Újság

 

 

A demokrácia kétségtelenül politikai fogalom, s mint ilyen, emberek közti viszony, ámde a polgárok jogegyenlőségénél sokkal többet jelent. Ha csak ennyi volna, akkor a Kádár-rendszer is demokrata lett volna. Minden hivatalos megnyilvánulása demokráciáról papolt, az Alkotmánytól a sajtón keresztül az osztályfőnöki órákig. A kapitalizmus is demokrata volna az égbekiáltó anyagi különbségek ellenére.

A dolog gyökere sokkal mélyebbre nyúlik. Mégpedig a társadalom eleven szövetébe. Elevenbe, mert ha holt az említett szövet, akkor maga a társadalom sem él.

Mi van ott a mélyben?

Az igazság. Mégpedig nem holmi filozófiai elmélkedések, ünnepi prédikációk, vagy dagályos nagy szavak formájában, hanem eleven szövetként, mint a hús vagy a vér. Ahogy az ilyen pici mondatok mutatják: igaz, ami igaz.

Ha némelyek a fehéret a feketének mondják, az igazat hamisnak, akkor a közösség bomlani kezd, mert nincs egyetértés a valóság érzékelésében, a tények minősítésében. A jelenséget mindközönségesen hazugságnak nevezzük. Ha ehhez haszonszerzés társul, akkor csalásról, lopásról, fosztogatásról van szó. Aki a galócát ehetőnek nevezi, az gyilkos.

Gazdaságkorban a hazugság terjed, mert minden alárendelődik az érdeknek. Mivel ezt nehéz elviselni, „igazoló magyarázatok” – idegen szóval ideológiák – kapcsolódnak hozzá, Hamvas Béla szavával: „kenyőcsök,”és az emberek meghasonlanak. Érdemes elgondolkodni a Czuczor-Fogarasi-féle akadémiai Szótár elemzéséről: „A hasonlik igében alapfogalom az egynemű részeknek egymástól való elszakadása, elválása. Innen átv. ért. a magyar oly dolgokat nevez hasonlóknak, melyek mintegy rokonnemű részeit teszik egy bizonyos egésznek, miért a hasonlóról ezt is mondja: szakasztott olyan, szakasztott mása valaminek, mintha t. i. egyik a másiktól volna elhasítva, elszakasztva, miként a hasított tárgyak egyes darabjai. E szerint átv. ért. a társas életre vonatkozólag meghasonlik az egész társaság, egy vagy több részei egymástól elszakadnak. S minthogy az ily elválás oka rendesen a vélemények és érdekek öszveütközése miatt szokott történni, innen meghasonlani ezt is jelenti: egymással ellenkezésbe, viszályba jönni, egymás ellen törekedni.”

Mennyire drámai, hogy a hasonló és a hasonlik közt csak ragbéli a különbség, gyökük egy, a has!

Mindannyiunk szomorú és közös tapasztalata társadalmunk meghasonlottsága, az ún. jobb és baloldalé egyaránt. Ha így tudjuk, akkor miért nem omlunk egymás kebelére?

Az „igazoló magyarázat” kifejezés első szó szavában lappang a magyarázat, mégpedig az ig gyök, az igaz, az igazság gyöke, ami egy jól forgatott ideológia bűvöletében igazzá nyilvánítja a hamisat. A „magyarázat” – ha nem is kizárólagos, mégis – saját nemzeti különlegességünk: más népek általában a ’megvilágít’ jelentésű szavukat használják a helyén. Szóval a hamisat igazoló magyarázat = anyanyelv-gyalázás.

A hazug ideológiák – melyik nem az? – ha növekednek és terjednek, előbb-utóbb szétszaggatják a népeket. Beszivárognak a lelkekbe, akárcsak az arzén az ivóvízbe, s rombolják a személyt, a közösségeit, a nyelvet.

Lássunk gyakorlati példát. A magyar meghasonlás mai jelképe az öszödi beszéd. Ezt a 2006-ban újjáválasztott miniszterelnök mondta pártja frakciója előtt Balatonöszödön.

Lényege talán ez a sokat idézett rész: „Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni, nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt, mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?”

