Újság

Pósa Károly, délvidéki magyar ember írja honlapján: „Sokan közületek még most is jobban bíznak a papírjaikat eldobáló, úti-okmánytalan népvándorlókban, mint pár éve, december 5-én például bennem, aki három gyerekét Szerbiában is magyar iskolába járatja, magyar bizonyítványért.”
Így igaz. Miért bíznak jobban? Ezért: Pósa három gyermeket nevel magyarnak, tehát a maga módján gondoskodik népünk magyar szellemű utánpótlásáról, hiszen a szerb megszállás alatt soha nem volt könnyű magyarnak lenni. Tegyük hozzá, horvátnak vagy koszovói albánnak sem. A megszállás már ilyen. Szóval, a Pósa gyerekekről föltételezhető, hogy az átlagnál tapasztaltabb, sőt, esetleg keményebb magyarok lesznek.
Akik a magyar állampolgárságról szóló 2004-es népszámláláson mocskolták őket, s fölhordtak ellenük tücsköt-bogarat, azok ezt jól tudták. Ugyanolyan jól, mint ahogy most úgymond pártolják az állítólagos menekültek befogadását. Miért? Mert tudják, hogy ezeknek a 99 százalékából semmilyen magyar nem lesz. Legelőször azért, mert egyik sem akar az lenni. Másodszor jó nekik a mai nemzetiségük, vallásuk, kultúrájuk. Harmadszor, mert azért küldték, hogy a maga „igaz hite” nevében foglalja el Európát. Negyedszer azért, mert ezért fizetik. Az ilyen magyar a legjobb magyar; vele csak a halott magyar és a meg nem született magyar versenyezhet. Az akkori és mostani jogvédők, balosok, humanisták – a jelzők sora széljárás szerint bővíthető ill. rövidíthető, csak a Pénz ne maradjon el a háttérből soha… - tudják, hogy a népvándorlóknak ez a hulláma nem hozzánk igyekszik. Vezéreik ismerik a történelmet, s tudják, hogy Európát nehéz elfoglalni a peremvidékein át. Nem sikerült ez a középkorban és az újkor elején sem, amikor az olasz csizma partvidékein kiépített arab hídfők előbb-utóbb elestek, a konok magyarok pedig nem adták meg magukat. Annak ellenére, hogy tudták, ha megteszik, nem kell többé százféle adót fizetniök, köztük janicsáradót a kisfiaik „beszolgáltatásával”. Egyenrangúak lesznek a többi muzulmánnal, nyitva előttük akár a sztambuli karrier is, stb.
A mai stratégák a lépésről-lépésre haladás elvét elvetve a nagy ugrás mellett döntöttek, és Európa közepét vették célba. Megfordították az ősbölcsességet, mert észrevették, hogy a célnépség már megásta sírját a gazdaságkori fordulat idején: „Ahol a kincsetek, ott a szívetek!” Tehát nem a szív irányít, hanem a kincs. Németországot, Franciaországot, Németalföldet és Angliát célozták meg. Itt fészkel a Kincstár, a tudományos nagyipar, az erő a vezérkarral, a mai európai (szent)háromság.
Atombomba helyett népesedési robbantás következik: ezért vonul az élen fél millió ifjú legény. Ha létrejön e térségben az iszlám túlsúly, akkor a többit elintézi a demográfia, a népellenes demokrácia, a liberalizmus, meg az öreg kontinens száz mihaszna izmusa. Köztük azt a csekélységet, ami Európa szívjavaiból valami csoda folytán itt-ott még túlélte a „fejlődést”. A két tűz közé került határvidékek ezután maguktól omlanak össze.
Szemtanúk sora állítja, hogy a „menekültek” sok pénzzel rendelkeznek. Ruháik, gépeik, cigijük és a többi holmijuk a legjobb minőségű. Alacsony harcértékű idősebbeket nem hoznak magukkal. Asszonyokat és bizonytalan hovatartozású gyerekeket is csak annyit, amennyi álcának elég és mozgékonyságukat nem csökkenti.
Európa tele van olyan emberrel, aki lelki testvére a 11 év előtt megmutatkozott magyarelleneseknek. Ezek nálunk és mindenütt a bevonulók, a jövendő uralkodó vallás szálláscsinálói. Nem azért, mert Istent, az iszlámot, az arabokat, vagy a feketéket szeretik, hanem mert elegük van a keresztényekből, a magyarokból, németekből és a többiekből. Feszélyezik őket, mert ugyan elzúgott a Pósa-féle hollandok, magyarok fölött a fejlődés rakétája, eszméik, még álmaik is szemétre kerültek, de valahogy mégis rossz lelkiismeretet gerjesztenek maguk körül a fejlett jövő fejlett híveiben.