feleségnek nevezték, mivel csak a nászban, egymás által(!) válhat a férfi és a nő eggyé, gy-g hangváltás után egésszé, azaz teljessé, köznapi szóval emberré. Miként már esett róla szó, a magyarban az egy a legnagyobb szám, a mindenek egységét hordozó szó.
A Merényi László gyűjtötte Eredeti magyar népmesék (1861, Heckenast) első darabjában állapítja meg a főhős Kígyóbőr: „mi most eggyé lettünk.”
Őskori eleink házassági fogadalmának súlyos szavait hol nő mondja elsőnek, hol férfi. Ilyenformán a döntést bármelyikük kezdeményezhette! Életre szólt. Tehát az „ásó-kapa” a sírásás, a temetés tapintatos megnevezése, jelentése: „holtomiglan-holtodiglan”. Jézus Krisztus megtestesülése előtti találmány, maga a lét eredeti normalitása, mondhatni a természetes és hűségességében magasrendű élet kiteljesítése. Kedélye a duhaj buli, a kocsma oldalának kirúgása helyett a derű. A derű az élet csöndes öröme, a szeretet otthona, megszentelése, a rend, az igaz és normális emberi élet.
A boldogság.
A szeretet a világ legmagasabb rendű, köznapi, de mégis isteni megnyilvánulása – még az állatok is sóvárognak rá. Különösen az ún. lelkes állatok, amelyek, esetleg: „akik?” a bajba jutott hősök segítői a mesékben.
*
Az elrabolt feleségét kereső kiskondás történetéhez visszatérve láthatjuk, hogy az Égigérő fa teteje maga a teljes Fölső világ hegyekkel-völgyekkel, élő vizekkel, boszorkányokkal, vándorokkal, pásztorokkal, táltos lovakkal, sárkányokkal, óriásokkal, királyokkal és országokkal. Szóval mindennel, aminek egy világban lennie kell. Nem mellőzhető, hogy Középső, sőt, Alsó világ is létezik. Utóbbinak istenkirályai sárkányok, akiket a hős Fehérlófia legyőz.
A magyar mesék sárkányai – ellentétben a nyugatiakkal – nem hüllők; tehát bolondok volnának gyönyörű szüzeket falni, amikor nőül is vehetik őket.
A sárkányság mibenléte nálunk nem biológiai, hanem lelki: jellem, őskarakter, őrületig burjánzott nemi erő, nekivadult féktelenség. A többfejűség – az elszabadult képességek torzulásának megnyilvánulása. A sárkányok és az emberiség közti szerves kapcsolat magyar emléke, hogy sárkányaink nem gyíkféle hüllők. Ilyenekkel sosem házasodnak, hanem az emberektől rabolnak feleséget maguknak. Hajdan leginkább királylányokat.
Ma is léteznek, de nem barlangokból lesik zsákmányukat, hanem korunk mocsara, a semmi-ipar – szórakoztatás, azaz szétszórás: álművészet és áltudás, világháló, divat, tőzsde, sajtó stb. – posványában ólálkodnak. Zsákmány mindenütt kínálkozik, ahol álság terjeng.
*
Középső világ is létezik, mert lennie kell: így teljes, így kerek a világ. Csakis kerek lehet, gondolták őseink. Ami teljes, az kerek: így gurult elő a teremtésből. Az ég is kerek, mint minden tízzel osztható szám, meg az értelmes okfejtés, továbbá a föld is, valamint az erdő, továbbá „amott kerekedik egy fekete felhő,” – azaz a kavargásból kiformálódik – aminek közeledése, kereken kimondva, rossz előjel...
*
A legkerekebb szám az egy. Kerek, mert mindent magába foglal. Egyesít! Maga az egység. Mesehagyományunk bölcsessége szerint mindenből, ami igazán lényeges, csakis egy lehet. Egy Világ van, egy Isten. Legjobb esetben tévednek, akik – tán az olykor Európában is divatossá váló buddhizmus és más régi, esetleg keleti vallások hatására – többistenhitet, lélekvándorlást és hasonlókat próbálnak becsempészni ó-hitünkbe.