Tehát bevallja, hogy

1. uralmukkal tönkretették az országot;

2. semmi hasznosat nem cselekedtek;

3. Böszmeségét az országra fogná, miközben elismeri, hogy végighazudták az „utolsó másfél-két évet” vagyis a kormányzati ciklus felét. „Másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna, ehelyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este.”

4. Beismeri a „trükkök százait, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni,” tehát a tettestársakat is átveri,és nem tagadja a végeredményt:

5. „Magyarország le van írva.” Tehát egyáltalán nem akar az országnak elszámolni.

A beszédben nem esik szó róla, de közismert, a korabeli adatok is igazolják, hogy a liberál-szocialista kormány igen jó örökséget vett át Orbánéktól: beindult a gazdaság, alacsony volt államháztartási hiány, stb.

Még három idézet:

„Fantasztikus dolog politikát csinálni. Fantasztikus. Fantasztikus egy országot vezetni. Az utolsó másfél évet azért tudtam én személy szerint csinálni, mert egy dolog ambicionált, és egy dolog fűtött: visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet, hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól meg a jobboldaltól, (…) történelmet csinálunk. (…) Nagy dolgot kaptam ettől, amit a másfél évben csinálhattam. Az a személyes sztorim, hogy változtassuk meg ezt a kurva országot, mert ki fogja megváltoztatni (…)”

A szónok azóta is élete csúcspontjaként tartja számon beszédét, amit a frakció fölállva tapsolt.

Miért?

Mert így nevelődtek. Azt tanulták, hogy az „igaz nem igaz” és „szép a rút, és rút a szép”: nekik az idegen megszállás volt a nemzeti ünnep, a lemaradás a fejlődés, röviden: hazugság az igazság. Korosztályukból mindenki ebben az Eufémiában nőtt föl, de sokaknak kinyílt a csipája: ők próbáltak „rendszert váltani.” Nos, anélkül, hogy hosszadalmas történeti-lélektani-szociológiai elemzésbe merülnénk, kimondhatjuk, hogy nagyjából itt húzódik a nemzet tudati és szellemi meghasonlásának határvonala. A szónok oldalán helyes és tapsolni való az ország tönkretétele, a hazudozás, bármi gazság, ha a hatalom megszerzését és megtartását szolgálja. Az ő szemükkel nézve mi vagyunk a „kurva ország,” mert mi elvetemülten ragaszkodunk az „igaz, ami igaz” elvéhez. Ezt kell megváltoztatni bármi áron.

* 

Sok adat szól amellett, hogy ő maga intézte a nyilvánosságra hozatalt – 2006. szeptember 17 – , hiszen néhány nap múlva saját blogján kiegészítette az első közlést! Később rendszeresen „lebögtette”, hogy így, vagy úgy került ki. Nehogy már feledésbe merüljön az ő főműve! Még vért is – mármint a miénket – áldozott érte október 23-án! Állította, hogy „pár százalék híján” ismeri a történetet, de e kevéske adathiány visszatartja. Aztán kiderült, hogy az sem, mert elküldte Mesterházy pártelnöknek a kiszivárogtatás történetével együtt.

Valljuk be, kiszivárogtatás mellékes. A kiszivárogtatás gumicsont, maga a Böszme gyártotta, s ha kopik, újra gyúrja, hogy az ország az ő sarában tocsogjon, és rágja, rágja a semmit.

A lényeg maga a beszéd, hazánk befejezetlen tönkretétele, amit folytatni szeretne: „változtassuk meg ezt a kurva országot, mert ki fogja megváltoztatni­…”

Eredendő és újabb csalfaságai kizárták a párbeszédképes politikusok köréből, viszont megerősítették személyének hitelét a maga bugyrában, ahol úgy vélik, hogy nem az igazság a legfőbb érték, hanem a hatalom. Megszerzéséért bármire följogosítva értik magukat. Itt gyökerezik a „kurva ország” följelentgetése külföldön, a gyűlöletkampány és a többi galádság, amiben a böszme-lény örömöt lel, nem pedig kivetnivalót…