Újság

A magyar ember, mihelyst gondolkodni mer, óriási előnybe kerül sokakkal szemben. Már az elhatározástól is, hiszen nyilván magyarul vág bele, egy beláthatatlan mélységű-gazdagságú nyelv birtokban, amelyben az árnyalatok árnyalata is játszva kifejezhető, sőt, a dolgok fonákja is rögtön kikukucskál. A magyar ebből rögtön észleli az ellentétek egységét, lám, a bék gyökből jön a béke és a béklyó, hisz a békét is kötjük. A szabadságnak és a szabálynak közös gyöke a szab, mert nincs szabadság szabály nélkül. Mellbe vágó, hogy egy a gyöke a gyilkos ölnek és a szerető ölelésnek. Ha valaki tanulni szeretne, és veszi a bátorságot meg a fáradságot a Czuczor-Fogarasi szótár olvasgatására, akkor rá kell jönnie arra, hogy nyelvünkben a szócsaládok nem csak nagyra, sőt óriásira tudnak nőni, hanem egymással is összekapcsolódnak több irányban, miáltal hatalmas jelentésmezők szövődnek, bennük a nyelvet egybefűző jelentéskapcsolatok sokaságával. Heidegger megdöbbent, amikor egy magyar tanítványától megtudta, hogy nálunk a gon gyökből ered a gonosz, a gondol, a gondoz, a gondviselő és a Gondviselés, stb. Szent-Györgyi Albert ezért így magyarázta a magyar tehetség titkát: „ugyanazt látjuk, mint mások, de többet veszünk észre.” Vagyis a teljes jelentésmezőt.
A hozzáértők ezért is beszélnek fordítási nehézségekről. Ráadásul sok nyelvnek nincs annyi szava, amennyit Arany János használt, másik meg nem képes Krúdy, Móra vagy Tamási elképesztő dúsan szőtt, gazdagságában is világos utalásrendszerét visszaadni. A szavak és a belőlük szőtt szószövet viszonya olyasféle, mint a nyugodt barlangi tóé a csapodár tengerhez képest. Az egyik némán alszik, a másik egy percre sem nyughat: arca, hangja, kedélye folyamatosan frissül.
Az ún. művelt világban jó százötven éve dúlnak a művészeti izmusok. Ezért leginkább azokat a magyar írókat fordítják, akik a Nyugaton éppen divatos művészetipari szabványokat majmolják, s ezzel megnyugtatják az ottani kiadókat meg a mögöttük álló pénzeszsákokat: nincsen semmi baj, a magyarok is a mi nótánkat fújják, nem lehetnek jobbak nálunk, tehát... Így érik el, hogy a szellemi élet hőfokát körömfeketényivel nulla fölött tartsák.
Csontváry azt hitte, hogy az egész világot legyőzte szinte tökéletes művészetével, s el is várta, hogy képei láttán a világ megjavuljon. Tévedett szegény. A világ egy-két fontos, mondjuk ki, ügydöntő embere persze tudta, hogy ki ő. Például 1949-es párizsi kiállítását Picasso a Musée National d’Art Moderne bezárt ajtói mögött tanulmányozta Jean Cassou igazgató és Marc Chagall társaságában. Így értékelte a látottakat: „Nem is tudtam, hogy rajtam kívül más nagy festője is volt századunknak.” Hogy erre Chagall mit felelt, nem maradt fönn…
Csontváry képeit többször próbálták lopni, pl. a Brüsszeli Világkiállítás végeztével a rendezők elsikkasztották a Tengerparti sétalovaglást, de Fülep Lajos több éves küzdelem után visszaszerezte. Ez – állítólag – jó is, meg nem is. Jó, mert a mű hazakerült, és rossz, mert manapság csak azok számítanak művésznek, akiknek az alkotásai forognak a világpiacon, és Európa, még inkább Amerika piacvezető gyűjteményei hol ennyi, hol meg annyi milliót adnak értük...
Vajon hol élünk? S mit látunk belőle? Miért hemzseg Hamvas Béla bölcsessége – jópofaságokká silányítva – az ezredforduló lottyadt irodalmában, és miért nem szerepelt Béla bácsi a híres ELTE ajnározott, jópofi szerzői között 1995-ben, és miért maradt ki 2015-ben? Miért hiányzott tanítványa, Weöres Sándor akkor és most? Vagy Kodolányi János páratlan remeke, a Zárt tárgyalás, eleddig miért nem jutott színpadra?
Ha korunk szellemi helyzetét meg akarjuk érteni, akkor olvassunk el egy párbeszédet Hamvas Béla Óda a XX. századhoz c. esszéjének Arroborri c. fejezetéből:
„Ha az intelligens európai idegen ország határához ér, akkor az útlevél és vámvizsgálat után odamegy valakihez, és így szól: Ebben az országban idegen vagyok, legyen olyan szíves, kérem, mondja meg, hogy önök most itt mit hazudnak?
A bennszülött azt feleli:
Arroborri.
Mit jelent ez a szó?
Azt pontosan senki sem tudja.
Hatása észrevehető?
Hatása észrevehetően nagy. Régebben paotában éltünk, de az megbukott. Azóta egész életünk az arroborri jegyében áll, és az országban arroborriális virágzás tapasztalható. A közállapotok –
Az idegen bólint. Köszönöm, ne fáradjon. A többit már tudom.”