Nyelvédesanyánk világosan elhárítja kísérleteket, midőn ezzel a kiáltással küldi a hőst a halálos veszélybe: „egy életem, egy halálom!” Vagy szám nélkül, de egyes számban: „életem-halálom kezedbe ajánlom!” Az embernek – mindnyájunknak – csak egy élete és egy halála van. Éppen ezért a fölélesztett vitéz e szavakkal ébred: „jaj, de nagyot aludtam!”
*
A Középső Világ szülötte, Fehérlófia lemegy az Alvilágba, ahol legyőzi az ott uralkodó három sárkányt, és egyúttal kiszabadítja az elrabolt királylányokat.
Az Alvilágban fészkel a griffmadár, aki fiókái megmentéséért, hálából, fölviszi a Középső világba Etana-Fehérlófiát.
Etana és Fehérlófia – jelenlegi föltételezésünk szerint – talán egy hős két neve. Sajnos, az Etana eposz csonka, népmeséink szintén, hiszen a mesélők és közönségük emlékezése, figyelme, teherbírása, mindenkor korlátozott. Az időé is!
*
Ha belegondolunk, rájövünk, hogy régi meséink nem egyszerűen honfoglalás előttiek, megeshet, hogy sokkal, de sokkal korábbiak! Tudjuk, hogy a hosszú, több estés elbeszélést kívánó történetek olykor megcsonkulnak, máskor némely darabjuk hajlamos önállósulni.
Egy példa: a Ludas Matyi eredetileg mezopotámiai, mai tudásunk szerint akkád eredetű, mert legrégebbi írott változata ezen a nyelven maradt ránk. Két levonása került át az európai népek mesevilágába. Ebben Matyi csak kétszer torolja meg sérelmét. Kivéve a csángókat , és rajtuk keresztül minket, mert a Moldvában katonáskodott Fazekas Mihály főhadnagy úr az ott tanult változat nyomán helyreállította az elbeszélés ősi, szent, hármas szerkezetét!
*
Honnan, mikor s hogyan került Moldvába ez a változat?
Csángó hagyomány szerint ők nem csángáltak el sehonnan, sehova! Ők be sem jöttek Árpáddal! Nem vele érkeztek, hanem korábban. Annál pontosabban egyelőre nem fogalmazhatunk, hogy valamikor. Nos valamikor – az akkori történelem zajgásán kívül – a Vereckei hágó túloldalán maradtak, és ki-ki faluja területének egy-egy részét művelte. Tán innen ered hajdani részes elnevezésük. Ez az elképzelés kinyitja azt a kérdést, hogy az említett népcsoport tagjai esetleg már Árpád népének érkezése előtt mai lakhelyükön éltek, de arra nem ad választ, hogy mióta!
*
Őslakos voltuk mellett szól, hogy a moldvai román állam megalapítása után – 1351 – a részesek adót nem fizettek, hanem a fejedelem beiktatásakor kölcsönösen kialkudott „ajándékot” adtak neki. Egy részes az ajándék egy részét... Tehát miként korábban, a moldvai államalapítás után sem adóztak a fejedelemnek – eszerint nem számítottak alattvalónak!?
*
Népmeséink folyamának eredeti egysége némileg széttöredezett az idő örvényében. Sajnos. Ugyanis a mese az őskor egyelőre alig földerített hitvilágának, emlékezetének, mai szóval történelmének, világszemléletének, lelki törekvéseinek stb. művészi foglalata. A hajdanvolt világ gyökere. A mondák pedig a mesék határát még át nem lépett, tehát irodalmi értelemben éretlenebb csírák, vagy ha így világosabb: az őskor történelmének, hitének magocskái, amiket manapság divatos angol kifejezéssel kell elnevezni, de ameddig szabad, ragaszkodunk eredeti magyar beszédünkhöz. S amikor már nem engedik, akkor is.
*
Hanem ha az ősi eszmék hitele s vele ereje megroppan, ha tehát már a belső tartományokat marja a bomlás, akkor nagy a baj…