Újság

A múlt század utolsó évtizedének eleje óta számos tanulmányt, cikket írtam a negyedszázada beértett rendszerről: Gazdaságkorról, melynek leplezetlen uralma azóta el is jött, és az emberiség jelentős része újjongva dőlt politikai, gazdasági, szellemi rabságába. Az ilyesmi elő-előfordult az elmúlt évezredekben is, és már föl se tűnik, ha ma sincs másként. A mai homo sapiens őrjöng, ha a szépség illatát érzi, s tapsikol, ha moslékfilm kerül a vetítővályúba. Többé nem Isten képmása akar lenni, az ő eszményképe a pénz. Nevezhető fekának is, olyas valaminek, ami már keletkezése pillanatában trágya. Minden műfajban. Fekazaj, fekafilm, fekacsaj, fekahős, fekaeszmény, fekamúlt, fekajövő, fekazene: tuc-tuc-tuc.
Csoda-e, hogy akinek ez volt az anyateje, az nem mer asszony lenni, és férfi sem, anya sem és apa sem. A fekakultusz népei mind sorvadnak, mert irtóznak a kisbabától, aki rájuk hasonlít, azaz…
*
Nem csoda, hogy a fekásodás egyik főcsapása, azaz a genderizálódás fény- és önpontja egybeesett, mint a részeg ember két lába. Vajon melyik a jobb, és melyik a bal? Hamlet kérdése ehhez képest smafu. Micsoda gubanc! Hirtelenjében nem dönthető el – még szerencse, hogy mindenkinek ez a baja, ezért nem kérdezi senki. A mostani demokráciának ez a bája. Locsogni szabad mindarról, ami májadat, hormonjaidat, fejbőrödet bizsergeti – szóval mellékes. Véleményedet felejtsd el, senkit sem érdekel. Nem csak a tiéd: mások véleménye sem lehet érdekes, mert ha nem feka, akkor hülyeség, ha feka, akkor uncsi. De ez titok! Okos ember ott csápol, ahol kell! Az igazi vélemények titkosak, ezért csoffadtak, fonnyadtak, akár a pincében felejtett muskátli.
Kinek-kinek elég, amit per pillanat ő akar, a többi pedig karmonádli. Vagy kamásli, vagy Kamaz 2490. Senkinek sem jutott eszébe ennél nagyobb szám? Közvéleménykutatásokat kellő időközönként tartanak, ahogy hajdan vasár- és ünnepnapokat, persze a beérkezett kérdőívek azonnal röppennek a kukába. Ennél jobb megoldás elvileg sem létezik.
A lényegre térve arról van szó, hogy az igazság a világ beláthatatlan mélységeiben böfög önmagában. Fölötte tombol a fejlődés, robog, éget, rúgja a port és száguld előre!
Előre bizony!
Merre másfelé? Tisztán látható a jó irány, hisz az időszerűség személyesen lobog a megfelelő zászlórudakon, és sziklaszilárdan hirdeti a múlt és a jövő helyes irányát!
A változást! Igen, a korváltást, a létváltást, A fekaújulást! Új feka, új jövő, új ember.
Igen, megtörtént!
Mégpedig egy közönséges, vencellei baromfiudvarban kezdődött! Az ország legeslegeldugottabb helyén a tyúkok, a ludak, a kacsák kikergették maguk közül az ingyenélő kakasokat, hangoskodó gúnárokat, perverz gácsérokat meg a hozzájuk hasonló biológiai zsákutcákat, s magukhoz ragadták az élet fonalát! Ne legyünk finomkodók, s ne mondjuk, hogy a szárnyuk alá vették! Már csak a fordulat általános volta miatt sem: lám, petézni kezdtek a pocsolyákban a kanszúnyogok, a legelőkön ezrével ellettek bakkecskék, csődörök, bikák.
Ebből máris kitetszik, hogy a nemek megoszlása átalakult, amennyiben a föladatok és az élet továbbadásában eddig jeleskedő tulajdonságok fölcserélődtek. Azaz hogy nem, mert ahelyett, hogy – miként a marxisták hirdették valaha: a tulajdonságok „megszüntetve megőrződve” adódnának tovább – minden másként történt, még a máskénthoz képest is. A nemeseket könnyű volt guillotine alá lökni a franciák forradalmában, az orosz burzsujokat, értelmiségieket kényszermunkára hurcolni, agyonverni, és így tovább Kelet-Európában, Kínában, Vietnamban, Laoszban, Kolumbiában stb.
Csupa veszélyes példa. Hanem a dolgok és a lények a számítottnál több szabadságot ragadtak magukhoz. Hagyján, hogy a földigiliszták ősidők óta egyszerre voltak fiúk és lányok, olykor azt se tudták, hol áll a fejük. Az események akkor gyorsultak föl, amikor a tehenek cseréltek a bikákkal, a cicalányok a kandúrokkal, no, jó, eleinte csupán egy vemhességnyi időre, esetleg kettőre, majd már félidőben összekaptak: add vissza a babaruhát! Vagy annál is hamarabb, mint például a fűrészes sügér a Karib tengerben. Hajdankorában kétszer-háromszor váltott nemet, majd havonta, hetente, óránként, végül azt se tudta, a tízkilós agyával, hogy fiú-e vagy lány. A pillanatnyilag éppen nőstények hiába raktak petéket, ha a környéken egy sügér se gondolta hímnek magát, akkor az ikrákat befalták a csigák, a legledérebb genderek – akik kezdettől fogva önelégülten húzzák saját nótáikat.
Önelégülten = elég vagyok önmagamnak! Öntelten, hisz kívülem senkinek, semminek nincs helye bennem!
Milyen csodálatosan pontos szavak! Nem is lehetnek a csigáké, csakis az emberé. Ő a világ egyetlen valamirevaló edénye, s megtelik önmagával, a Legfőbb Jóval, s ettől boldog. Ugyan mitől mástól juthatna föl a lét csúcsára, ahonnan körülnézhet, és reggeltől-estig folyton folyvást és mindenütt önmagában gyönyörködhet? Nem férfinak és nem nőnek látja magát, mint a régi korok szellemileg elesett Homéroszai, Zrinyi Ilonái és Mozartjai, mondjuk ki nyíltan: korlátoltjai, hanem önmagának. Azonosnak azzal a tökéletessel, amit és akit a trendi filmek, zenék, könyvek és mindenféle korszerűek elénk állítanak.
Lehet-e folytani a hajdan embernek nevezett lény fekásodásának tökéletesítését? Miért ne lehetne?