Újság

Tüzet a puskaporos hordóba!
Nyugat-Európa politikusainak többsége a hajdan keresztény Európa helyén egy multikulti lakoshalmazt igyekszik bütykölni, ami vagy elkészül, vagy nem. A tervezők ideológiából indultak, tehát nem bíbelődtek részlettanulmányokkal. Mit számít, hogy a bevándoroltattak kicsodák? Ebből is látható, hogy a szervezők szeme előtt nem Európa és lakóinak érdeke lebeg. A munkálatok lendületesen folynak.
A liberalizmus uralomra jutása tárta föl Európa „lágy altestét”. Nem szokás emlegetni, de a nagynak nevezett francia forradalom liberté-, azaz „szabadságizmusa”alaposan megtizedelte a vallásos embereket a parasztoktól a papokon és tudósokon keresztül a királyi családig. Példáját követte Franco Spanyolországa, Hitler Német Birodalma, Lenin és Sztálin, majd a II. Világháború utáni szovjet csatlós kormányok Koreától, Kínától, Vietnamon meg a Varsói Szerződés országain keresztül Etiópiáig és Kubáig. A világtörténelem eddig legvéresebb, társadalomkísérletnek álcázott tömeggyilkosságai közös célt tűztek a végrehajtók elé: elsősorban az egyes népek javának, lehetséges vezetőinek kiirtását, szellemi erejének megcsapolását célozták.
Szóval jócskán előrenyomult a kereszténygyűlölő nagytőke „szép új világa”. Nagyjából annyit tudunk, hogy óriási erők, mégpedig akár európainak is mondható csoportok is céljukká tették saját, történelmi léptékkel mérve fiatal, de máris omladozó liberális kultúrájukat összevegyíteni egy másfél évezredes fundamentalista monokultúrával. Beszéljünk nyíltan: a kőkemény iszlámmal, ami fönnállása óta soha nem tett számottevő szellemi engedményt ellenfeleinek. A kereszténységnek végképp nem. Természetesen a liberalizmus és a többi politikai izmus sem jöhet szóba...
Merítsünk a történelemből! A VIII. század végére a mórok – muzulmán arabok és berberek – az északi partvidék kivételével elfoglalták az Ibériai félszigetet. Ám a fordult a kocka: az északi keresztény királyságok Aragónia, Kasztília, Portugália 1492-ben fokozatosan visszahódították egész Ibériát.
Az arabok egyik, moriszkónak nevezett csoportja nem vonult vissza Afrikába, hanem színleg fölvette a keresztséget, miközben megmaradt régi hitén és birtokain.
Fernand Braudel (1902-1985) francia történész írta róluk: „A moriszkók beolvaszthatatlanok maradtak. A mórok spanyol-ellenességét nem a faji gyűlölet vezette (ez, úgy tűnik, soha nem jelenik meg ebben a küzdelemben), hanem a kultúra, a vallás gyűlölete. Mindent megőriztek: ruházatukat, vallásukat, nyelvüket, bezárt házaikat, mór fürdőiket. Elzárkóztak a nyugati kultúra elől, s ez a vita lényege.”
Végül a moriszkókat a 18. század közepén a spanyolok kitelepítették (deportálták) Észak-Afrikába, ahol a városok környékén többnyire mezőgazdasággal foglalkozó muzulmánként éltek tovább, s nem álkeresztényként. Természetesen fokozatosan beolvadtak a helyi muzulmán többségbe.
Nehezen találhatunk olyan példákat, amilyent a mi nagy Könyves Kálmán királyunk (1095-1116) mutatott!
