Rémmesék

Feri doktor és Laci doktor nyájasan évődött Szépasszony lugasának árnyékában, ahol száz esztendős vas kerti székeken üldögéltek a vendégek, és friss pecsenyezsírral kent kenyeret eszegettek újhagymával, amit Greifenstein Jóska áldott, decsi kékfrankosával öblítettek le.

- Együtt végeztünk az orvosin, s együtt kezdtünk gyakorolni a Baleseti Intézet sebészetén - kezdte a mesét Laci doktor. - Én ott maradtam, és végtagsebész lettem, Feri viszont egy év múlva átment a neurológiára, s végül az agysebészeten kötött ki.

- Valóban. - Feri doktor a lugas levelei közt beszüremlő fénynyaláb útjába tartotta kristálypoharát: a decsi kékfrankos a napsugár ragyogásában elárul ezt-azt a tudományából. - Túl bonyolultnak találtam a feladatot. Vegyük például a térdet. Az alsó lábszár találkozik a fölsővel meg a térdkaláccsal, s rengeteg ín, ideg, izom, ér, porc, miegyéb gondoskodik a rendszer zavartalan működéséről, sőt, itt meg ott rejtett táskákban testfolyadék termelődik, ami olajozza ezt a végtelenül bonyolult szerkezetet, amihez fogható nincsen sem a természetben, sem a mechanikában. - Ivott egy derék kortyot, benne egy nyelet napfénnyel, hogy közelebb kerüljön a bor lelkéhez. - Az egyszerűséget keresve lettem agysebész; ha kinyitom a koponyát, abban nincsen semmi egyéb, csak az agy