Újság

A szó maga beolvadást jelent; beolvadást egy másik kultúrába, nyelvbe, vallásba, életmódba. A beolvadás lehet beolvasztás is: a helyi hatalom kényszeríti a neki kiszolgáltatottakat, hogy az átvegyék az ő nyelvét, vallását, életrendjét. A magyar történelemben, még napjainkban is rengeteg a fájó példa erre, de most vigyázó szemünket inkább Párizsra, Brüsszelre, Berlinre vessük. Mégpedig éppen azért, mert a mostani európai válság éppen az utóbbiból indult. Látszólag.
Látszólag akkor, amikor a német miniszterelnök asszony kijelentette: „Németországban nincs fölső határa a menekültek befogadásának.” Később a meghívás „szíriai menekültekre” lappadt, de tudjuk. Tudjuk, hogy a keletről érkezők iratok nélkül jönnek, s annak mondják magukat, amit hallani akarnakvendéglátóik. Ennyiben máris beolvadtak.
Azt is tudjuk, hogy a menekülthullám már e hivatalos megnyilatkozás előtt fölcsapott, tehát más erősek is lötyögtették a népek tengerét. Kik? A legjobb barátok, az amerikaiak? Egyik főemberük épp most jelentette be, hogy nincs módjuk tízezer szír befogadására, mert hatóságaik nem tudnak átvizsgálni ekkora tömeget. Merkel asszony meg arról beszélt, hogy a német gazdaságnak évente fél millió – ötszázezer! – pár munkáskézre van szüksége! Nekik semmi ennyiről kiderítenie, hogy kiféle-miféle, és tilosban sántikál-e?
Lehet, hogy bármennyire silány emberkorcsot igényel az automatizáltság mai szintjén a német ipar, az embercsökevényből két kéz kevés.
Fordulóponthoz értünk, ahol fölforrnak az indulatok. Látjuk, hogy Gazdaságkornak a két kéz éppen elég volna a munkaerő-áruból, ámde egyelőre nem adják külön. Legalábbis dolgoztatható állapotában nem. A bennszülött európai munkavállaló, például a német nagy része már közel áll ehhez, de a „szír” igen messze. A távolság egész pontosan ég és föld. Gazdaságkor a maga igen változatos eszközeivel kiverte alattvalóiból az eget és a hitet, Isten megismerésének lelki tudományát. Százmilliókat mészárolt le, és milliárdokat nyomorított meg keresztényi és emberi mivoltukban, mire célját nagyjából elérte. Mire oda jutottunk, ahol vagyunk: a nyugat-európai templomok kiürültek, a papok elfogytak, a német püspökök egy része pár éve nem fogott kezet XVI. Benedek pápával, mert nem elég liberális…
Diderot, Rousseau és társaik szellemi örököse, ahomo oeconomicus, magyarán a fogyasztói hülye, a barbi boldog ateista, mert hó végén hatalmas összeg kerül a számlájára, amit elverhet fölösleges holmikra, zsigeri élvezetekre. Ezért bőszen húzza az igát: életének ez az egyetlen biztos fogója, amíg ki nem rúgják.
A barbik csereszabatosak, de fogyóban vannak, ugyanis nem szaporodnak. Ezért kellenek a „szírek”. Hanem ők egyelőre nem tudják se a nyelvet, se azt, ami két német kéznek a kisujjában van. Viszont muszlimok, ezért nem esznek meg akármit az üzemi konyhán, és naponta ötször – a siiták háromszor – imádkoznak. Ha jön a futószalag, ha nem, ha nyomni kell a gázpedált, a buszsofőr akkor is megáll, kiszáll a kis szőnyegével meg az iránytűjével, és imád. Tanulták a keresztények is: Uradat Istenedet imádd, és csak neki szolgálj! Tudnák is, ha mernék, meg, ha nem gabalyodnának bele a liberális dogmanyelv pókhálójába, amin nem lehet szellemi kérdésekről beszélni. Gondolkodni sem…
Ezért Allah hívei nem asszimilálódnak. Sem Franciaországban, sem Belgiumban, sem Németországban. Nincsen hova. Nincsen mihez. Élnek a maguk lakókörzetében, míg az össze nem ér a szomszédokéval, meg a többi szomszédéval…
A helyzetet egyelőre tán ők sem látják át, de ez nem az ő feladatuk, hanem a küldőiké.