XI. század muzulmánjait mifelénk izmaelitának vagy szaracénnak hívták. Izmael Ábrahám Hágár nevű rabszolganőjétől való elsőszülött fia volt. Tőle származtatják az arabokat. Elsősorban kereskedéssel, állattenyésztéssel foglalkoztak, valamint hadakozással és üzlettel, pénzügyekkel. Ezekkel a szakmákkal kapcsolódtak a korabeli magyar élethez. Miután kevesen voltak, várniuk kellett, hogy néhány nemzedék múlva ütőképes kisebbséget, majd többséget alkossanak, mint teszik ezt napjaink Nyugat-Európájában, ahol a muszlim népszigetek – no go zónák – egyre gyarapszanak, mígnem lassan kontinensekké híznak, s összenőve el nem nyelik a helybéliek fogyatkozó, hitükkel együtt önbizalmukat vesztő csoportjait.
A középkorban hozzánk érkező muszlimok, a kálizok, nem csak üzletemberként működtek, de komoly katonai erőt is képeztek, különösen lovasíjászként vitézkedtek.
Könyves Kálmán királyunk átlátott a stratégiájukon. Kezdetben szegény menekültekként jöttek az izmaeliták. Kaptak területeket, ahol falvakat alapítottak, gazdálkodtak, üzleteltek, szaporodtak. A nyílt vagy titkos többnejűség révén a keresztényeknél gyorsabban. Kálmán király uralkodóhoz illően kiszámította a várható fejleményeket, A kálizok ügyes üzletemberekként működtek, ugyanakkor komoly katonai erőt is jelentettek. A korabeli magyar államnak tehát elemi érdeke volt, hogy a hitében, szokásaiban, életrendjében, azaz különállásában fölszámolja ezt a katonai és gazdasági erejét tekintve egyre ütőképesebb kisebbséget.
A Krisztus utáni 1100. esztendőben Kálmán úr kiadta „A régi hitükhöz ragaszkodó izmaeliták büntetéséről” című törvényét.
Jó keresztényként nem gyűlölte ő az izmaelitákat. Üzletelésükben sem korlátozta őket, másban sem, amíg nem vált nyilvánvalóvá alattomos stratégiájuk. Mindaz, amivel ellene mondtak a keresztény Magyarország elveinek, életrendjének és végső fokon létének!
Lássunk néhány részletet Kálmán úr törvényéből!
„Ha valaki izmaelitákat böjtölésen kap vagy disznóhústól való tartózkodásban, (rituális) mosakodásban, avagy más vétkes szokásukban, az ilyen izmaelitákat küldjék a királyhoz.” Hogy a király mit tesz velük, arról a törvény hallgat.
A törvény továbbá előírta a falusi szaracénok templomépítését, valamint a lakosok felének megkeresztelkedését, továbbá az izmaelita leányok férjhez adását keresztény legényekhez. A lakomákon előírta „a disznóhús evést.” Ez a bekezdés sem támadja nyíltan és szemből a káliz népcsoportot, mindössze két ponton, a legérzékenyebbeken, a valláson és a gyomron kezdi ki.
Korántsem biztos persze, hogy a királyt a törvényalkotásban pusztán az evangelizáció eszméje vezette, inkább a rejtőzködve nyomuló belső ellenséget próbálta megfékezni az új jogszabállyal. Kálmán más okleveléből tudjuk, hogy muszlimoknak jól ment dolguk nálunk akkoriban. Ők voltak például a királyi kincstár vámszedői, ezen kívül a pénzverés és a pénzforgalom irányítása is lassacskán az ő kezükbe csúszott.
Nyelvészek mondják, hogy a káliz-ra hajazó helyneveink, pl. Budakalász ennek az állítólag iráni eredetű népcsoportnak a nevét őrzik.
Kálmán úr igazi keresztény volt, tehát fölismerte a veszélyt, és így sikerrel lépett föl ellene. A mai nyugat-európai emberek zöme, beleértve a hangadókat, a pártokat, sőt az ún-kereszténydemokrata politikusok jó részét is, hitehagyott. A ház már ég, gomolyog a füst, de ők még nem sejtik a bajt a polkorrekt, éhkoppra fogott lelkükkel.