Nyelvédesanyánk

Százötven évvel ezelőtt az újkori sportok meghonosodását követően a róluk szóló beszéd is megmagyarosott. A ballnak egyszerűen helyébe állt a régi magyar labda, a match-ból meccs lett, majd mérkőzés és így tovább. A gól maradt, mert nálánál magyarabb hangzású szó kevés érkezik hozzánk. A latin-német pont fél évezrede lakik nálunk, így már száz éve is bennszülöttnek hallotta a honi fül. Természetes volt, hogy a különféle pályákon zajló összecsapások részeit félidőnek, harmadnak, negyednek, menetnek, játéknak, játszmának stb. kezdtük nevezni. Ebben nagy szabadságot élveztek a tudósítók. Méretben akkorát, amekkorát mostanság egymással összefonódó előírásként és tilalomként élnek meg. A jelek szerint fő- és jószágvesztés, valamint elbocsátás terhe mellett tilos a magyar tévéközvetítőknek az egyes biliárd-játékrészeket frém helyett bármilyen alkalmas magyar szóval illetni. Akkor is, ha egy mondatban tíz frém tapossa egymás sarkát.
Bizonyára akad nyelvtársunk, aki az ilyesmire egyből talál mentő körülményeket, mondván, hogy az idegen szó eredeti, ennélfogva pontosabb. Jó, akár el is hihetnénk, ámde, mi lehet az oka az először csaknem 900 éve följegyzett két szavunk bélistázásának? A magyarországi magyar nyelvüldözés annyira nekibátorodott, hogy a vendégszavak honosítása helyett áttért a bennszülöttek sanyargatására.
Szegény két-re mostanság rájár a rúd, söprűzik kifele a használatból. Állítólag k-h hangjaink közti rokonság miatt – mindkettő torokhang – fölmerül a félrehallás veszélye. Mostanság a fönnforgók már nem mondanak két napot, vagy két libát, hanem csak kettőt, hovatovább az ujjukkal is mutatják majd a tévében, nehogy félrehallják. Csak sikerüljön pontosan számolni a kajla ujjakat – mert azok képesek olykor kapimpálni, aztán nyakunkon a baj.
Múltkor híre jött, hogy valaki a Nálunk bármit húsboltban kért két véreshurkát, amit a kiszolgáló félreértett, de mindent a vevőért! rikoltással kirohant, majd négy év múlva visszatért két véres gurkhával, ami azért vált emlékezetessé világszerte, mert tudvalévőleg a nepáli gurkhák a középkor óta a világ legvitézebb közelharcosai.Belőlük kettőt leküzdeni nem akármi! Természetes, hogy mire a Vásárcsarnokba értek, és átadásra kerülést nyertek a kedves fogyasztó felé, addigra biz’ véreztek rendesen. A hentessel együtt…
Közismert, hogy a magyar nyelvtanoktatás kinyiffantása és néhai Grétsy László távozása óta már senki se tanítja, hogy – példának okáért – miért kedves a bennszülött füleknek, s főként a lelkeknek (!) a szóeleji hangsúly? Csoda-e, hogy pl. némely tévébemondók énekelve, a szóvégeket fölkunkorítva törik a magyart? Némelyikük ma már véletlenül sem használja a két számnevet sem önmagában, sem szóösszetételekben. Kétballábas focista helyett hamarosan kettő ballábast mondanak, a kétkulacsos – kettő kulacsos lehet, a kétséges kettőséges, a kételkedő egy-kettőre kettőelkedik, kettőségbe esik, ha megszállja a kettőely.