Újság

Az általános- és azon belül a történelmi műveltség hanyatlása miatt nem eléggé közismert, hogy a Kr. u. VII. században keletkezett muszlim vallás hódító urai néhány évszázad alatt elfoglalták az Arab Félszigetet, Észak Afrikát, az Ibériai félsziget javát, Nyugat-Ázsiát egészen az Indus-völgyéig. Hazánk területe ekkor még kimaradt a hadszínterek közül, de a célpontok közül nem, hiszen az iszlám uralkodók legszentebb kötelessége az egész világ leigázása, és minden nép muzulmánná tétele. E föladat alól nem menetesek az ún. világi államfők sem, mivel az iszlámban ilyesmi elvileg sem létezhet. Az egyes államok élére kerülhetnek ún. „köztársasági elnökök”, akik vagy kalifaként is uralkodnak, vagy elcsapják őket. A lehető legrövidebb úton.
A Magyar Királyság kialakulása idején őseink már találkoztak az iszlámmal, de annak egy látszólag lágyabb változatával. Ennek oka egyszerű: a hozzánk elkerül muszlimok aránylag kevesen voltak.
XI. század muzulmánjait mifelénk izmaelitának vagy szaracénnak hívták. Izmael Ábrahám Hágár nevű rabszolganőjétől való elsőszülött fia volt. Tőle származtatják az arabokat. Elsősorban kereskedéssel és pénzügyekkel foglalkoztak, valamint legősibb mesterségükkel, a hadakozással. Ezekkel a szakmákkal kapcsolódtak a korabeli magyar élethez. Miután kevesen voltak, várniuk kellett, hogy néhány nemzedék múlva ütőképes kisebbséget, majd többséget alkossanak, mint teszik ezt napjaink Nyugat-Európájában, ahol a muzulmán szigetek egyre gyarapszanak, mígnem lassan kontinensekké híznak, s összenőve el nem nyelik a helybéliek fogyatkozó, önbizalmát vesztő csoportjait. A végkifejlet megjósolható, mert Nyugat-Európa egyik országát sem a mi (Könyves) Kálmán királyunkhoz (1095 – 1116) fogható vezető irányítja.
Kálmán király azonnal átlátta a muszlim stratégiát. Kezdetben szegény menekültekként érkeznek. Hely van, letelepszenek, falvakat alapítanak, meghúzzák magukat és gazdálkodnak, üzletelgetnek, szaporodnak. A nyílt vagy titkos többnejűség révén az összes többi felekezetnél gyorsabban. Ráadásul Allah hatalmas: neki ezer év egy pillantás.
Kálmán király uralkodóhoz illően latolgatta a kilátásokat, a várható fejleményeket, teendőket. Majd a Krisztus utáni 1100. esztendőben kiadta „A régi hitükhöz ragaszkodó izmaeliták büntetéséről” című törvényét.
Nem lóbálta sem a kardját, sem a korbácsát, jó keresztény emberként nem gyűlölte ő az „izmaelitákat”, üzletelésükben sem korlátozta őket, egyáltalán semmiben, amíg nem vált nyilvánvalóvá lopakodó stratégiájuk, s mindaz, amivel ellene mondtak a keresztény Magyarország elveinek és szokásainak.
„Ha valaki izmaelitákat böjtölésen kap rajta, vagy evésen és a disznóhústól való tartózkodásban, vagy mosakodásban, avagy más vétkes szokásukban, az ilyen izmaelitákat küldjék a királyhoz.” Hogy a király mit tesz velük, arról a törvény hallgat. „Aki pedig őket bevádolta, vagyonukból kapjon részesedést.” Életüket megtarthatták, de javaikat megcsapolták.
Az izmaeliták áttelepítéséről
Az izmaeliták minden falujának megparancsoljuk, hogy templomot építsenek, s azt ugyanazon falu területéből adománnyal lássák el. S miután a templom felépült, az izmaeliták falujának a fele költözzön el a faluból, és másutt telepedjen le; hogy miképpen most egyforma szokásúak lesznek velünk az együttlakásban, úgy Krisztus egy és ugyanazon egyházában, ti. az isteni hajlékban is egyetértők legyenek velünk.” Kicsit bonyolult a fogalmazás, de annyi kiviláglik belőle, hogy a király elvárja a falubeli szaracénok felének megkeresztelkedését. A többi mehet, amerre lát, nem kell büntetéstől tartania.
„Az izmaeliták leányainak férjhez adásáról
Az izmaeliták közül senki se merje leányát a saját népéből valóhoz adni férjhez, hanem csak a mi népünkből valóhoz.” Tehát a szaracénnak született lányoknak házasságkötésük előtt meg kell keresztelkedniük és keresztény férjet kell találniuk. Nincs kimondva, de a keresztény férfihoz adott kereszténnyé lett lány családja keresztény lesz, beleértve az utódokat.
Az izmaeliták étkezéséről
Ha valamelyik izmaelitának vendégei vannak, vagy valakit lakomára hív, mind ő, mind vendégei csupán disznóhúst egyenek.” Ez a bekezdés sem támadja „nyíltan és szemből” az iszlámot, mindössze egy bizonyos ponton, a legérzékenyebbek egyikén, a gyomron kezdi ki.
Korántsem biztos persze, hogy a királyt a törvényalkotásban pusztán az evangelizáció eszméje vezette, inkább valaminő túlhatalmat próbált megfékezni az új jogszabállyal. Kálmán okleveléből is tudjuk, hogy muszlimok voltak például a királyi kincstár vámszedői, ezen kívül a pénzverés és a pénzforgalom irányítása is lassacskán muszlim bérlők kezére került. Őket és a királyi kincstár ügyintézőit „magyarul” káliznak is hívták. „E néven ismert egy, a honfoglaló magyarsághoz csatlakozott iráni nyelvű népcsoport, mely a kabarokkal együtt jött a Kárpát-medencébe. Eredetileg az Aral-tó, ill. a Volga alsó folyása közötti területen éltek. - Nevük a történeti forrásokban Kr. u. a VI. sz-ban jelent meg Xvalis alakban.” (Magyar Katolikus Lexikon) Megeshet, hogy a káliz-ra hajazó helyneveink, pl. Kalász ennek az iráni csoportnak a nevét őrzik.
Nem maradhat említetlen, hogy a szaracénok, izmaeliták, kálizok azidőtájt nem csak üzletemberként működtek, de komoly katonai erőt is képeztek, különösen lovasíjászként vitézkedtek. A korabeli magyar államnak tehát elsőrendű érdeke volt, hogy szokásaiban (!), tehát különállásában fölszámolja ezt a katonai és gazdasági erejét tekintve igen ütőképes kisebbséget.
*
Ezidőtájt, a IX-XII. század között, a nagyszerű kikötővel bíró dél-olaszországi Bari sokszor cserélt gazdát: szaracénok, bizánciak, nápolyiak, a Német-Római Császárság – föl se lehet sorolni, hogy kik, mikor, kiktől foglalták el. Azt hinné az ember, hogy a lakosság elfásult a sok uralomváltásba. Nem lehetett, mert például a muszlimok lenyakazták az ő hitükre áttérni nem akaró keresztény kamasz fiúkat és férfiakat. Egy évezredes legenda szerint hóhéraik belefáradtak a munkába, és pihenőt tartottak. Az egyik mollah szép beszédet intézett a foglyokhoz a hitváltás előnyeiről. Ám egy keresztény ifjú kilépett a sorból. Letérdelt, átölelte a vér összes színében csillogó tuskót, és így kiáltott: hallgassatok, ez a mi ünnepünk! Én következem!