Újság

Lecsapott a gondolatrendőrség Kovács Ákosra, az ország legnépszerűbb és tán legigényesebb énekesére. Ákos elbízta magát és komolyan vette a szólásszabadságot Gazdaságkor mai, túlérett szakaszában. Nem szidott senkit az Echo tévének adott nyilatkozatában, csak meg merte kockáztatni azt a véleményét, miszerint létezik a „női princípiumnak” megfelelő hivatás, aminek lényege nem az, hogy a nő ugyanannyi pénzt keressen, mint egy férfi, hanem, hogy gyereket szüljön, neveljen, s ehhez elegendő időt töltsön vele.
E pár szóban a gondolatrendőrséget nyilván riadóztotta a nő-férfi kettősség meghaladott tanának megpendítése és ezzel a két nem közti ellenforradalmi különbségtétel. Persze ezen már rég túlfejlődtek az apátlan-anyátlan, x nemű homók. Ákos azzal húzta ki a gyufát, hogy ennél is súlyosabb eretnekséget merészelt kiereszteni a száján, melyben összekapcsolódott a „nem az a fontos”, meg a „pénzt keressen” kifejezés. Tehát a legszentségesebb pénzt méltatlan összefüggésben említette.
Bizony, bizony, változnak az idők! Meg nem is! A Nagy Francia Forradalom alatt a Vendeé-i parasztokat már egy keresztvetésért lándzsába ugratták. Az ENSZ Emberi jogok egyetemes nyilatkozata meg ezt írta másfél száz év múlva – éppen az említett forradalom nyomán: „Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást, és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon.”(19. §.)
Az aláírásokon már megszáradt a tinta, sőt, le is pergett a papírról…
Idézhetnénk tömérdek gondolatot a szabadság-eszme fejlődéséről Arisztotelésztől napjainkig, de elégedjünk meg magával Istennel. Ugyanis a francia forradalom előtt is létezett szabadság, mert nem a jakobinusok találták föl, hanem Isten. Ráadásul Ő már a történelem előtt is létezett, és így lesz ez a történelem után is.
Könnyen belátható, hogy se csillag, se víz, se ló, semmilyen szellemtelen, öntudatlan anyag képtelen fejlődni önmagában, önmagától, és képtelen valami nem anyagit, nem a saját létköréből származót, bármilyen eszmét, például szabad akaratot világra hozni. Leginkább ez okból nem alakult ki szabadságbölcselet a személyes, teremtő Istent nem ismerő vallásokban, Aki az embert a maga képére és hasonlatosságára alkotta. Hasonló vonásaink egyike a szabad akarat.
A legszebb és legmélyebb szabadság fogalom Jézustól származik: „Ha ti kitartotok tanításom mellett, valóban tanítványaim vagytok, megismeritek majd az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.” (Jn 8,31-32) Tehát nem a világi törvény, a politikai erő, vagy az egyéni okosság-ravaszság tesz szabaddá, hanem az isteni tanítás, ami ráébreszt a Teremtőhöz fűző létkapcsolatunkra.
Befejezésül érdemes megismerkednünk Alekszandr Szolzsenyicinnek a szabadságról írott gondolataival. Mégpedig Robert Sarah guineai bíboros által, aki ifjú korát Sékou Touré kommunista diktatúrájában élte, tehát ismerte a szabadság színét és visszáját. Nos, ő interjúkönyvében idézi a nagy orosz írót, aki a szabadságról értekezett 1980-ban.Szolzsenyicin ebben az írásában aggódik Európáért, mert az "el fogja játszani civilizációját és kultúráját, amelyet teremtett. Megőrizte magát a szót, de más tartalmat adott neki. Elfelejtette a szabadság értelmét. Amikor Európa magáévá tette a szabadság szót, ez a fogalom szakrális volt: az erényt és a hősiességet jelentette.” Nem csak a szabadság keresztény gyökerei miatt, hanem azért is, mert az arab, viking, majd tatár és török támadások a középkortól kezdve kihívták ezeket az erényeket.Szolzsenyicin hazájára tekintve: a Kalka menti csata (1223) után évszázadokig tartott az oroszok mongol elnyomása, amit Rettegett Iván tört meg végül Kazány elfoglalásával – 1552.Oroszország, és tegyük hozzá, Magyarország maradékát is csak az erény és a hősiesség tudta megvédeni. Dobó és vitézei éppen 1552-ben mentették meg Eger és Fölső-Magyarország szabadságát a töröktől. „Ez számunkra mindenkor láng volt, amely megvilágította az éjszakánkat, önöknél teli van satnya, hamis csillogással, gazdagsággal és ürességgel.”
Szolzsenyicin nem bocsátkozik részletekbe a későbbieket illetően, de fölidézhetjük Euroamerika dicső szexuális forradalom-hullámát, a számtalan filmben, regényben, nótában megénekelt 68-as diáklázadásokat, melyek a vizsgák, a tudás, a tanulás ellen irányultak, s egyúttal a sztalinista rémuralom kínai változata, a maoizmus bevezetéséért küzdöttek. Főkolomposai és szellemi örökösei ma Európa hangadói.
„A régi szabadság szelleméért önök már nem képesek áldozatra, legföljebb megalkuvásokra. – folytatja Szolzsenyicin. – Önök azt gondolják, hogy az igazságot egyszer s mindenkorra megszerezték, és önök beérik azzal a fényűzéssel, hogy megvetik magát a szabadságot.
Önök úgy viselkednek, mintha valami pingpong-meccsről volna szó…"
Sajnos, a történelem igazolta Szolzsenyicint. Az európai kereszténység csaknem elsorvadt, és vele fonnyadt a szabadság eszméje, és maga Európa – belőle jóformán csak az első három szótag maradt. Egyelőre. Ékes tanúja mindennek az EU nyugati magjának viselkedése a mostani népvándorlás zűrzavarában.