Nyelvédesanyánk

Kevés mulatságosabb irat létezik némely, ún őstörténeti tudományos szövegnél. Sok szerző kifejezetten bujócskázik saját fogalmazásának kacifántjaiban, mintha arra törekedne, mint a Mátyás királyhoz igyekvő okos lányka, akinek az volt a föladata, hogy menjen is az úton, meg ne is, vigyen is ajándékot meg ne is...
Vannak ugyanakkor roppant egyszerű, nyílt, csupán az igazságra törő írások is. Ezek általában letisztult, hátsó gondolat nélküli közlések.
Például ez:
„Kedves András!
Köszönöm a finnugrisztikáról szóló leveled, és az előzőt is, amelynek mellékleteit örömmel olvasom. (...)
Nem tudom említettem-e, s ha igen, akkor elnézést kérek, hogy drága Erikem, ugye Vászolyi Erik finnugor nyelvész professzor, pár héttel halála előtt a következőket mondta: "Anyám, nagyon figyelj, mondani akarok neked valamit. A magyar nyelv olyan, mint a baszk. Teljesen egyedülálló. Nekünk nincsenek nyelvrokonaink. De ne mondd el senkinek."
Miután szinte élete utolsó pillanatáig szellemi frissességgel rendelkezett, nem vonom kétségbe a fenti kijelentésének valódiságát. Ezt ő alaposan átgondolta– volt rá ideje a kórházban, ahol élete utolsó két hónapját töltötte – felkészült arra, hogy ezt velem "bizalmasan" közölje.
Üdvözlettel: Mari”
Hangsúlyozzuk: a professzor idézett tudományos végrendeletében nem azt állította, hogy „A magyar nyelv olyan, mint a baszk.” Tehát valamilyen értelemben rokonok, hanem ennek az ellenkezőjét! „Teljesen egyedülálló.” Egyáltalán nincsen atyafisága se egyiknek se másiknak!
*
Idehaza Vászolyi – ifjú kora ellenére – a komi/zürjén nyelv legnagyobb tudósai közé tartozott. Elkészítette ennek az aránylag nagynak számító, háromszázezer főnél népesebb, finnugor nép régi irodalmának fordítását. Hajdan a finnugorok között csak a komik tudtak írni a XIV. századtól. Elsősorban keresztény vallási szövegeket hagytak ránk.
A tudományos emberek szerint kb. 200, a miénkéhez hasonló szavuk van. A komik is a szavak elejére teszik a hangsúlyt, mintha mondandójukat nyomatékosítanák, ahogy mi tesszük, de nyelvük nem gyökrendű, tehát a lényeg nem a szó elején álló gyökben él és virul. E jelenség magyar beszédrend utánzását mutatja.
Ismételjük meg Vászolyi professzor megállapításának lényegét: „nekünk nincsenek nyelvrokonaink.” Tehát a komik sem azok, a többi finnugor sem, a török-tatár sem.
*
Történt, hogy volt gimnáziumi tanítványa, Hajnóczy Béla, aki később híres íróként Péter keresztnevet viselt, vörös zászló letépési ügyében II. r. vádlottként került a Pesti Központi Kerületi Bíróság elé 1964-ben. Szigorú ejnye-bejnyével megúszta, de Ortutay Gyula szemében nem. Az MTA Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának elnöke egyet tudott, de azt ágyából kiugrasztva is, hogy milyen okból húz ő egyszerre két tucat előkelő beosztás utáni magas fizetést. Tehát közölte Vászolyival, hogy tudományos pályafutásának vége, ne számítson akadémiai állásra az aspirantúra sikeres befejezése ellenére sem.
Másodrendű megértette a bíróság fölött lebegő szocialista törvényesség döntését: a tudományos pálya idehaza bezárult előtte. Őrangyala azonban fütyült a magát mindenhatónak képzelő Tutusra! Hamarosan kézbesített Vászolyinak egy Cambridge-beszóló meghívást. Onnan a fiatal tudós könnyedén távozott Ausztráliába, ahol is – többek között a bennszülött nyelvek-nyelvjárások tanulmányozása révén – új szakterülete tisztelt és nemzetközileg megsüvegelt kutatója lett.
Hagyta szegény komikat meg az egész finnugorságot a pácban, ahonnan amúgy sem húzhatta ki őket. Útjára bocsátotta Tutust is: merülgessen szép nyugodtan tengernyi áltudása semmijében...
*
A magyarok persze nem hagyták békén: tovább kellett törnie fejét. Aki magyarnak születik. az sosem hagyhatja abba, akkor sem, ha bármilyen okból finnugrászatba keveredik. Már tudta jól, hogy a derék komik és atyafiságuk, bizonyos apró, fölszíni tünetek ellenére sem tartoznak a rokonaink közé, akárcsak a finnek, a hantik, meg a többiek, a finnugorság, mint olyan sem részleteiben, sem egészében... Ámde mi hová tartozunk? Illünk-e bármelyik európai nyelv- vagy népcsaládba? Illenek-e ők mihozzánk? No, jó. a baszkok elbújtak az ibériai félsziget északnyugati csücskébe, ahol a madár se jár.
De mi!? Mi, a másik magányos, családtalan nép kiálltunk Európa közepére: ide lőjetek!? S lőnek is ránk szakadtalan puskával meg mérgezett szavakkal, rágalmakkal, de valahogy mégis álljuk a sarat ezernél is több éve. Azt se tudjuk mióta. Nem is kutatjuk, mert az ráadásul finnugor ellenes nacionalizmus volna...
Igényes magyar embert ez a kérdéscsomó utolsó szusszanásáig nem hagyja nyugodni. Ezért beszélt róla halálos ágyán Vászolyi Erik kedves Marijának, feleségének, akit igen mélyértelműen Anyám-nak hívott.
A megoldhatatlannak látszó kérdések kapuja bezárult előttünk. Egyetlen nyitója talán Anyánk, Mária...