Újság

 

 

Amikor évtizedekkel ezelőtt a szocializmus emberarcot kezdett ölteni, akkor a hanghordozás meglágyult, de a sarokpontok kőkemények maradtak. Például az, hogy mi okból és mióta emberarcú a szocializmus, és ezt ki mondja meg? Milyen arcú vala azelőtt? Vagy: a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolat szent megkérdőjelezhetetlensége. Cinkos mosollyal kellett kísérni a Nagy Testvér összes véres kalandját Koreától kezdve Etiópiával, Kubával, Afganisztánnal, Kambodzsával, dél-amerikai partizánmozgalmakkal, és kényszerházasságát a Varsói Szerződés államaival.

Az emberarc megengedte a szocializmus bőrápolási bírálatát – vannak még hibák, elvtársak – de magát a rendszert Marxtól kezdve létező világok legjobbjának kellett tartani, és mint ilyent, örökéletűnek. Aki ezt kétségbe merte vonni, azt a legjobb esetben politikai halottnak tekintették.

Voltak ennél kellemetlenebb végkifejletek is.

Egy jeles barátom, amúgy komoly politikus, világlátott liberális, a rendszerváltáskor, vagyis a köpönyegfordításkor figyelmeztetett: nehogy bírálni merészeljem a liberalizmust, mert végem. Lényegében azt állította, hogy a liberalizmus szelleme egyezik a hulló kommunizmuséval, hisz mindkettő anyagi alapokon áll, és reszket, mert retteg bizonyos szavaktól és gondolatoktól, tehát tiltja őket. Ha megmondtam volna neki, hogy ez a király is meztelen, örök-harag. Hallgattam, de sorsunkat nem kerülhettük el.

Szerénytelenségem azt tanulta a Mozgó Világ szabadságharca során, hogy sem a természet, sem társadalom, sem az emberi lélek, vagyis a személy gondjaira nincsen politikai orvosság. Gazdaságkor ún. társadalmi rendszerei és ideológiái a pénz meg az érdek gőgös szolgái. Nemcsak hagyják, de minden eszközükkel támogatják, hogy a gazdaság maga alá gyűrje a családot, a művészetet, a gondolkodást, a szépséget, jóságot, igazságot – miként arra egymástól függetlenül többen rájöttünk. Elég talán Bernard de Mandelville vagy Kari Polányi kitüntető társaságával hencegnem.

A gazdaságkori rendszerek pénzizmusok. Egybehangzóan istentelenek, tehát embertelenek és természetellenesek, akkor is, ha ó- és újszövetségi, iszlám, vagy más felekezeti jelszavakkal dobálóznak. A politikai rendszerek annyiban különböznek, amennyiben az egyik rosszabb a másiknál. Ez persze leginkább személyes benyomás. Hiába élünk a statisztikák tengerében, senki nem tudja megmondani, hogy az egy húron pendülők hány ártatlan polgári személyt, anyát és kisgyermeket öltek meg tankjaikkal, rakétáikkal, sőt, a polgári lakosságra hajigált atombombáikkal!? Hirosima? Nagaszaki? És Tockoje 1954. szeptember 14-én? Igen, egy húron pendülnek: a kommunista Hruscsovék dobták le saját(?) falujukra, Tockojéra és környékére a bombát, ám a nyugati „szabad” liberálisoknak az arcizma se rezzent. Azóta sem firtatják, hogy ötvenezren haltak-e meg, vagy sokkal többen? Hány német „hadifogoly” lehetett kísérleti patkány, pedig az eset már statisztikává lett, s rég a történelem savanyító kádjában poshad a kommunista lágerek ki tudja hány tíz? vagy száz millió áldozatával együtt… Hitler már ismeri az igazságot a maga pokol-bugyrában, s irigykedik.

Talán.

Ki tudja, hogy a hirtelenjében kettősnek nevezett mérce valójában hányas? Mit ér egy ír, egy dakota, egy bantu, egy magyar, egy szerb, egy zsidó, palesztin, egy jenki, egy márki, egy paraszt, egy katolikus, egy cigány, egy német stb. egymáshoz képest a liberalizmus föltalálása óta? Miként alakul az árfolyam? Az USA-EU embargó miért engedi, hogy a franciák csatahajókat gyártsanak Oroszországnak, és miért tiltja a szabolcsi parasztoknak, hogy almát áruljanak Nizsnyij-Novgorodban?

Arról sincs tudomásunk, hogy a Pénz, a mindenható pénz valójában micsoda?

Kié?

Arról sincs, hogy a Föld életfönntartó rendszerét miért kell föláldozni a pénz oltárán?

Vajon bolygónknak és az emberiségnek, a mai élővilágnak mennyi ideje van még hátra?

Lesz-e haszon és kié lesz?

Vagy haszon helyett valami más lesz?

Ha eddig minden elmélet és a velejáró politikai rendszer letűnt, akkor vajon örökéletű lesz-e a liberális pénzizmus? Amely csak az állandó növekedésben képes életben maradni, ámde a Föld zárt rendszerében lehetséges-e a korlátlan növekedés, miként azt őrültek és némely közgazdászok meg politikusok gondolják?

Volt politikus volt barátom ezeket a kérdéseket nem merte föltenni, nehogy múlt időbe kerüljön. Már ott is van…

Bilderbergék nyilvánvalóan töprengenek ilyesmiről, ha nem is az ún. konferenciájuk zárt tömegnyilvánossága előtt, hanem utána, sőt, vacsora után, esetleg nem is ők, személyesen, inkább a küldötteik, négyen-öten egy-egy pohár brut pezsgőt szagolgatva-nyalogatva, közös fél szavaikat motyorászva…

Miniszterelnökünk vette a bátorságot, és a tusványosi lötyögős nyári sörözésen ezernyi gyütt-mönt magyar társaságában, a tévé nyilvánossága előtt, hangosan kezdett el gondolkodni arról, amiről eddig szó volt, amit pillanatnyilag liberalizmusnak nevezünk, s aminek mostanában csöngetnek… Írtak a szavairól ezren. Hogy mit, az mellékes, hanem maga a tény, hogy egy hivatalban lévő kormányfő merészelt rákérdezni a legnyilvánvalóbb igazságokra…

No, talán ennyi elég.  Legalábbis azoknak, akik még halványan emlékeznek az Írás tanácsára: ne vessetek betűt az analfabéták elé, mert úgyis félreértik és fölfalnak benneteket.