Újság

Hová lett a madárinfluenza? 

A mediatizált világban az szokott lenni, ami nincs, s az szokott eltűnni, ami van, ami az emberi élethez nélkülözhetetlen. Mégpedig azért, mert a jelenségek, a dolgok, sőt az emberek nem önsorsukat élik, hanem náluknál erősebb folyamatok hordalékaivá váltak. A mai hatalmak és erők egyike a különféle műszaki eszközökkel dolgozó sajtó, mai nevén a média, ami nyomtatott újságokon át a villamosított hírgyárakig nyomja az általa előállított „valóságot” a világ, de különösen az elmék repedéseibe.
Amikor a bolygó tulajdonosai úgy látják, hogy túl sokan tülekednek a világpiacon például a csirkegyártásban, akkor hogy, hogy nem, kitör a madárinfluenza. Menten találnak itt meg ott egy gyanús, vagy legalábbis halottkémi szempontból nehezen kivizsgálható körülmények közt elpusztult bütykös-hattyú tetemet. A világsajtó feje kong a rettenetes veszély hírétől, s a szóba jöhető vidékeket – melyik nem ilyen? – máris megrohanják a fehér köpenyes, gázmaszkos liba-, kacsa- és csirkeirtók, hogy kinyiffantsák a piaci vetélytársak madártenyészdéinek lakóit. Elég a tenyészdéből az első betűt kiütni, s máris enyészde lesz belőle…
Igen figyelemreméltó, hogy amióta világválság van, meg Iszlám Állam, afrikai népirtás, orosz-ukrán háború, menekültek százezrei, megtervezett légi szerencsétlenségek és hasonlók, röviden: van elég rémség, azóta nincs madárinfluenza.
Hová lett?
Kimúlt a világból a vírushordozó bütykös-hattyúkkal együtt?
Leült a cserepadra?
Vár nyugodtan, s csak akkor lép pályára, amikor már senki sem lesz ott rajta kívül! Akkor aztán dekázhat, cicázhat, lőheti a gólokat. Mert lőni kell. Gazdaságkor a lövés legalább annyira fontos, amennyire a pénz: a lövésből ugyanis halál lesz, a maradék szívében rettegés, és ez a fontos: egyrészt csökken az embertúltermelés, másrészt a maradék remeg, akár a kocsonya.
Jézus leggyakoribb fölszólításainak egyike „ne féljetek”. Aki nem fél, az nem föltétlenül bátor, inkább nyugodt. Elhelyezkedik a világban, megbízik a családjában, a szomszédaiban, sőt a hírek – legalább – közepes valódiságában, még a regényekében is. Mert például ami Tinódi Sebestyén verses tudósításaiban történik, vagy a Toldiban, az velem is megeshetett volna, ha akkoriban élek. Sőt, tán most is, ha bizonyos részletektől eltekintünk.
A normális világban is előfordulnak hibák és bajok, sőt, csalafintaságok is, de az alapállás nem a csalás, a hazudozás, az átrázás, hanem a Valósághoz való hűség. A megbocsátás és a nem a halálra rémítés, ami a bébihorrortól kezdve a mai szórakoztatóipar alapgondolata. E hűséget elhagyva valóságváltás következik be a lelkünkben. A létező, a tényleges helyében a valótlan lép, hogy a fősemminek, a Pénznek otthonos környezetet teremtsen a szívekben a szeretet és a barátság helyén. Ezt a helyzetet szokás a propagandában „realitásnak” nevezni, szélnek, amivel szemben ugye nem lehet. Ezért „ki kell egyezni vele.” Elő kell venni a „józan észt”, és meg kell találni az „arany középutat.”
Ez az, ami lehetetlen. Isten és a gonosz lélek, az Igazság és a Hazugság, a Valóság és a Semmi közt nincsen kiegyezés. Ezért bátorít Jézus, hogy „ne féljetek”, és parancsolja, hogy a valótlanok városát elhagyva a port is le kell rázni a lábunkról.