Újság

A fogalom a latin corruptio ’romlás, rontás’ szóból ered, például a korrózióval együtt. Mai értelmébe beletartozik a ’vesztegetés, megvesztegethetőség; általános romlottság.’
A büntetőjogi tankönyv meghatározása szerint „olyan törvénybe vagy közerkölcsbe ütköző cselekedet, aminek során valaki pénzért vagy más juttatásért vagy juttatásra való kilátásért cserébe jogosulatlan előnyhöz juttat másokat.” Tehát legalább két romlott ember kell hozzá. Miként romlik meg az ember? Mihez képest? Identitásához, magyarul azonosságához képest. Mivel vagyok azonos? A testemmel, tehát gyermek vagyok és öreg, kövér és sovány, erős és beteg? Sikereimmel? Rangommal? Bukásommal? Szerencsémmel? Magyarságommal? Foglalkozásommal? Házammal? Kedvenc csapatommal? Pénzemmel? Pártommal? Lelkemmel? Az igazsággal?
A sort napestig folytathatnánk, de már látható, hogy az ún. azonosságok különfélék. Némelyik fénypénz – borús időben sitty! Szegényen már nem az vagyok, aki gazdagon voltam? Például a jó- vagy balsorsom nem is rajtam múlik, szóval nehéz azonosulni vele, még ha olykor hízelgő is volna. Családomat, népemet, kultúrámat is örököltem. Elhagyhatom? Mit kapok értük? Pénzt? Mit ér, ha a kottában cét írt Mozart és én dé-t ütök?
A lelkem válik ki az érdekek közül, mert ha van, akkor örökkévaló, nem játékszere sem az időnek, sem a szerencsének, de még a halálnak sem. Elválaszthatatlan barátja az igazság, a jóság, a szépség és a szeretet. Istennel egyesít?
E kérdést nyitva hagyva – ne reggeli újságolvasás közben döntsük el – be kell, lássuk, hogy azonosságunk romlandó, korrumpálható, még a halhatatlan lelkünkké is, ha hagyjuk¬, netán akarjuk!
A korrupció legszélesebb értelme tehát romlás, romlottság, ami más szóval az érték érdeknek való alávetését jelenti. Ez a lényeg: az érték~érdek csere. Oda-vissza akárhányszor.
Négy fő alfaja a vesztegetés, a személyes kapcsolatok érdekcélú használata, a harmadik a rendszerszerű bűnkapcsolat, pl. a szocialista összeköttetés, a maffia, vagy bármilyen lobbycsoporthoz való tartozás, aminek eredményeként az érdek értéket ront. A negyedik a sehová, senkihez sem tartozás. Ez különösen az ifjabbakra jellemző, akik fütyülni igyekeznek a nemzeti, családi, nemi, kulturális és bármilyen kötődésekre. Alfajai e négyességen belül burjánzanak egészen a végtelenségig. Az érdekházasságtól és álbarátságoktól kezdve a hazaváltogatáson meg áltudományon át a rondaságok dicséretéig és a bölcsesség megvetéséig. Ha egy társadalmat már mélyen megrohasztott a korrupció, akkor az egyes emberek zöme föl sem ismeri a helyzetet. A magáét! Gyakorolja, és tisztának érzik magát, vagy ha úgy jobban tetszik neki, semmilyennek, semlegesnek, hiszen „mindenki a maga szerencséjének a kovácsa, mindenki ezt teszi, nyomtató lónak ne kösd be a száját, a szentnek is maga felé hajlik a keze, a pénz beszél, a kutya ugat” – szinte föl sem lehet sorolni az évezredek óta gyülekező korrupciópárti szólásokat és közmondásokat. Ezek mind a tisztesség és az érdek közti feszültségről tanúskodnak. Akárcsak a másik oldalról a szerzetesrendek, meg a puritán szekták, midőn a tisztaság, a becsület, a lelki mélység, Istenhez, mint legfőbb jóhoz való személyes kapcsolat megélését szorgalmazzák az érdeknek az aszkézisig menő elutasításával. Tehát az ember ismeri a tisztaság megőrzéséhez, sőt, visszaszerzéséhez vezető életmódszereket. Alkalmazni azonban nem könnyű őket, különösen Gazdaságkor mai, finoman szólva túlfejlett állapotában. A kor lényegének, nyíltan szólva a legfőbb értékének=érdekének a haszon, vagyis a pénz tekinthető. A pénznek pedig nemhogy szaga nincsen, semmilyen erkölcsi vonással sem bír. Sőt, a politikai- és a magánállamok vagyona brutális romlottságra vezethető vissza: rabszolgatartás, népirtás, rablás, ópiumháborúk, gyarmatosítás, kultúrarombolás, hülyítés, hazug eszmék terjesztése, stb. Gazdaságkor korruptságának legszembeötlőbb bizonyítéka, hogy az említett és állami zászlók alatt elkövetett – törvényes! – gaztettek haszna hozta össze a leghatalmasabb állami és még náluk is erősebb magánvagyonokat, melyek tulajdonosai mindennemű demokratikus ellenőrzés lehetőségét kizárva nyerészkednek a bolygón, az egész emberiség létföltételeit veszélyeztetve. Némely országokban megengedett a lobbizás: valamely érdekcsoport „törvényes” támogatása – nyilván a többiek rovására. Magyarország bűnei közé tartozik, hogy a 2006. évi XLIX. Törvény – liberálszoci kormány ideje – engedélyezte a lobbitevékenységet, a második Fidesz-KDNP kormány 2011 január 1-én hatályon kívül helyezte.
Létezhet-e annál romlottabb gondolat, minthogy lobbisták vádoljanak „korrupcióval” általuk meghátrányolt, s ezért náluk anyagilag gyöngébbnek látszó népeket és országokat?
Olyan népeket, melyek éppen az ő bűnös háborúikban és békéikben szenvedve védelmezték az emberiség értékeit? Mert a korrupt béke nem béke, hanem viszály-ültetvény.
Milyen a korrupció? Olyasféle, mint a zsarnokság Illyés versében. Nem tud sem hegedülni, sem énekelni, sem zongorázni, de rátelepszik a virtuózok csodálatos zenéjére, a bíráló nagy művészek szerető bölcsességére, és csörgeti-villogtatja gatyaszaggató giccs-díszlet gyanánt a láncát, hogy elkápráztassa nézőt, s az ne tudjon figyelni a művészetre, a belőle áradó jóságra, szépségre, szeretetre, igazságra: Isten tulajdonságaira.
Az ember igazi azonosságára.