Újság

Ritkán ugyan, de olykor megesik, hogy egy családban, s ráadásul egyazon esztendőben – esetünkben 1800-ban – két zseni születik. Rokonságukra hirtelenében ma már nem is gondolunk, mert egyiket Jedlik Istvánnak, a másikat Czuczor Istvánnak keresztelték. Anyai ágon valának első unokatestvérek. Mindketten bencés szerzetesek lettek, s Szent Benedek Rendjében vette föl egyik az Ányos, másik a Gergely nevet. Alapító atyák ők, amennyiben előbbi a honi fizika, 11 hónappal ifjabb másikuk a magyar nyelvészet tudományának alapkövét rakta le. Egyeznek abban is, hogy az érvényesülés útjáról letértek tudományuk kedvéért. Talán mindketten tudták, hogy az érvényesülés ösvénye előbb vagy utóbb, de mindenképp az érvénytelenséghez vezet.
Jedlik Ányos neve hallatán az érettségizett magyar rögtön a jellegzetes honi boros italra, a fröccsre gondol, benne a szódavízzel, és esetleg a föltaláló szavával, a bökősvízzel. A jeles fizikus – az értelmes magyar emberek módján – kezdettől a szívén viselte anyanyelvünk sorsát, fejlődését, és buzgón alkotta az új szavakat. Okkal, hiszen maga is közreműködött az e szavak mögötti dolgok fölfedezésében, megalkotásában. Biztos vagyok, hogy nem költőként hamar híressé lett unokaöccsét utánzandó, hanem azért, mert ez volt akkor a magyar módi, sőt, kötelesség, hisz ő magyar volt. Gergelyhez hasonlóan számos nyelvet ismert, de ellentétben sok mai korcs magyarral, nem idegenszó ismeretét fitogtatta, hanem a magyar észjárást követve fejlesztette, korszerűsítette beszédünket. A pesti egyetemen 1848-tól elsőként oktatta magyarul a fizikát. Fizikai, kémiai és matematikai szókincsünk nagy része az ő szóleleménye: pl. dugattyú, eredő, hullámtalálkozás, összetevő, huzal, merőleges, nyomaték, vetület. Szemlátomást mindegyiket közhasználatú gyökre építette. Tehát jól ismerte anyanyelvünk ’természeti rendét’ és tán a kor nyelvtudósainak, köztük Gergely unokaöccsének kutatásait is. Szóval mindazt, ami a XIX. század közepére köztudottá vált a magyarul beszélők számára.
Ismerte italozási szokásainkat is és át is alakította őket! Miközben ő csak „egészségügyi borivónak” számított.
Nevezetes találmányát, a bökősvizet Fáy András híres fóti présházában mutatta be, természetesen az üveggel és a palack fenekéig nyúló csővel együtt. Ennek lényegére-értelmére a nyugaton már működő szikvízgyárosok még nem jöttek rá! Általa lehet az üveg teljes tartalmát, benne az összes szúrós buborékot kinyerni. A „világmindenségben első” italt (Hegedűs Géza kifejezése) Vörösmarty Mihály azon nyomban elkeresztelte fröccsnek. Nyomjunk csak szódát fél pohár borba, és füleljünk! A szóda és bor ugyanazt mondja, amit Vörösmarty! A költő egy versikét is rittyentett:
Fölfelé megy a borban a gyöngy;
jól teszi.
Tőle senki e jogát el
nem veszi.
Az említett nyugati szaktársak természetesen szabadalmakkal óvták bökős vizüket, és készülékeiket. Jedlik ezt nem tette. Mikor megkérdezték tőle, hogy miért nem, így felelt: „Nem gyáros vagyok, hanem tanár.”
Nagylelkűségének köszönhető, hogy ügyes iparosok hamarosan elkezdhették gyártani a szódagépeket, és ezáltal országszerte új iparág született.
Leghíresebb találmánya a dinamó (1861), de azzal kapcsolatban sem gyárosként viselkedett, ezért az élelmes Ernst Werner von Siemens öt évvel később, 1866-ban, szabadalmaztatta a dinamót…
Amikor közeledni érezte halálát, így búcsúzott rendtársaitól: „Hamarosan Teremtőm előtt fogok állani, és végre megtudom, mi a fény és elektromosság…”