Újság
A német kancellár asszony különleges ismertségre tett szert az iszlámban és a történelemben való jellegzetes járatlansága által, amikor elkiáltotta, hogy jöhetnek a menekültek korlátlanul. A menekült szó utóbb szírekre módosult, mert ők már a Jézus utáni időben megkeresztelkedtek és keresztények is maradtak az iszlám hódításig. Ma már csak egy kis részük tartja ősei hitét. Lehet, hogy nem füleltem eléggé, de nem hallottam, hogy a mostani néphullámmal közülük, vagy más közel-keleti keresztény népségből számottevő csoport érkezett volna. Talán süket lettem vénségemre, de egyetlen egyről sem hallottam…
Az bizonyos, hogy 2012-ben százötezer keresztény halt meg hite miatt, nagyrészt az iszlám csapásai által. Igen jellemző, hogy a Korántól kezdve az összes mérvadó muzulmán megnyilvánulás Mohamed követőinek a keresztények iránti tiszteletét tanúsítja, ám sosem hallani arról, hogy az ellenük elkövetett tömeggyilkosságok tettesei akárcsak egy halk ejnyebejnyében részesültek volna.
De ne foglalkozzunk az iszlám esetleges kétarcúságával, legyen elég most egy.
Mi lesz az Oktoberfesttel meg a hurkával? A virslivel, a híres svábföldi disznóságokkal, a káposztás malacpecsenyékkel, a kolbászokkal és társaikkal? A moseli és rajnai borokkal, pezsgőkkel? Az egykori kolostorok sör- és pálinkafőzdéinek kiváló gyártmányaival? Ki meri ezeket meginni-megenni nyilvános hejehujákon? Vagy akár Idar-menti kiskocsmákban? Persze, otthon se lesz illendő, amíg meg nem tiltják.
A genderizmussal, az egyneműek szerelmével és hetyke fölvonulásaikkal együtt.
Igen, kedves Merkel asszony, a kegyed Németországa meg a művelt Nyugat szekularizálta a hitéletet, az államot, a társadalmat, a közgondolkodást. Nem sorolom tovább: a mindentől szétválasztott Hansok, Pierrek, Jolanták és mi, valamennyien független magán-államocskákra szabdalódtunk a szabadosság édes-mézes-mázos madzagja által. Persze, demokráciásdizunk, miközben fönn, a felhők fölött, az igazi magánállamok tulajdonos-urai ellenünkre döntenek a bolygó sorsáról.
De vissza a földre! Az iszlám vallás, jog és élet közismerten egyetlen tömb, Kába-kő. Némelyek szerint kiskapuk egérjáratokkal… – de ezt most hagyjuk. A németek ezt jobban tudnák nálunk, mert mifelénk 1686 óta nincsen török, náluk meg évtizedek óta élik a maguk független életét. Rég nem fordulnak állami bíróhoz, hiszen van kádijuk, Koránjuk, Saríajuk.
Átfogó pillantásunkat vessük a Merkel asszony által áhított fölső határ nélküli bevándoroltatásra és annak hamari következményére. Arra a történelmi pillanatra, amikor a muszlimok elérik a szavazni nem lusták közti mérvadó arányt. Még nem a többséget, hanem azt a mértéket, ami a vezető pártokat koalícióra késztetik velük. Ekkor ki kell nyitni előttük a nagypolitika ajtaját és a polgári forradalmak ún. vívmányait elviszi a huzat. Sőt, az Oktoberfestet is hurkástul és meleg büszkeség menetekkel együtt.
Miért történhet ez meg?
1. Gazdaságkor lenyomta a kereszténységet, és az embert, Isten képmását, termelő-fogyasztó konzumidiótává alázta.
2. Elpusztította a nyelvet, midőn „néven nevező” beszéd helyett politikailag korrekt – pc – makogást kényszerített az emberekre, akik többé nem tudják megfogalmazni gondjaikat és reményeiket – ezen a nyelven nem is lehet még az oly közönséges kerítés szót sem!
3. Lerombolta az évezredes kultúránk minden, üzletileg nem használható alakját a népitől kezdve a jogon át a családig.
Ha mindezt nem tette volna, akkor tudnánk, például Arisztotelésztől, aki a Politika
V. könyvének 3. fejezetében réges-rég fölokosított bennünket! „…miként egy véletlenül összeverődött tömegből még nem lesz városállam, ugyanúgy nem alakulhat az ki egy tetszőleges időtartam alatt sem: hiszen ahány városállam eddig még más néppel társult és későbbi bevándorlókat fogadott sorai közé, legnagyobbrészt összetűzött velük, például a troizéniek az akhaiokkal együtt alapították Szübariszt, de azután az akhaiok elszaporodván, kiűzték a troizénieket, s ebből származott a szübariszi átok; ugyanez történt Thurioiban is, ahol a szübarisziek szintén másokkal egyesülve alapítottak államot, és mikor telhetetlenségükben a terület nagyobb részét akarták elfoglalni, mintha bizony az övék lett volna, elűzték őket. Büzantionban is kiderítették, hogy a bevándoroltak lázadást készítettek elő, s harccal verték ki őket; az antisszaiak khioszi menekülteket fogadtak be maguk közé, és utána fegyverrel kellett őket kikergetniök; viszont a zankléiek, akik a szamosziakat beengedték, maguk lettek földönfutókká, az Euxeinosz-tenger melletti Apollónia lakói azzal, hogy újabb bevándorlóknak nyitották meg kapuikat, forradalmat idéztek elő; a szürakuszaiak a türannisz megszüntetése után az idegeneknek és a zsoldosoknak is polgárjogot adva, ugyancsak forradalmi állapotokat teremtettek, és harcra került a sor, amikor pedig az amphipolisziak khalkiszi bevándorlókat engedtek be, többségükben menekülniök kellett előlük.” (Arisztotelész: Politika V. könyv 3. Fordította: Szabó Miklós)
Igaz, ami igaz. Egy világkorszakkal későbbi a magyar szólás: „törököt fogtál, nem ereszt.” Napjainkra pedig már megindult a Franciaország - Iszlám Állam háború. Tovaterjedése idő kérdése.
2016-01-28