Újság

Úgy vélem, hogy a Tízparancsolat közismert, hiszen sokan és sokszor emlegetik úgy, mintha tényleg az volna. Tudjuk tehát, hogy így kezdődik: „Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” Ránéztében elég egyszerű mondat – összetettsége ellenére. Ám ha kifaggatnánk az önmagát kereszténynek, zsidónak, istenhívőnek, vallásosnak stb. tartó embertársainkat – önmagunkat se mellőzve! – különös eredmények jönnének elő. Kiderülne, hogy a gyors válasz átgondolatlan. Nyíltabban: félreérthető. Őszintén szólva téves, túlzó, egyenesen kimondva: hamis. Talán több olyan embertársunk akad, aki lelkiismeretesen elgondolkodna már az első szón és saját életvitelén, majd a fejéhez kapna: ó, Uram!
Kit tartok én uramnak? Sőt: Uramnak! Nem főnökömnek, igazgatómnak, hanem még annál is milliószor többnek? Kinek engedelmeskedem tetteimmel, vágyaimmal, gondolataimmal? Nem muszájból, hanem örömmel. Szívvel és lélekkel? Imádattal! Mert amit kér tőlem az én Uram, az csakis jó lehet, nemes, igaz, legkivált pedig üdvös. Ha engedelmeskedem neki, akkor földig hajlok előtte, ám mégis fölemelkedem Hozzá…
Gazdaságkorban szemlátomást a pénz uralkodik. Hatalmáról nem sokat tudunk: elföldi a fölperzselt szabadság hamuja. Annyi biztos, hogy mai állapotában megfoghatatlan. Egykor arany volt meg ezüst, manapság versenyző a tőzsde nevű rablóbarlangban. Amikor éppen látni enged magából valamit, akkor számjegy a banki iratokon. Hol ennyi, hol annyi. Állítólag leginkább szivattyú, ami kiszürcsöli a javak javát, a maradékot pedig kiköpi.
Kutatóinak egy része azt állítja, hogy a pénz „a bankrendszer fizetési ígérete”, ám ennek az ígéretnek a beváltását élő ember még sosem látta. Ráadásul hol betartatik, hol nem. Hogy mikor igen és mikor nem, az titok, ún. banktitok, aminek kifecsegőjét örökre száműzik a pénzvilágból oda, ahol a pénzmag soha ki nem kel.
A pénz legfőbb törekvése az, hogy elnyelje a Teremtést, az Igazságot, világot, s a maga fordított teremtésmágiájával eleméssze a Törvényt, a Tízparancsolatot, végül lenyomta Ádám elárvult ivadékainak torkán az új világrend alapszabályát: „Szép a rút és rút a szép.”