Rémmesék

A jól nevelt Kisszerkesztő némileg izgult a rigófüttyös délutánon: mit szól a tisztes urakból és hölgyekből álló társaság az ő vaskos történetéhez. Mit szólt volna? Próbáltak ők már elég malacságot, nem beszélve arról, hogy éppen mangalica szalonnát kóstolgattak, Édesszájú Lóorvos ajándékát. Természetesen hagymával, puha házikenyérrel, sőt némelyek zöld fokhagymát is harapdáltak hozzá, a tavaszi kert legfölségesebb ízét.

S tudjuk, hogy a mangalica nem gyári malac. Attól olyan finom, hogy víg életét a világ örömeiben hemperegve tölti.

- Úgy adódott, hogy a zemplénbakonyi vendéglőben ebédeltem. Egy német házaspár ült mellettem, illetve én húzódtam az ő közelükbe, hogy hallgatózással tartsam karban nyelvtudásomat. Rajtunk kívül üres volt az étterem. Ők végeztek előbb. Amikor a pincér elvitte tányérjukat, az ember egy iszonyatosat böffentett. Nem is egyet, mert egész sorozatot bocsátott ki magából, mint egy haldokló duda.

Rezesorrú Drámaíró szemüvege fölött a fiatalemberre nézett. Az folytatta:

- Az asszony szemrehányóan szólt férjére: No de Hans-Josef! Nem vagyunk egyedül!

A pasas legyintett: Ugyan, kedvesem! Tudnak is ezek németül!